Emlékkoncertet tart a magyar nemzeti rockzene két jelese, az Ismerős Arcok és a Szkítia, mégpedig Wass Albert születésének 100. évfordulója alkalmából. Szombaton este hattól a fővárosi MOM Művelődési Központban először a Szkítia lép színpadra, hogy az erdélyi író előtt tisztelgő, vadonatúj zenealbumáról csemegézzen. Az est második felében az Ismerős Arcok egy megújított Wass Albert zenés irodalmi estet mutat be. A versek és a dalok közben, a megfelelő díszletek között – a szervezők ígérete szerint – az író „megelevenedik”, méghozzá Simó József előadóművész segedelmével.
A fél évtizede működő Ismerős Arcokat a stílust illetően nehéz belőni, az esetükben is előszeretettel használt nemzeti jelző inkább szűkítő jellegű, hiszen sokkal profibbak, mint úgynevezett konkurenseik; ráadásul az „Arcok” a bluestól a rockon át a magyar népzenei motívumokig sok mindenhez hozzányúlnak – aranykézzel. Negyedik stúdiólemezük, az ősszel kijött Éberálom olyan lenyűgöző atmoszférájú anyag, hogy az párját ritkítja.
A folk-rockban utazó Szkítia a tavalyi Kétezer éves ének után a Wass Albert emlékére írt Tiszta szívvel, úttalan utakon albummal jelentkezik. Ezen a muzsikusok saját dalszövegek és megzenésített Wass-versek mellett Szőke István Atilla egy költeményét, valamint Petőfi, Ady és József Attila gondolatait zenésítik meg. Az album érdekessége még a zenei kiadványok között meglehetősen ritka, bőrkötéses, vasalt külső, és a verseskötetekre emlékeztető tartalom.
(MNO)