Áldozatot faragnának belőle a libsik - Megverték a nőzaklató, kanos négert Solymáron 2008-10-23. 00:53
Súlyos testi sértés miatt folyik eljárás két férfi ellen, akik a gyanú szerint megvertek egy afrikai származású, magyar állampolgárságú fiatalembert Solymáron - közölte a Budaörsi Rendőrkapitányság sajtóreferense szerdán az MTI-vel.
Kanyog Andrea elmondta: a nyomozás eddigi megállapítása szerint október 12-én hajnalban egy helyi kocsmában szóváltásba keveredett a sértett és barátja két másik fiatalemberrel (Solymáron, de az ügy a Budaörsi kapitánysághoz tartozik - a szerk.). Ezek után gyalog hazaindultak, de a másik két férfi kocsival utolérte őket. Újabb kölcsönös szidalmazást követően a két férfi összeverte a születése óta Magyarországon élő 30 éves fiatalembert, aki a bántalmazás következtében súlyos sérülést szenvedett, máig kórházi kezelésre szorul. Barátja, aki a védelmére kelt, könnyebben sérült meg.
Nem hivatalos információk szerint a konfliktus alapja az volt, hogy a színesbőrű "sértett" szemet vetett az egyik "támadó" kedvesére, s többszöri felszólításra sem hagyta békén a hölgyet.
Mivel a történet egyik szereplője fekete, az antifák szükségét érezték, hogy azonnal szolidaritást vállaljanak az "áldozattal". Még jó, hogy nagygyűlést nem trombitáltak össze, melyen beleóbégathatták volna a nagyvilágba, hogy a neofasizmus új frontot nyitott Magyarországon: most a négereket verik halomra. (Emlékezzünk a híres Mortimer-ügyre, mikor egy cigány fiút szúrt meg egy másik cigány - különben önvédelemből, mert a köztörvényes és büntetőeljárások alatt álló "Ártatlan" Józsika késsel fenyegette - de Tamás Gáspár Miklós és csapata antifasiszta dzsemborin tiltakozott a rasszizmus terjedése ellen. Nagyon ciki volt. - a szerk.)
Szorgalmas hülyékkel van azonban dolgunk, tehát az antifák rendőrségi nyilatkozatokat "felülírva" mindenképpen be akarják bizonyítani, hogy Abia-Okon Dávidot azért verték meg, mert fekete.
A MAL nyilatkozata:
A Magyar Antifasiszta Liga tagsága mély megdöbbenéssel és az áldozat iránti együttérzéssel értesült arról, hogy a nigériai apától és magyar anyától származó, ezért külsőleg afrikai jegyeket hordozó, de a születése óta magyar állampolgár Abia-Okon Dávid 2008. október 12-én, vasárnap hajnalban Solymáron egy tettlegességig fajuló, egyértelműen idegengyűlöletből fakadó, rasszista támadás áldozata lett. Akárcsak a segítségére siető barátja.
Bár magát a támadást úgymond szerencsésen úszta meg, hiszen nem az életének elvesztésére, hanem "csak" nagy valószínűséggel maradandó fogyatékosság elszenvedésére ítélték támadói, semmiképpen nem lehet napirendre térni a történtek felett. Méghozzá két aspektusból sem.
Senki előtt sem kétséges, hogy az állam rendfenntartó erejének alkalmazásával, de nem kevésbé az alkotmányos kötelezettségéből fakadóan az egyre nyilvánvalóbban eszkalálódó utcai erőszak elé már régen hatásos gátat kellett volna emelnie a politikai hatalom birtokosainak. Erre minden lehetőség és eszköz a rendelkezésére állt és áll jelenleg is. Szép szavakban kimerülő, a társadalmi békére hivatkozó hamis érveléseivel szemben egyértelmű felelősség terheli úgy a rasszista, antiszemita gyűlölet kifejezés, mint az extremista, közösség ellenes fellépéssel szembeni törvényes fellépés – igenis ! – hiányzó jogtechnikai elemeinek létrehozásában, alkalmazásba vonásának elszabotálása terén !
De ugyancsak nem a rátermettségét hivatott bizonyítani a rendőri fellépésekkel szembeni jobboldali hisztériakeltéssel kapcsolatos bénasága is.
Az ország nyugalmát féltő, a fasiszta csőcselék rémuralmáról sajnálatos tapasztalattal bíró tömegek, a jogállam eszközeivel le nem fékezett, sanda politikai célok érdekében eszközül tüzelt hordák – ma még csak – önkényeskedése elé valójában odalökött veszélyeztetett rétegek egyaránt a jelenlegi kormányerők történelmi felelőtlenségének tudják be az egyre romló közállapotokat, az erőkultusz elkerülhetetlen öngólt eredményező tobzódásának eltűrését.
Dávid sorsa új fejezetet nyitott a társadalmunk felülről eltűrt rothadásának folyamatában.
A gyengeségét ordítva hirdető, a kamarilla-taktikázgatásait a tömegek rovására menően végző hatalmi elitet kénytelenek vagyunk újra és újra figyelmeztetni: elképesztő felelőtlenségét nem folytathatja a végletekig, magáról le nem vethető felelősséggel tartozik az általa irányított ország belső nyugalmának alakulásáért is, a megtűrt rasszista tombolás minden egyes kárvallottjának sorsáért, egyetemes emberi jogainak sérüléseiért, anyagi javainak épségéért !
Egy másik lényeges és jellemző, nem kevésbé elkeserítő tanulsága lett Abia-Okon Dávid megpróbáltatásainak, mikor egy ennyire világos és egyértelmű, a külső jegyek következtében egy gyerek számára sem kétséges mozgató indítékok ellenében a felelős rendőri szerv olyan nyilatkozatot tesz, miszerint a rasszista indíték kizárt (!?).
Józan fejjel elképzelheti ma Magyarországon bárki is, hogy van ember, aki ezt el is hiszi ?
Aztán, hogy ez a nyilvánvalóan tendenciózus, politikai érdekeket takaró kijelentés alkalmas a rendfenntartó szervvel szembeni tömeghisztéria erősítésére, a hatósági tekintély maradékának aláásására – az már a felelős állami tényezőket nem érdekli …
A jelen eset szomorú alkalmat teremt annak a történelmi igazságnak a felidézésére, miszerint a tömegek érdekeit ilyen súlyos – lassan már az élet-halál fogalmi körbe tartozó – kérdésben figyelmen kívül hagyó kormányzó erőnek addig kell visszatérnie alkotmányos kötelezettségei teljesítésének útjára, amíg az emberi jogi jogsértéseket eredményező tevékenysége miatti felelősségét még politikai közegben, politikai eszközökkel lehet megvonni.
A MAL vezetése, tagsága abban érdekelt, hogy az antiszemita, kirekesztő jobboldali nézetekkel és fellépéssel szemben baloldalinak értelmezhető politikai kurzus nyújtson védelmet. Ezért elvárja, hogy a fasizálódással kapcsolatos társadalmi erodálásban az illetékesek egyszer végre már felelősségérzetről adjanak tanúbizonyságot.
Magyar Antifasiszta Liga
Ügyvezető Testülete
Széchenyinek tulajdonítják a mondást, mely szerint minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Nekünk kijutott kormányból is, ellenzékből is...
De hogy még az antifáink is ilyen hülyék? Ez igazi hungarikum...
(Barikád.hu) |