Azt üzeni nekünk, baszódjunk meg
Azt azért minden, a hazai társadalmi és politikai viszonyokat jól ismerő magyar sejthette, hogy a tavalyi ratyifesztivál sikeres szétverése után idén teljes gőzzel beindul a homárokat népszerűsítő propaganda. Drazsé elvtárs ugyanis megmondta, hogy a rendőrök szeretik a buznyákokat, most meg a „művészvilág” üzen nekünk.
A videoklipben több hazai, a zsidóságából és/vagy cigányságából, antimagyarizmusából, drogpártiságából jól megélő „színész”, illetve az ülepüket fényesre nyaló eltévelyedett magyarok dalolnak egy kedves kis dalt mindazok számára akiknek nem tetszik, hogy egy deviáns, idegbeteg csürhe félmeztelenül, gusztustalan díszletek közepette szaladgál fel-alá a fővárosunkban, s ráadásul mindezt állami segédlettel, a mi pénzünkön teszik.
 
 
„Fuck you” - azaz, baszódj meg – üzenik a „toleráns értelmiségiek” meglehetősen bugyuta és roppant szánalmas dalocskájukban mindazoknak, akik nem kívánnak homárok lenni. Tudjuk jól, ha nem szeretjük a fartúrást, akkor homofóbok, rasszisták, neonácik ( a neo kitétel nélkül én örömmel és büszkén felvállalom), bőgatyás parasztok, primitívek, iskolázatlanok, földhöz ragadottak stb., vagyunk. Felsorolni is nehéz lenne a vádakat és sértéseket amelyekkel az elmúlt húsz évben illettek minket, hazafiakat, s mindezek – a néhány ezres széljobb keménymag cselekedeteitől eltekintve – megtorlatlanok maradtak.
Így aztán eljutottunk oda, hogy az ország normálisabb, azaz heteroszexuális, adózó, nem bűnpártoló, rendre vágyó, nemzeti hagyományaira büszke részének, azaz a Magyarország 2,6%-kát kitevő szadeszos söpredéket kivéve szinte mindenkinek a szemébe vágják: baszódj meg! Ez ma a tolerancia a pesti kávéházakban tanyázó aberrált zsidók újbeszél nyelvezetében.
Mert ugye véleményszabadság van, mindaddig amíg a véleményed egyezik az övékével. Ha valaki nem ért egyet velük, a kiválasztottakkal, akkor teljesen rendjén való az illetőt köpködni, alázni, sértegetni, kirekeszteni, ellehetetleníteni. A gyűlölet rossz dolog, ugyebár, kivéve persze az ő irántunk érzett gyűlöletét! Ez a neojiddis lingvisztika alaptétele.
Lassan megérjük, hogy a heteroszexualitás büntetőjogi kategóriává válik, míg a fartúrókat sosem lehet bírálni, mert ugye „magánügy”, hogy két személy mit csinál a hálószobában. Kérdés, miért kell akkor hálószobává változtatni Budapestet a ratyivizit idejére, s mindezt miért kell ily arrogánsan, erőszakosan a nem beteg társadalom arcába nyomni? Ezekre a kérdésekre már csak egy nemzetiszocialista diktatúra adhat megfelelő választ.
Addig is, szeptember elején, a fartúrok felvonulásán mi is megválaszolhatjuk az ő kedvességüket, a „baszódj meg”-et. Jól "megszeretgetjük" őket.
(Kuruc.info, Geyer)