Olvasónkat lesittelték, amiért Kovács Gézát nem
2008-09-10. 21:48
Tisztelt Kurucok! Én is a Kovács-ügyhöz szeretnék adalékkal szolgálni, saját példán keresztül. Nem voltam punk, a rockzenét viszont nagyon szerettem, s szeretem azóta is, nem voltam "lázadó", de igazságérzetem az volt, s van is.
A történet 1986-ban, minő meglepetés, ’56 kerek évfordulós évében kezdődött. Családunk nem dúskált anyagi javakban - szüleim melósok voltak -, s mint ilyenek, otthon szidták a rendszert, de semmi több. Jó zenét keresve, állandóan a Szabad Európát és az Amerika Hangját hallgattam, egy ócska táskarádión.
Egyszer csak arra figyeltem fel, hogy október 23-a közeledtével az Amerika Hangja folytatásos műsorban dolgozza fel ’56 eseményeit. Nosza, több sem kellett, törzshallgatója lettem. Az események krónikáját percről percre feldolgozó adások egyre jobban felgyújtottak egy lángot bennem. S végül annyira sikerült az "Ügy" mellé állítani, hogy az évforduló előtti nap, azaz 22-én, festékes vödröt ragadtam - spray-re nem tellett -, és nekiindultam a városnak. Szürke színnel - csak ilyen festék volt otthon - elkezdtem feliratokat készíteni, emlékezve a 30. évfordulóra, nem kihagyva azt sem, hogy „Ébredj, magyar!”. „Ámokfutásom” sokáig nem maradt rejtve, ugyanis később egy cimborám csatlakozott hozzám - még spray-t is hozott -, aki később, mint kiderült, elmondta kedves barátnőjének a történteket, s ez egyenlő volt a lebukással.
Nem sokkal a festegetés után, kedvenc kocsmámban iszogatom fröccsömet, mikor két fiatalember hozzám lép. Kulturáltan bemutatkoznak, s kérdik, hogy hozzám van-e szerencséjük. Mivel a kocsmáros már felvilágosította őket, hogy hol vagyok található, nem volt nehéz dolguk. Mondták, hogy mi ügyben jöttek, hallották, hogy a városban elkövetett festegetésekhez lehet közöm, szeretettel meginvitálnak a megyei rfk. épületébe, egy kiadós elbeszélgetésre. A szüleimtől állandóan azt hallottam, hogy hazudni nem szép dolog, így elmondtam nekik az igazat - nem kényszerítettek. Kaptam egy dátumot, hogy ekkor meg ekkor jelenjek meg a megyei rendőrkapitányságon.
Megjelentem. Ott is korrektek voltak, egy alezredes, valami helyettes foglalkozott velem. Elmondtam, mi az ábra, s megkérdeztem, hogy nem-e volt gennyes, ami akkor történt, s hogy nincs-e igazam. Nem ütött meg. Nem is válaszolt. Hívta a kapust, hogy kísérjen le. Ja, és jó utat kívánt hazafelé! Egy szó nem hangzott el arról, hogy milyen jó lenne, ha a fülük lennék. Bírósági ügy lett az egészből, kaptam 2 év 4 hónapot, nagy nyilvánosság előtt elkövetett nem tudom mi miatt. De még szerencsém is volt, mert az ügyész a tárgyaláson megjegyezte, hogy lehetett volna izgatás is, ami húzósabb. 1 év 8 hónapot voltam Baracskán.
A „rendszerváltás” után automatikusan rehabilitáltak, természetesen hozzátéve, hogy kártérítésről szó sem lehet, mert akkor azok a törvények voltak hatályban. Ellenben, néhány kiváltságos, akit elhurcoltak - vagy el sem hurcoltak- most is kapja a jussát. Tudom, hogy hosszúra sikeredett ez a levél, de Kovács Úr, nem kellett aláírni! Vagy, ha önként és dalolva, akkor más…
Green Brow
Kapcsolódó:
Olvasónk megerősíti: aki nem akart, nem írt alá |
