Két eklatáns példát szeretnék bemutatni.

Graber Slomó módszere az volt, hogy évtizedekkel a szörnyű "holokauszt" után - amelynek időszakából semmire sem emlékezett - úgy megerőltette az agyát, hogy hirtelen minden eszébe jutott, mintha csak előző nap történt volna. (Könnyű lehetett neki az iskolában is, hisz nem okozhatott problémát, ha nem emlékezett semmire, mert csak egy kis erőlködés és már minden rendben volt.) Minderről és kalandjairól a Slajme című önéletírásában olvashatunk, ahol pl. a 81. oldalon azt írja, hogy Auschwitzban a gaz nácik többek között azzal vezették félre a szegény zsidókat, hogy a gyerekeket hagyták békésen játszani a barakkban (na de mivel, gázpalackkal?).

Förster Vera pedig bevallja a Kapaszkodj... című művében, hogy bizony igencsak megcsalta az emlékezete, mert amit valóságnak hitt (a nyilván a krematórium kéményéből felcsapni látszó lángnyelvek, füsttenger és a gázkamrába szelektált két gyerek) csak a fantáziája szüleményei.

Persze egy gój sohasem vehetné a bátorságot, hogy kételkedjen az ilyen szemtanúk akár egyetlen szavában is.

Üdvözlettel:
Skorzeny