Minden, a közoktatásban tanuló magyar fiatal legalább egyszer jusson el a "haláltáborban" kialakított emlékhelyre - javasolja három MSZP-s politikus. Fontos, hogy a jövő nemzedékek tudják, mi történt Auschwitzban és a pesti Duna-parton, és megvetéssel utasítsák el az antiszemitizmust - érvelnek a szocionisták.

Az MSZP határozati javaslatot nyújtott be a parlamentnek, kezdeményezve: a kormány készítsen országos programot arra, hogy minden, a közoktatásban tanuló magyar fiatal legalább egyszer, az állam támogatásával eljusson az auschwitz-birkenaui "haláltábor" helyén létrehozott emlékhelyre és múzeumba.
Az indítványt Tóbiás József frakcióvezető-helyettes, Lendvai Ildikó és Steiner Pál terjesztette be. Azt javasolják: az agymosást 2015-ig pályázati úton finanszírozzák, azután normatív módon támogassa az állam. Az előterjesztés felkéri a kabinetet, hogy június végéig tegyen javaslatot a szakmai és a finanszírozási háttér biztosításához szükséges jogszabályokra.
A szocialista politikusok indoklása szerint a nemzet felelőssége és erkölcsi kötelezettsége, hogy ne feledkezzen meg a "náci vészkorszak" idején meggyilkolt "zsidó vallású magyar polgárokról", és azokról sem, akik életüket kockáztatva mentették az üldözötteket. Hozzátették: az állam feladata, hogy "teljes intoleranciával" lépjen fel az "ordas eszmék" mai követőivel szemben.
"A legfontosabb kötelezettség azonban az, hogy a jövő nemzedékek tudják, mi történt Auschwitzban és a pesti Duna-parton, és megvetéssel utasítsák el az antiszemitizmust, a rasszizmust és a kirekesztés minden formáját" - áll a magyargyűlölő vörös gazemberek indoklásban.
(MTI nyomán)