![]() Róna Péter tavaly tojással dobálta afelvonuló buzikat, előállították a buzivédők |
Ekkor lépett ki a metróból, egy általam kerületi rendezvényekről ismert, Turul-inget viselő srác: Róna Péter, a Jobbik 17. kerületi elnöke. Egyszerű kérdésére, miszerint mégis "Hogy a fenébe képzelik ezt?", egy elég rosszul helyezett gyomros érkezett válaszul, ami a várt hatás helyett így csak erőteljes röhögést váltott ki. Alkalmi dílereink már alig álltak a lábukon, és 2 ilyen állapotban lévő ember közös erővel se üt túl nagyot, azonban jegyezzük meg, maguk cáfoltak rá azon állításukra, hogy a drogoktól senki nem lesz agresszív!
Balul sikerült próbálkozásuk után kábszereseinknek elérkezett a nap legrosszabb része, amikor is visszacsapott a magyar ököl, így kénytelenek voltak leszállni a földre. Egészen pontosan elterültek a földön. Jó hír számukra, hogy az elkövetkező napokban nagy mennyiségű ingyen-morfiumhoz juthatnak, apró negatívum, hogy egy kórházban, és infúzió segítségével. (A Kuruc.info szerkesztőségének kérdésére Róna Péter XVII. kerületi Jobbik-elnök megerősítette a történést, és megtudtuk: ő most 19 éves, 13-16 esztendős koráig tanult bokszolni - a szerk.)
Értelmi képességüket jól mutatja, hogy miután negyed óra alatt összekaparták egymást a betonról, a rendőrségre akartak menni, hogy ifjú jobbikos barátomat feljelentsék, amiért válaszolni mert az őt ért ütésre. Arról nincsenek információim, hogy eljutottak-e a kapitányságra, de őszintén remélem, hogy ilyen állapotban sikerült nekik.
Megvallom, eleinte kicsit szkeptikus voltam a Jobbikal kapcsolatban, de a vasárnapi eset engem meggyőzött! Csak így tovább, fiatalok!
Egy szülő
Megvallom, eleinte kicsit szkeptikus voltam a Jobbikal kapcsolatban, de a vasárnapi eset engem meggyőzött! Csak így tovább, fiatalok!
Egy szülő
(Kuruc.info)






