Újsághír: „Most már szinte bizonyos, hogy Schmitt Pál lesz Sólyom László utódja – írja a Népszabadság. A lap értesülései szerint Orbán Viktor személyesen lobbizott Magyar Olimpiai Bizottság és az Országgyűlés elnöke mellett.
A Fideszben azonban korántsem volt egység Schmitt személye körül. Kövér László például kerek-perec kijelentette: az egykori élsportoló egyszerűen „túl kevés” ehhez a poszthoz. A napilap hosszasan elemzi a potenciális jelölt életpályáját és egyéniségét.
"Az elegáns, jó kiállású, kifogástalan megjelenésű, hatvannyolc évesen is fess Schmitt karizmatikus sportvezető, kedvelt társasági ember, ha kell, zongorajátékával lepi meg a jelenlévőket, ha hangulatot kell oldani, akkor vicceket mesél. Főnökeivel rendkívül lojális, pontosan tudja, kinek mivel tartozik" – írja a Népszabadság.”
Na, de miről nem írt a Népszabadság? Például arról, hogy Schmitt Pált aligha lehetne erkölcsi zsinórmértékként állítani a magyar lakosság elé, merthogy Pali bácsi némi deficittel küzd ezen a téren: magánéletében van egy aprócska (?) pötty. A sporttársadalom a 2000-es évek első felében éveken át suttogott Schmitt és Kőbán Rita, egykori olimpiai és világbajnok kajakozó szeretői viszonyáról. A jóvágású, nyugdíjas korú MOB-vezető és Rita között közel 25 év a korkülönbség, ami önmagában nem probléma, de… Pali bácsit otthon csinos felesége, a volt kiváló tornász, Katalin asszony, valamint három lánya, és hat unokája várta. Sokszor hiába. A családfő Ritácskánál oldotta a felelős beosztásaival járó stresszt. Aztán a feleség megelégelte férjeura kilengéseit, és válaszút elé állította. Akkoriban Pali bácsi gyakran tűnt fel feleségével és unokáival a különböző tévécsatornák reggeli műsoraiban, hogy láthassa ország-világ: Schmittnél családcentrikusabb embert még nem hordott a Föld a hátán.
Magyarország azonban nem Amerika, nálunk nem alapfeltétel, hogy egy államfő minden tekintetben makulátlan, támadhatatlan legyen. Csak akkor nem kéne folyamatosan a család szentségéről papolni annak a pártnak, amely ilyen embert emel a köztársasági elnöki székbe!
Egy volt élsportoló, akinek elege lett a magyar politikai „elitből” és néhány éve külföldre távozott
Egy másik olvasónk írja: Tisztelt Kuruc.info! Az olvasói levél tartalmát magam is meg tudom erősíteni, igaz, én nem vagyok ennyire bennfentes. Az már csak hab a tortán, hogy Schmitt a feleségét nyilvánosan megalázza, majd’ kiesik a szeme, arcátlanul flörtöl a fiatal, csinos nőkkel, amikor Katalin asszony mellette áll!
Teljesen szalonképtelen ember, mértéktelen alkoholizálásával egy-egy nemzetközi sporteseményen szégyent hoz hazánkra és magára is. Soha nem áll ki sportolóink mellett, csak fontoskodni tud, viselkedni nem. Feleségét számtalanszor láthatóan a sírás kerülgeti emiatt. Többek között a Sydney-i olimpián erről közelről is meggyőződhetett, aki ott volt. Ez az ember nem csak azért alkalmatlan a posztra, mert nem éppen makulátlan és feddhetetlen, hanem mert gerinctelen és jellemtelen is – véleményem szerint.
Üdvözlettel: egy lelkes sportrajongó
(Kuruc.info)