Kuruc.info - Korlátlanul magyar: Olvasói gondolatok 20-a előtt

A szeptember 20-ai cselekvési tervek vitájában rengeteg véleményt, hozzászólást, élcelődést olvastam végig. És sok szempontból elkeserít, hogy a 2006 ősze óta eltelt idő, a sikerek ellenére is sokakban erősek a kételyek. S mintha még mindig a "véres ősz" választóvonala előtti idők kérdésein rágódnánk. Azt gondoltam, élesebb ennél a válaszvonal, hogy 2006. október 23-a végleg felosztotta a magyar időt "előttre" és "utánra". Ha máshol nem, legalább a nemzeti ellenállásban mindenképp.

Az elmúlt két évben sok állomáson jutottunk keresztül: március 15-ék, október 23-ák, április 11 és július 5 - hogy közülük csak néhányat említsek. Istennek hála szinte mindegyikből kivehettem a részem, testközelből tapasztalhattam meg, mi működik, és mi nem. A részvétel persze elködösítheti az ember látását, elfogulttá tehet, mégis talán tanulsággal szolgálhat mások számára is, a küzdelmes két év fényében hogyan látom e dolgokat. És méginkább a folytatást.

Szeptember 20-a kapcsán, végigolvasva Budaházy Gyuri buzdítására írt hozzászólások tömegét, nekem úgy tűnik, sokan azt nem érzik világosan, hogy ez valójában egy újabb fontos állomás egy fegyelmezett, és az eddig kipróbáltak közül egyértelműen a legsikeresebb eseményláncolatban. Hogy itt NYOMÁSGYAKORLÁSRÓL van szó elsősorban, és áttörésnek (csak) a LEHETŐSÉGÉRŐL. Amely mindkettőt elpuskázzuk, ha a Gyuriék mostani javaslatainál kevesebbel elégszünk meg.

Úgy tűnik, sokan azt értelmezik ugyanis kudarcnak, hogy az ellenfél minden eddiginél kétségbeesetten fegyverkezik. De ha a hozzászólók úgysem állnak ki az utcán az igazukért, ez nekik mitől kudarc? Aki pedig kiáll, idén, március 15-én is megtapasztalhatta, hogy a furfang és a fegyelem minden technikai eszközt felülmúl. Mert technikai eszközben a túloldalon van az előny, de furfangban, áldozatkészségben, és (eddig) fegyelemben mindig a mi oldalunkon. Olyan frontot kellene most nyitnunk ehelyett, amiben a saját terepükön vesszük fel ellenfeleinkkel a versenyt? Tömegmanipulációk? Szavazgatás, plakát- és szórólapkampányok? Ez lenne csak igazán értelmetlen.

Lehet kergetni jobbikos vagy bombagyáros délibábokat választási sikerekről, békés tömegmozgalmakról, de nézzünk szembe a realitásokkal. Hiába kénytelen a Népszabadság is megírni már, hogy (mindannyiunk közös, sokfrontú küzdelme nyomán) a nemzeti radikalizmus, a hazafias gondolat lassan igazi tömegméreteket ölt.
Hogy ez ma a leginkább feljövő gondolati-érzelmi irányzat. Emlékeztetnék csak mindenkit a rendszerváltásra, s annak négyigenes népszavazására. Ha valamikor, akkor volt csak igazán tömegtámogatottsága az országkifosztók elleni radikális fellépésnek! 94-5%-os volt a kommunisták kisöprésének támogatottsága! Mutasson fel bárki (a mai globális- és médiaviszonyok mellett) ilyen eredményt! Négy év múlva fölényesen győztek a szocialisták...

Miért? Mintha mindannyian tudnánk az okát: amikor érezték, hogy vesztett a meccs, megindult a tőkefelhalmozás, a kapcsolati rendszerekbe beszilárdulás, a nemzetközi hatalmakkal való szolgalelkű együttműködés. Az egykori "pulóveres KISZ-vezér" multimilliárdos lett. Szabadrablás és privatizáció! Itt épp nem a tömegek támogatásán van főleg a hangsúly, hanem a szervezeti struktúrán, az eszközökön, és az emberi elkötelezettségeken. Az emberi-, gazdasági-, és eszközhatalom aztán már vidáman politikai hatalomra váltható.

És akkor nézze meg bárki, mi történik ma. Újra ugyanabba a hibába akarunk esni. Soha ennyi pénz nem ömlött ebbe az országba az utóbbi száz évben, mint éppen ma. Soha ennyit nem is nyúltak le még belőle. Soha ilyen nemzetközi kapcsolatokat nem épített még ki a hatalom: keletet és nyugatot egyaránt szolgál. Ez nem békés tömegmozgalommal megállítható, ahogy a rendszerváltáskor sem működött az. Ez szigorú fegyelmezettséggel kivitelezett elitépítéssel megy, a párhuzamos ország kiépítésével, amire adott esetben a hatalom is játszik. Ha most
tömegek is átkozzák őket, az eltárolt vagyon négy-nyolc-tíz év múlva ismét nép-allelujává váltható át. Megtapasztaltuk már, talán sokan nem tanultak a hibából, de épp nekünk nem kellene, hogy illúzióink
legyenek.

