Olvasónk az MTA felmérését értékeli 2008-09-17. 15:34
Tisztelt Mindenki!
A kuruc.info oldalán talán még sohasem olvastam ennyire érdekes, fontos, és, ami a legfőbb, örömteli hírt, ti. hogy az MTA közvéleménykutatása szerint nagy a támogatottságunk. Azt, hogy nagy, úgy kell érteni, hogy a többség minket támogat. Viszont az eredményekkel van egy kis kivetnivalóm. Pozitív kivetnivalóm...
Ugyanis 1500 emberből ilyen kérdésekben ha több, mint 50% mellettünk áll, és ezt be is vallja, az szerintem legalább 65-70%-ot jelent a valóságban. Ugyanis ha figyelembe vesszük a rendőrség néven futó állami terrorszervezet által elért, az egész társadalomra kiterjedő rettegést, akkor logikusan következik, hogy sokan nem válaszoltak emiatt, vagy éppen az ellenkezőjét válaszolták. Ez tehát mindegyik válaszlehetőség közül méginkább a mi oldalunkra billenti a mérleg nyelvét. Az emberek félnek, és akik a leginkább félnek, nem merik bevallani, hogy velünk vannak.
Az eredmények közül ami - legalábbis szerintem - a leginkább tükrözi e felvetésemet, az az erőszak(os hatalomátvételnek) 0,8%-os támogatottsága (tehát 1500-ból 12 ember nyilatkozott így). Mikor más embereket véletlenül hallok politizálni, szinte mindenki mellettünk foglal állást, sőt, egyre többször hallom én is felvetődni az erőszak szükségességét, valamint a zsidókérdést. (Ez utóbbit is megintcsak igazolja a felmérés.) Ezenkívül, ha megemlítem egy szűkebb társaságban, hogy kicsit sok volt már a holokausztozásból, meg abból, hogy milliárdokat költenek a sajnálkozásra, a gyászolásra, az "áldozatok" emlékműveire, majd' mindenki egyetért velem.
Ebből a felmérésből tehát le lehet, és le is kell vonni a következtetéseket. Azért fontos ez, hogy szeptember 20-án, október 23-án, november 4-én, és bármikor, amikor még szükség van arra, hogy kimenjünk az utcára, tudjuk, hogy miért, kiért tesszük ezt, és hogy valóban csak egy aberrált politikai kisebbség vagyunk, mint hirdetik, vagy egy olyan társadalompolitikai-világnézeti csoportosulás hangadói és öklei vagyunk, csöndben a többség támogat.
Az tehát a lényeg, hogy a végtelen mennyiségű pénzt és kormányzati munkát felemésztő cionista-zsidókommunista médiagépezet minden igyekezete ellenére egyre kevésbé tudja elhitetni ezekkel a birkákkal, hogy jó nekik. Minél inkább próbálkoznak, annál inkább romlik a helyzetük. Logikus, hisz ha én ütök valakit, azt még félelemből talán elviseli, de ha még mellé azzal hencegek, hogy neki most milyen jó, akkor bizony hamar elborul az agya, és akkor jaj nekem! Köztünk, fehér bárányok között él a néhány húsevő fekete bárány, de hamarosan eljön a telihold, amikor mi, fehér birkák mind vérfarkassá válunk, és akkor az a bizonyos pár fekete bárány igen rosszul jár majd...
Ezért is tartom nagyon jó ötletnek a 20-i tüntetés minél nagyobb reklámozását. Ha ugyanis az emberek ezáltal nagyobb számban értesülnek céljainkról (ami nem a káosz és az erőszak), akkor egyre többen, és egyre hangosabban állnak majd mellettünk.
Ha egy eszmerendszert, politikai berendezkedést, bármit el akarunk pusztítani, nem járhatunk sikerrel mindaddig, amíg helyette fel nem tudunk mutatni egy annál jobb rendszert, egy nagyobb sikerrel kecsegtető eszmét. Ennek hiányában ugyanis a harchoz nem lehet elegendő számú és elszántságú követőt, harcost magunk mögé felsorakoztatni. Ezért is kell elfogadnunk egy rendszer-tervet, melyet végül minden egyes szórólapunkra, plakátunkra, honlapunkra ráírhatunk. Véleményem szerint ez a legmegfelelőbb eszmerendszer (ha sematikusan is) a Hunnia oldalán található meg. Ezt kell minél több helyen hirdetni. Hadd tudják már meg végre az emberek, hogy az a "fasiszta" Budaházy, meg az a "radikális" Toroczkai mit is akarnak valójában!
20-án pedig mindenkit vár az utcákon a Haza!
Szebb jövőt, kitartás a végső győzelemig!
AntiKommunista-47 |