Olvasónk az ősiségről: igenis jó volt
2008-08-31. 23:30

Tisztelt Kurucok! Néhány fajsúlyos megjegyzésem lenne az ősiség kapcsán Ladányi Attila által elmondottakhoz.

A cikkben bemutatott könyv szerzője a következőket fejti a beszélgetésben: "Például azoknak a szánalmas és kontraproduktív törekvéseknek kell elejét venni, amelyek az ősiség újraértelmezésére irányulnak. Az ősiséget nem véletlenül törölte el a nagyszerű 1848-as nemzedék."

Nemcsak téves, hanem öngyilkos kijelentés. Az ősiség lényege éppen az volt, hogy úgy az államhoz fűzött kapcsolatok, mint a rokoni kapcsolatok révén az ország (Szent Korona) területén fekvő ingatlanoknak (földeknek) mindig csak birtokosai lehettek, nem pedig tulajdonosai. A birtokos használhatta, hasznosíthatta a földet, de igencsak korlátozott módon rendelkezhetett vele, vagyis csak rokonai hozzájárulásával terhelhette meg (elzálogosítás!) és idegeníthette el. A tulajdonos már szabadon rendelkezik - ha nem gátolja az ősiség.

Ajánlom a T. Olvasók figyelmébe (ha még nem olvasták volna) Marschalkó Lajos Országhódítók c. művét, mely ugyan a jogtörténeti vonatkozását (ekképpen) nem elemzi az 1848. utáni folyamatnak, ám tökéletesen levezeti azt, és kiolvasható belőle, hogy ami 1848., de különösen 1867. után történt az mind az ősiség eltörlésére vezethető vissza:

Az ősiség eltörlésével a földterület (könnyen) elzálogosíthatóvá válik. Önként (?) töröltük el, "fenenagy" szabadságvágyunkban még 1848. tavaszán, mikor az osztrák és orosz szuronyok távol voltak. Egy gróf (ez legyen találós kérdés) siránkozott a reformkor folyamán, hogy ő bizony nem tud hitelt (kölcsönt) felvenni az (osztrák) bankoktól, mert azok nem adnak, lévén nem adhatja fedezetül a földjét, mert meg vagyon az terhelve az ősiséggel. Elbukjuk a szabadságharcot. Ferencjóska megköszöni a baráti szabadkűmíves segítséget a cár atyuskának (lsd. Bakos Attila: Kőtörő fű).

Az újfent ránk telepedő osztrák zsarnokok gyakorlatilag minden 48-as törvényt, és újítást eltörölnek (visszaállítják a március 15-e előtti állapotokat), kivéve többek között egy fontosat, ha nem legfontosabbat. No melyiket? Persze, hogy az ősiséget.
A forradalom leverésének (császári és cári malterszagú konspiráció) másnapján már tartózkodhattak kaftános úriemberek éjjelente Debrecen város falain belül (ezzel indul Marschalkó könyve) - addig ez nem volt megengedett. A diktúra alatt (1849-67 között) Lemberg és a környék lakossága beköltözik Magyarországra. Az ország romokban, sorsunkról nem mi döntünk, nincs ősiség, ami megvédjen. Már itt vannak. 20 év után a jó sógornak egyezkedni támad kedve, amihez mi - dicsőnek mondott államférfiaink - asszisztálunk. Ősiség szigorúan marad eltörölve! Ez minden egyezkedés alapja. (Modernizáció! De sokat halljuk ezt ma is.)

1867-ben egymás tenyerébe csapunk, már csak az "i"-re kell a pont. Egyenjogúsítás: innentől a kaftán egyenértékű a díszmagyarral, vagyis állampolgárságot kaptak. Az uzsorások, a pénzemberek, a hitelezők, a kis- és nagybankárok már sorakoznak. A dzsnetrinek kártáyázni támad kedve: kölcsönért folyamodik Kón bácsihoz. Adott is az megterhelvén az 1000éves családi birtokot jelzáloggal. Nem tudott fizetni, vitték is a földet. Ha van ősiség, akkor esélye nem lett volna, hogy elzálogosítsa. A paraszt megélni nem tudott: ő is ment a szatócshoz kölcsönért, ha nem fizetett, hozzá is kopogtatott a végrehajtó, hogy vinnék a földjét, házát, portáját.

Vagyis az ősiség intézménye az, ami mindig és mindenkor megvédte és megvédi a magyar földet minden pénzügyi spekulációnak álcázott hódítástól.

Mostanság hogy is van ez bankokkal?

Egy talpas