Mivel méltóztatott egyik – publicisztikának csak nagyon sok kisüsti elfogyasztása után nevezhető – firkálmányában személyesen engem is megemlíteni több kollégám mellett, úgy gondoltam, hogy „tollat ragadok” (ha a dicső párbajra hívás jogával a XXI. században nem élhetek már), és válaszolok pár sorban Önnek. No, nem mintha ettől Ön jobb belátásra térne (a tolvaj sem retten el szándékától csak azért, mert ugatnak a kutyák), hanem, mert így érzem helyesnek. Afelől sincsenek illúzióim, hogy esetleg eme válaszomat közölné az Önök lapja, de nem is azért írom. Ahhoz, hogy szélesebb rétegek is tudják miről is van szó, idézni fogom Önt (ez már önmagában Istenkáromlás, de hát a helyzet így kívánja):

„(…) Ám ez a verési- és akasztási mánia terjed a nácik között. Megint ezzel szájkaratézott egy vidéki harcos: "Erőss Bulcsú, a Jobbik pápai polgármesterjelöltje azt mondta, hogy látva a Várkertben álló 300 éves platánfát, eljátszott a gondolattal, hogy a nemzet árulóit, történetesen azokat, akik 2004-ben megtagadták határon túli honfitársaikat, erre a fára kellene "fellógatni" - olvasom egy pápai lapban. Ezek persze még sohasem láttak akasztott embert. Szólni kellene nekik, hogy az esetek túlnyomó részében rendkívül borzalmas látvány. Aki valaha nézett ilyen szerencsétlen emberi maradékot, soha nem szabadul tőle, pláne, ha részt vesz az akasztásban. Tényleg barátilag mondom a jobbikosoknak: ha hatalomra kerülnek, tartózkodjanak az ilyesmitől - inkább a távolról való lelövést ajánlom, személytelensége miatt -, mert azok, akik részt vesznek koncolásokban, akasztásokban, később könnyen elmegyógyintézetben fizethetnek vitézségükért. Kár lenne ezért a sok szép szabad magyar állampolgárért.”

Valóban ilyesféléket mondtam egy bizonyos sajtótájékoztatón, de nem pont ezeket. Persze a média a Jobbik politikusainak szavait előszeretettel ferdíti el, mint ahogyan Ön is rég óta űzi a médiában, mint negyedik hatalmi ágban, az emberek megtévesztését kis, látszólag nem fontos nüánszok elhallgatásának, elferdítésének segítségével. A szóban forgó sajtótájékoztatón azt mondtam, hogy mivel a háromszáz év alatt ez a platánfa sok mindent megélt és átélt, el tudnám képzelni, hogy a 2004. december 5-én a magyar nemzetet eláruló és a nem szavazat buzdítására kísérletet tevő politikusok (és nem a nemmel szavazók!) lógjanak ágain, hiszen ha a viharok nem tudták letörni azokat, akkor a nemzetárulókat is elbírná. Rögtön hozzátettem, hogy természetesen a XXI. században nem olyan időket élünk, hogy ilyeneket meg lehessen tenni és nincs is ennek realitása. Láthatja Iván bátyám, hogy eközött és aközött, amit Ön idézett azért van némi különbség (körülbelül annyi, mint az Ön írásai és Wass Albert írásai között).

