Paktumot kötne Gyurcsány Ficóval "a szélsőségesek" ellen 2008-11-12. 10:57
Világos megállapodást szeretne kötni a jövőre vonatkozóan Ficóval Gyurcsány, aki az egyik kereskedelmi televízió reggeli hírműsorában beszélt a szombatra tervezett magyar-tót kormányfői találkozóról. Nyilván a "mindkét országot tönkretevő nacionalisták" ellen, különben nem paktumokra, legfennebb ultimátumra volna szükség.
Kapcsolódó: Magyarellenes dühöngés az Országházban: Gyurcsányék a tótok hangján mocskolták a megvert magyarokat és az értük kiállókat
Gyurcsány „szeretné hinni", hogy a találkozóra Robert Fico el tudja vinni a szlovák rendőrség jelentését a dunaszerdahelyi futballmérkőzésen történtekről. „Ezt a történetet le kell játszani" – fogalmazott a TV2-ben Gyurcsány. Hozzátette: teljesen természetes elvárás az, hogy ha a magyar kormány arra kéri a szlovák kormányt, vizsgálják ki, mi történt Dunaszerdahelyen, akkor a szlovák fél megteszi ezt és választ ad a magyar félnek, hogy ilyen vagy olyan eredményre jutott.
Gyurcsány Ferenc véleménye szerint a két kormánynak világos megállapodást kell kötnie a jövőre vonatkozóan. Ebben – mint mondta –, azt kell rögzíteni, hogy muszáj nyugalomban, békében élni. Ebben a nemzeti kisebbségeknek fontos összekötő, és pozitív szerepük van. További pontként fogalmazta meg azt, hogy a két ország együttműködik a fejlesztések területén, valamint mindkét ország mindent megtesz annak érdekében, hogy "ne a szélsőségesek" alakítsák a politikáját. Hangsúlyozta: ez a megállapodás lehetne a közös kiindulópont.
(MTI nyomán) |