Nem fogok erőszakra buzdítani, de azért mindenki tisztában lehetne már vele, hogy a hatalom emberei által kialakított játéktérben továbbra is csak az inga fog lengedezni. Politikai hatalom - gazdasági hatalom - politikai hatalom... és az inga csak leng tovább. Ha nem építünk harcos és értelmiségi elitet, ez nem fog változni. Ha csodára várunk, ha marad a fegyelmezetlen nyavalygás, már most lemondhatunk Magyarországról. A javukra. A németek, a lengyelek, a csehek sok mindent meg tudtak oldani ebben, jobban, mint mi tettük. De ennek ára volt, az, hogy az abszolútnak hitt hatalmi játékteret átalakítsák. Hogy ne csak a hatalomból száműzzék az országrontókat, de őket emberi, kapcsolati, vagyoni téren is a lehetőségeiktől megfosszák. Persze mindez valóban kevés, ha az új elitet közben nem neveljük ki. De Gyuri és Laci ebben eddig is, ezután is sokat tesz, nem kellene mindenkinek folyton csak a felszínt, az egy-egy utcai megmozdulást látni ebből, és azt szeretni-utálni. A tervben, a közösségben mindenkinek helye van, mindenki megtalálhatja a helyét. De csak megelőlegezett bizalom, és
résztvevő önfegyelem árán. Ide-oda húzható emberekre nincs szükség, azokkal eddig se, ezután sem tudtunk elérni semmit.

Egyetértek vele: hasznosak, és támogatandók a Bombagyáros ötletek, jogtechnikai kísérletek. Április 11-én 60 embert vittek be fogdára. De kérdezem én: e 60 emberből mégis hány volt regisztrált Bombagyár tag? Mert Tomcatet és Blogint leszámítva én egyet sem tudok - "Budaházy"-st, "Toroczkai"-st viszont annál többet. Nekik nem volt új a helyzet, ők ezt a sokszori (lassan lesajnált) utcai rutinból vállalták, máshogy, mint a utcán (is) meg sem jön az önbizalom, az elkötelezettség, a tisztánlátás. Itt a probléma, és itt lehetne visszafogni az álmokból, és az azokra épített hamis büszkeségből. Mert ugyanerről van itt is szó: lehet valahol 2-3-tízezer tag, ha azok mindegyike virtuállény, valahol az elektronika világába zárva. Elég viszont 60 ember is (bevállalással, rutinnal, gyakorlattal), aki megrázza a rendszert, s amit aztán valóban mindenki sikerként könyvelhet el.

Az a 2000 ember, aki fegyelmezetten eljön, és rész tvesz egy utcai demonstráción, messze felülmúl százezer csak ikszet húzogatót. 2000 harcossal, értelmiségivel le lehet ülni követelésekkel határozottan tárgyalni, vagy tárgyalásokon kívül is elsöprő nyomást gyakorolni - százezer otthonülővel nem. 2000 elkötelezett hazafi messze erősebb, mint 2000 alig fizetett, inkább menekülni akaró birodalmi katona. Aki ennyit nem lát be, annak az utcán tényleg semmi keresnivalója. Ahol fegyelemre van szükség, ott ne ilyenek tartsák a hátam.

2006-ban tudtuk, mi a hatalom, a küzdelem módszertana. Pontosan addig tudsz szabadon mozogni, amíg a rendszernek nem árthatsz. Az eredményesség mércéje mindig az, hogy az ellenfél reakcióra kényszerül. Ha a szentmise szabadon, békésen megvalósítható, ha a hatalom engedi, csak azért van, mert az nem ér el semmit. Ha elérne, pontosan ugyanúgy mocskolnák, betiltanák, megakadályoznák. Kíváncsi leszek a mostani véleményformálókra, meddig hátrálnak még tovább és tovább, mennyit engednek még elvenni az életükből, amíg rájönnek erre, és menekülés helyett végre tényleg a szembeszegülést választják. Vagy legalább mikor fogadják már el szó, vádaskodás, gúnyolódás nélkül, ha valaki akár csak saját jogon, s talán már csak a sajátjáért, menekülés helyett az ellenállás útját választja.

Fordítva mi sosem bántottunk, nem akadályoztunk, nem kérdőjeleztük meg a rendszeren belüli építkezés jogát. Ha valaki még ebben hisz, ha valaki még ilyet folytatni kíván, tegye. Miért van az, hogy az "építkezők" útjukat viszont mindig a harcosokkal legitimálnák? Miért vagyunk mindig mi az igazságotok próbái? Miért nem az idő az (t.i. az igazságotok próbája), ami a munkátok gyümölcsét (közösen remélt módon!) megtermi? Az érvelő szavak tengere, a veletek való hadakozás helyett mi inkább ezt, a hallgatást, és a termést hozó időt választanánk. Az eredmény, az idő úgyis eldönt minden vitát. De miért van, hogy nektek a harcosok csendje újra és újra ennyire fáj?

Mutassa meg mindenki, saját módszere valóságosan mire képes. Nyíltan, őszintén, nem a média ködösítésén át - mert itt nem egyéni pozíciók, hanem az egész Hazánk a tét. Aki útját eredményesebbnek látom, én ahhoz állok be fegyelmezetten - vitáktól, múlttól, szájíztől függetlenül. Szerintem tegyen más is így. Hiszek benne, hogy ezzel hamar az élre jutnánk.