I. rész: Állami beruházások
Régóta szeretném megírni kendőzetlenül tapasztalataimat, ami az Önök honlapján talán meg is jelenhet. Immáron több mint 5 éve vagyok vállalkozó, főként a nyílászáró piacon tevékenykedem. Az 5 év alatt nagyon sok rossz és kevés jó tapasztalatot gyűjtöttem a különböző érdekeltségű beruházó és generálkivitelező cégek működéséről.
Az építőiparban régóta megszokott tény, hogy nagy pénzek mozognak kétes teljesítések mögött, és magyar családok százai vesztik el mindenüket egy-egy lakóparkon vagy irodaházon, esetleg állami beruházásokon, mint pl. az autópályák. Mint tudjuk, Magyarországon a kis- és középvállalkozások foglalkoztatják a legtöbb embert, és fizetik az adók és járulékok kb. 80 %-át, mégis a maradék 20 % -ba tömörülő multi cégek diktálják a feltételeket.
Először talán vegyük nagyító alá az állami beruházásokat; erre a legjobb példa az autópálya-építés, ami a következőképpen zajlik:
- Mi és Önök, mint tisztes adófizető polgárok befizetjük az adónkat az államkasszába, amelynek egy részét a kormány autópálya építésére költi.
- Az állam kiírja a közbeszerzést, olyan feltételekkel, amit csak egy nagy, megfelelő tőkeháttérrel rendelkező külföldi érdekeltségű konzorcium tud elnyerni, itt eleve kizárják a magyar cégeket a pályázatból.
- Megköttetik a szerződés (itt már jelentős csúszópénzek vándorolnak vissza ilyen-olyan módon a pályázatot elbírálókhoz, nem hivatalos értesülés szerint kb. 2-4 %, ami azért jelentős összeg egy nagy beruházásnál) .
- Ez a külföldi konzorcium keres egy magyar céget, pl. a Viadom Rt.-t, ami 600 000 000 Ft-os törzstőkével rendelkezik, így nem fogható rá, hogy mint generálkivitelezőként, azaz lebonyolítóként nem rendelkezik megfelelő biztosítékkal a megbízott cég. Itt a külföldi konzorcium igazából csak közvetítő szerepet játszik az állam és a Viadom Rt. között. Ennek jelentősége majd a későbbiekben lesz, ott derül fény arra, hogy tulajdonképpen miért kell állam bácsinak a pénz lenyúlásán kívül egy külföldi, valós teljesítést nem nyújtó cég. Nos, visszatérve a Viadomhoz, aki örül, hogy megkapta a munkát, miért is ne örülne, hiszen az állami beruházások kifizetése garantált Európában, tehát biztos pénzről van szó.
- Gőzerővel belekezd a munkába, amit nagyrészt magyar kis- és középvállalkozások között oszt szét, tehát elvileg, kihangsúlyozom, elvileg mi saját magunknak építünk autópályát, és ez így is lenne rendjén. No de jön a hidegzuhany: az autópálya kész, de a pénz nem jön.
- Elindul a találgatás, hogy nem fizet az állam, ezt azonnal cáfolják az illetékesek odafönt, hogy ők kikérik maguknak, mindent pontosan fizettek szerződés szerint a külföldi konzorciumnak. Hamarosan kiderül, hogy a gondok vannak azzal a fránya külföldi konzorciummal, de mit lehet tenni. Akik ebbe a beruházásba igazán pénzt és munkát fektettek, azok persze a magyar kis- és középvállalkozások, mert 30-60, esetleg 90 nap után kapják csak meg a teljesítésük után az ellenértéket. (Jó esetben.) Ezért ha úgy nézzük, mi a saját pénzünkön építünk autópályát, amit elvileg a befizetett adónkból ki is fizetnének nekünk. És itt jön a lényeg, amire pár mondattal előbb utaltam; mivel a külföldi konzorcium, amely szerződésben áll a mi adónk elherdálójával, az állammal, nem fizet, de nem áll szerződésben a valós teljesítést végző kis- és középvállalkozásokkal, csak a Viadom Rt-vel, ezért csak a Viadom Rt. kérheti őt számon, a vállalkozók pedig csak a Viadom Rt-t. Így jogilag máris 2 védőbástya van az állam és a dolgozók, az országnak termelő vállalkozások között.
