"A magyar és a szlovák kormány között folyamatos az informális kapcsolat" 2008-11-10. 07:36
Gyurcsány Ferenc többször deklarálta már, hogy fontosnak tartja a csúcstalálkozót szlovák kollégájával, Robert Ficóval, számos olyan kérdés van ugyanis, amelyekről a két miniszterelnöknek egyeztetnie kell egymással, beleértve a kisebbségek ügyét is - közölte a kormányszóvivő az MTI érdeklődésére vasárnap.
Daróczi Dávid erről annak kapcsán nyilatkozott, hogy Marek Madaric szlovák kulturális miniszter a magyar és a szlovák kormányfők mielőbbi találkozóját sürgette egy vasárnapi televíziós vitában, ahol vitapartnere, Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) volt elnöke olyannyira egyetértett vele, hogy azt mondta: ebben a feszült helyzetben a két kormányfőnek hetente, vagy legalább kéthetente kellene találkoznia, mert a helyzet megnyugvása ezt kívánja (mást tehát nem kell elérni a jelek szerint, csak hogy csend és nyugalom legyen - a szerk.).
A kormányszóvivő az MTI-nek ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy a csúcstalálkozónak csak akkor van értelme, ha érdemben lehet egyeztetni a fontos a kérdésekről.
Emlékeztetett arra: éppen ezért - még a nyáron - abban állapodtak meg, hogy a csúcstalálkozók előtt informális megbeszéléseket tartanak, amikor nemzetközi egyeztetéseken találkoznak egymással. Több ilyen találkozó is volt az elmúlt hónapokban, novemberben például kétszer is egyeztetett egymással a két kormányfő: Varsóban, majd Brüsszelben - tette hozzá.
Daróczi Dávid megjegyezte azt is, a magyar és a szlovák kormány között egyébként folyamatos az informális kapcsolat, beleértve ebbe a diplomáciai életben szokásos valamennyi formát, ami két uniós tagország esetében teljesen természetesnek mondható.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: HVIM: Gyurcsányék adatszolgáltatással segítették a tót rendőrterrort |