Traian Basescu államfő kizárta annak lehetőségét, hogy a Székelyföld autonómiájáról szóló népszavazást törvényesen lehessen megszervezni.
A tegnap a B1 televízió stúdiójában azt mondta, hogy az egyes székelyföldi településeken népszavazások kiírásáról szóló mostanában hozott határozatok alktományellenesek, ezért a kománynak közbe kell lépnie.
A Hargita megyei prefektúra tegnap kérte 5 helyi tanács népszavazásra vonatkozó határozatának visszavonását, azzal az indoklással, hogy törvényellenesek. A polgármesteri hivatalok a referendumot november 30-án tartották volna.
(Kolozsvári Rádió)