Ezeknek a kisvállalkozásoknak nincs elég tőkéjük ahhoz, hogy túléljék a nemfizetéseket, és hogy nekifussanak egy-egy ilyen nagy cégnek. Elkezdődik a harc a túlélésért. A béreket, járulékokat, az ÁFÁ-t, az adókat fizetni kell, mert ha nem, akkor az APEH részéről jön az inkasszó, mondván, hogy minket nem érdekel, hogy kis sem fizették a bevallott számlát, az ÁFÁ-ját elvesszük, mert mi hatóság vagyunk, Ön pedig becsületesen bevallotta azt. Ilyenkor a legtöbb vállalkozás kétségbe esik, és hitelekhez folyamodik, hogy kifizesse az államnak azt a pénzt, ami nem is érkezett meg hozzá az ugyancsak az államtól. Ez legtöbb esetben egyenes út a csőd felé, és itt már a vállalkozók családja a tét, azaz a magyar családok léte.
- Mi és Önök, mint tisztes adófizető polgárok befizetjük az adónkat az államkasszába, amelynek egy részét a kormány autópálya építésére költi.
- Az állam kiírja a közbeszerzést, olyan feltételekkel, amit csak egy nagy, megfelelő tőkeháttérrel rendelkező külföldi érdekeltségű konzorcium tud elnyerni, itt eleve kizárják a magyar cégeket a pályázatból.
- Megköttetik a szerződés (itt már jelentős csúszópénzek vándorolnak vissza ilyen-olyan módon a pályázatot elbírálókhoz, nem hivatalos értesülés szerint kb. 2-4 %, ami azért jelentős összeg egy nagy beruházásnál) .
- Ez a külföldi konzorcium keres egy magyar céget, pl. a Viadom Rt.-t, ami 600 000 000 Ft-os törzstőkével rendelkezik, így nem fogható rá, hogy mint generálkivitelezőként, azaz lebonyolítóként nem rendelkezik megfelelő biztosítékkal a megbízott cég. Itt a külföldi konzorcium igazából csak közvetítő szerepet játszik az állam és a Viadom Rt. között. Ennek jelentősége majd a későbbiekben lesz, ott derül fény arra, hogy tulajdonképpen miért kell állam bácsinak a pénz lenyúlásán kívül egy külföldi, valós teljesítést nem nyújtó cég. Nos, visszatérve a Viadomhoz, aki örül, hogy megkapta a munkát, miért is ne örülne, hiszen az állami beruházások kifizetése garantált Európában, tehát biztos pénzről van szó.
- Gőzerővel belekezd a munkába, amit nagyrészt magyar kis- és középvállalkozások között oszt szét, tehát elvileg, kihangsúlyozom, elvileg mi saját magunknak építünk autópályát, és ez így is lenne rendjén. No de jön a hidegzuhany: az autópálya kész, de a pénz nem jön.
- Elindul a találgatás, hogy nem fizet az állam, ezt azonnal cáfolják az illetékesek odafönt, hogy ők kikérik maguknak, mindent pontosan fizettek szerződés szerint a külföldi konzorciumnak. Hamarosan kiderül, hogy a gondok vannak azzal a fránya külföldi konzorciummal, de mit lehet tenni. Akik ebbe a beruházásba igazán pénzt és munkát fektettek, azok persze a magyar kis- és középvállalkozások, mert 30-60, esetleg 90 nap után kapják csak meg a teljesítésük után az ellenértéket. (Jó esetben.) Ezért ha úgy nézzük, mi a saját pénzünkön építünk autópályát, amit elvileg a befizetett adónkból ki is fizetnének nekünk. És itt jön a lényeg, amire pár mondattal előbb utaltam; mivel a külföldi konzorcium, amely szerződésben áll a mi adónk elherdálójával, az állammal, nem fizet, de nem áll szerződésben a valós teljesítést végző kis- és középvállalkozásokkal, csak a Viadom Rt-vel, ezért csak a Viadom Rt. kérheti őt számon, a vállalkozók pedig csak a Viadom Rt-t. Így jogilag máris 2 védőbástya van az állam és a dolgozók, az országnak termelő vállalkozások között.
