Államalapításunkat ismét Budapesten, a Margitszigeti Nagyréten ünnepli augusztus 20-án a Jobbik Magyarországért Mozgalom. A gyermekprogramokon és a személyes találkozókon kívül négy ingyenes koncert is szórakoztatja majd a kilátogatókat. A nemzeti sajtóklub keretében a színpadon szót kap a Kuruc.info képviseletében Hering József újságíró is.
Délelőtt 10 órától gyermekprogramok várják a legfiatalabbakat. A gyerekek kipróbálhatják a hagyományos körhintát, ugrálóvárazhatnak, kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, emellett íjászkodhatnak is.
Délelőtt 11 órától a Dudora együttes ad gyermekkoncertet.
12 órakor a sajtóklub résztvevői, Pál Gábor, a Jobbik sajtófőnöke, valamint Balogh Gábor, Hering József és Lánczi Richárd újságírók elemzik jelenkorunk hazai politikai helyzetét, valamint a jövőben várható belpolitikai eseményekről is szót ejtenek.
13 órakor Murányi Levente és Novák Előd, a Jobbik alelnökei, valamint Szávay István és Z. Kárpát Dániel, a párt országgyűlési képviselői vázolják a Jobbik Országgyűlésben folytatott munkáját. Emellett kitérnek arra is, milyen feladatok és harcok várnak a nemzeti radikális párt politikusaira az őszi parlamenti ciklusban.
Délután a zene kap főszerepet a Jobbik Magyarországért Mozgalom ünnepi rendezvényén.
15 órától 16 óra 15 percig az Ismerős Arcok zenekar koncertjét élvezhetik a rendezvény látogatói.
16 óra 45 perctől 17 óra 45 percig a Szkítia áll színpadra.
18 óra 15 perctől 19 óráig a népzene és a néptánc kedvelőit szórakoztatja az Ökrös Band.
19 óra 15 perctől 20 óra 45 percig pedig a Beatrice ad koncertet.
A rendezvényre mindenkit szeretettel vár a Jobbik Magyarországért Mozgalom.
(jobbik.hu nyomán Kuruc.info)







