Mint arról lapunk is beszámolt, Veres János, egykori pénzügyér és kameralefejelő tolvajpolitikus előbb Makaón, majd Mongóliában járt, kedvesével, Dobolyi Alexandrával. A közpénzeket firtató kérdésekre is válaszolt ma a ledér hölgy, ám minket az érdekel a legjobban, hogy tulajdonképp mit csináltak ezek ott, a messzi Keleten, a mi pénzünkből.
A 2 millióba kerülő négynapos mongóliai útjukkal kapcsolatban Dobolyi Alexandra elmondta: Mongóliában a Hotel Ulanbator nevű „műintézményben” laktak, ahol 16 fok volt, ami még így is 46-tal több, mint a kinti hőmérséklet. Az utazásból a repülőjegy került nagyon sokba, de erről sem ő, sem Vers János nem tehet, mert mint mondta, „nem mi írtuk ki a közbeszerzést, és nem mi bíráltuk el”. A minisztérium rendszere viszont olyan, hogy attól kell venni a repülőjegyet, aki megnyerte a közbeszerzést. Valószínűleg az utcáról sokkal olcsóbban el lehet intézni ezeket a dolgokat – ismerte el Dobolyi, aki szerint az utaknak „nagyon sok hozadéka lesz az ország számára”. Nagyon érdekelne minket, hogy milyen hozadéka lesz az országnak, információink szerint mi adunk, s nem kapunk valami sokat cserébe, de erről majd később. Nézzük előbb, hogy a közpénzre vonatkozó kérdésekre hogyan válaszol Alexandra.
Jártunk Veres Jánossal Makaón – közölte a TV2 hétfő reggeli műsorában Dobolyi Alexandra. Ismét elmondta, hogy Makaó Kínához való visszacsatolásának 10 éves jubileumi ünnepségére kapott meghívót, amit el is fogadott. Veres János pedig mint Kínáért és a FÁK-országokért felelős kormánybiztos kínai üzletemberektől kapott meghívást, amit egyszer el kellett halasztani, majd Pekingben hívták tovább Makaóba, az ünnepségre.
Veres nem tagadta le a Blikknek a makaói utat, a kérdés, amire nemmel válaszolt, úgy hangzott: volt-e ön közpénzen Makaón? – emelte ki Dobolyi. Ezzel Dobolyi szerint nem azt mondta, hogy nem járt ott, csak azt állította, hogy közpénzen nem járt Makaón. „Ezek után nem értem, mi ebben a hír” – tette hozzá. A kérdésre, hogy ki fizette ezt az utat, a titkárságvezető úgy válaszolt: „Az enyémet az Európai Szocialista párt, Veres úrét pedig az MSZP, illetve a makaói szakaszt a kínai kommunista párt. Ez közpénzeket nem érintett”. Érdekes, nem? A megrögzött demokraták nem haboznak elfogadni egy kis zsebpénzt a kínai kommunistáktól, ha egy kirándulás van kinézőben. Méghogy ezek nem tisztelik az emberi jogokat? Ugyan már, bagatell, aki kekeckedni mer, az náci.
Dobolyi egyébként hozzátette, hogy ezeknek az utaknak „nagyon sok hozadéka lesz az ország számára”.
Nos, az egyik, kedves olvasónk által felfedezett mongóliai hírportál nem úgy tudja, hogy csak a szállodai együttlétre korlátozódott Janika és Alexandra kirándulása.
Mint arról beszámolnak, Veres János 25 millió dollár értékű támogatás nyújt a magyar állam nevében Mongóliának, hogy a Biokombinát nevű állami létesítményt fel tudják újítani. Kérdés: ki jogosította fel, hogy a hamarosan bekövetkező kormányváltás előtt ilyen „üzletek” kössön, illetve miért nem számoltak be erről itthon a sajtónak? Dobolyi nevű nőszemélytől pedig csak annyit kérdezünk: hol van itt a hozadék?
Forrás itt, lehet tippelni.
(Tv 2, olvasónk és a Montsame mongol hírügynökség nyomán Kuruc.info)
Az ügy felderítésében elévülhetetlen érdemeket szerzett olvasónk friss információja:
Kedves Kurucok!  Bár lenne időm újságírásra! Utánasasoltam még egy kicsit Veres bizniszének, és mit találtam itt, Soros Gyuri bátyánk honlapján:
Below is the list of enterprises and economic entities to be privatized in 2005-2008, magyarul: alább a 2005-2008 között privatizálandó cégek listája:
1. Economic entities
...
- Biokombinat State Enterprise. By open tender
...
Azért kemény, hogy megrebbenti a szárnyát egy pillangó, és milliárdos tételekben esnek ki a csontvázak meg a sorosgyurik a szekrényből... Üdv (Kicsit Karcos)