Ezeknek a kisvállalkozásoknak nincs elég tőkéjük ahhoz, hogy túléljék a nemfizetéseket, és hogy nekifussanak egy-egy ilyen nagy cégnek. Elkezdődik a harc a túlélésért. A béreket, járulékokat, az ÁFÁ-t, az adókat fizetni kell, mert ha nem, akkor az APEH részéről jön az inkasszó, mondván, hogy minket nem érdekel, hogy kis sem fizették a bevallott számlát, az ÁFÁ-ját elvesszük, mert mi hatóság vagyunk, Ön pedig becsületesen bevallotta azt. Ilyenkor a legtöbb vállalkozás kétségbe esik, és hitelekhez folyamodik, hogy kifizesse az államnak azt a pénzt, ami nem is érkezett meg hozzá az ugyancsak az államtól. Ez legtöbb esetben egyenes út a csőd felé, és itt már a vállalkozók családja a tét, azaz a magyar családok léte.
A nyomozás folyik, hogy hol a pénz, de, mint azt már megtapasztaltuk október 23-án, a rendőrség is befolyásolható, így az ügy elfekszik, pénz sehol, a vállalkozók még fizettek is az elvégzett munka mellé, mert hát a kapzsi komcsiknak semmi sem elég, és lassan felélik vésztartalékaikat, már ha van ilyen, de elenyésző, harcra pedig már nem marad erő, mert minden energiájukat a túlélésbe fektetik.
Így az állam számításai bejönnek: építsünk autópályát 30-40%-al drágábban, iktassunk közbe egy nagy konzorciumot, kibújva a közvetlen felelőség alól, aztán lesz, ami lesz, csak jó sok pénzt tegyünk zsebre az adófizetők pénzéből, amit úgyis pótolnak. Előre tudják azt, hogy a sok kisvállalkozó belefárad a küzdelembe, és képtelen lesz az összefogásra. Erre jó példa az őszödi beszéd: lehet tüntetni, na és – előbb utóbb úgyis elfáradnak, aztán hazamennek az emberek.
„Nos, már nem sokáig megyünk haza” (lassan már nincs hová), ezt bátran kijelentem minden hazánkat kifosztó féregnek.
A 2. részben a külföldi befektetői körökhöz köthető lakóparkokról emelem fel a fátylat a tisztán látás végett. Remélem, a 3. rész után, ami az üresen tátongó irodaházak okait fedi fel, mindenki világosabban látja majd a magyar építőipart, és talán eszünkbe jut az, hogy mi „kicsik” is diktálhatunk, ha összefogunk és az általunk szabott feltételeket mindannyian betartva vállalnánk csak munkát. Lehet, hogy kevesebb beruházás lesz, sőt, valószínű, de legalább biztos megélhetéshez jutnánk. A kevesebb munkával is sokkal több pénz maradna a zsebünkben, mert azt legalább kifizetik, és vagy megszoknának, vagy megszöknének azok a férgek, akik a cégekre vonatkozó szánalmas magyar jogrendszer mögé bújva úgy szereznek nagy vagyonokat, hogy közben másokat tönkre tesznek anyagilag, és mentálisan egyaránt. Az én generációm, (20-30 évesek) már nem tojnak be a férgektől, hanem felveszik a harcot ellenük, és elkergetik őket. Sajnos az ’56-os események az előző generáció egy részét mentálisan tönkretették, ezért ők már inkább „hazamennek”. De ami nem öl meg, az erősít!
Luigi.21
Luigi.21
