Csodás hír egy főzsidótól: az izraeli állam meg fog szűnni 2008-05-24. 08:30
AL AHRAM
weekly.ahram.org.eg
A nagy befolyású egyiptomi hetilap angol nyelvű kiadásában megjelent cikk ismerteti, hogy olyan tekintélyes izraeli értelmiségiek is, mint Amnon Rubinstein, aki oktatási és igazságügyi miniszter is volt, az egész izraeli társadalmat megrázta, amikor rádióinterjújában még áprilisban elmondta: az izraeli állam megszűnik. Az ország egyre több politikusa és számos cionista mind nyíltabban fejezi ki meggyőződését, hogy „az izraeli entitás útban van az elmúlás felé”. Az ilyen meggyőződést hangoztatók három tényezőre alapozzák súlyos jóslatukat: az egyik a külső fenyegetés, a másik a bizalom hiánya az állam jövőjében, a harmadik pedig a társadalomban mind erősödő polarizáció. Rubinstein kiemelte, hogy Izraelnek nem sikerült hatékonyan fellépnie az arab fenyegetéssel szemben – elsősorban abban az értelemben, hogy nem oltotta ki a vágyat a palesztinokból a jogaik kivívásáért folytatott küzdelem terén. Míg a palesztinok államalkotói jogát a világon mindenki elismeri, a zsidókéval kapcsolatban nem csak az arab és muzulmán világban vannak súlyos kételyek. A világ zsidósága pedig már az izraeli életet fenyegetőbbnek kezdik tekinteni, mint az antiszemitizmust világszerte. Egyre több izraeli szerez európai útlevelet, hogy adott pillanatban menekülhessen. Mi ez, ha nem a vég kezdete a zsidó állam számára?
(Lovas - MN) |