Tudja, Iván, azért van némi diszkrét bája annak, amikor a magához hasonlók nyivákolnak a virtuális, átvitt értelemben felhozott akasztások és még mit tudom én milyen, csupán retorikai szinten elhangzottak miatt. Tudja miért? Azért írok, hogy segítsek Önnek: az Ön és a hasonszőrűek által istenített „baloldali” politikusok szellemi és erkölcsi elődei akasztgattak rendesen nem is olyan régen, vagy ötven-ötvenöt éve. És nem eljátszottak a gondolattal, hanem meg is tették. Nem a nemzet árulóit, hanem a nemzet hőseit akasztgatták. Akkor tették ezt, amikor a magyar nemzet szabadságot, önrendelkezést kívánt. És azért tették, hogy az elnyomók hatalmát megszilárdítsák. És Ön is ennek a szellemi szubkultúrának az örököse és méltó, hangos követője. Persze több esze van, mint Havas Szófiának vagy a demencia súlyos tüneteit magán hordozó Biszku Bélának, akik nyíltan megtagadják dicsőséges forradalmunkat. Ön nem tagadja, inkább folyamatosan náciz minket, és kiforgatja mondandónkat. Mindezt nagy előszeretettel teszi, hiszen ezzel szellemi önkielégítést végez saját gyönyörűségére. Kevés történelmi ismerettel rendelkezhet egy olyan ember, aki a Jobbikot náci, fasiszta, nyilas (megfelelő rész aláhúzandó) pártnak (vagy annak szellemi örökösének) állítja be. Én értem, hogy az Ön kenyéradói ezt kívánják Öntől és társaitól, de valóban érdemes hülyeségeket fecsegni Iván és farkast kiáltani akkor, amikor teljesen másról beszélünk? Ezek szerint érdemes. A valóság azonban egészen más. Biztosan van olyan réteg még, aki issza az Önéhez hasonló felfogást, és egyfolytában retteg a nem létező „szélsőjobbos” veszélytől. De a nagy többség már nagyon unja. Unja, mert sokkal nagyobb a gondja, mintsem rosszra sikeredett meséket olvasson. Unja, mert tudja, vagy jó úton halad afelé, hogy megtudja: az Önök politikai oldala és a bértollnokok (olyanok, mint Ön is) csak ezzel a félelemkeltéssel tudnak ideig-óráig életben maradni. Mi nem a hatalomba készülünk, látja, ez a nagy különbség köztünk és a jelenlegi politikai elit között: mi a magyar emberek közelébe igyekszünk, hogy velük együtt kiszabadítsuk országunkat az idegen hatalmak karmai közül és, hogy végre a magyar név megint szép legyen, méltó régi nagy híréhez. Ez a mi munkánk Iván, és nem is kevés. Rossz hírem van, Andrassew Úr az Ön számára: ami 1999-ben ifjúsági közösség formájában elindult, majd 2003-ban mozgalomként a politikai porondra kilépve folytatta útját, az 2010-re egy középpárttá erősödött. Most még sokan nem bíznak bennünk, eltűnésünket, szétszakadásunkat jósolják, de a láng, ami kigyulladt 11 éve, az nem alszik ki, és a fény bejárja széles e hazánkat. Egymás kezéből adjuk tovább, hogy mindenhová eljuthasson. Ettől félnek Önök, ettől fél mindenki, aki a magyarságot az elmúlt kilencven évben sárba akarta tiporni, bűnösnek, kicsinek akarta beállítani, idegen érdekeket akart érvényesíteni a nemzet érdekeinek rovására. Ha közülünk bárkit izzó vastrónon elégetnének az ellenfeleink, azonnal jön helyette egy másik „harcos”, ahogyan Ön engem nevezett (igaz, csak vidékinek). De szellemünket a tűz nem fogja megégetni, mert az maga a tűz!

Végezetül pedig, gondoljon bele, milyen mókás lenne, ha az általam virtuálisan fellógatni kívánt nemzetárulók (Gyurcsány, Lendvai, Veres stb.) valóban a Pápán található ezen a bizonyos gyönyörű platánfán lógnának csak úgy, oda akasztva, legnagyobb büntetésként életben maradva, és közben François Villon egyik balladájának sorait mormolnák, történetesen „Az akasztófavirágok balladáját” mely így szól:

„Embertestvér, ki erre jársz a nyáron, a dombtetőn, barát vagy idegen, ne gúnyolódj e három jómadáron, kik itt lengünk a sárga zsinegen: bőrünket, nézd, a víz lemosta régen, nyelvünk megzöldült, mint a rézgaras, és így forgunk a korhadó kötélen, pökhendi táncban, mint a szélkakas; hasunk, amelybe bort tömtünk s kalácsot, mint vén ribancmell, ráncos, sárga folt, s szívünk, amely a názáreti ácsot sohasem dicsérte, már a sárba folyt. Ne röhögd ki gyalázatunkat, vándor, s ne csak mibennünk lelj bűnt és hibát, s ha majd a meggymagot kiköpted szádból, rebegj értünk egy Áve Máriát.”

(Kuruc.info)