2012. február 11., szombat, Bertold napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Magyar boltok
CSS váltás
Friss hírek
24 óra legolvasottabbjai

Antimagyarizmus, Zsidóbűnözés :: 2010-03-08. 19:43

A HÉV tájékoztatja utasait: a cég felszámolás alatt áll

Balogh Zsolt a Magyar Nemzetnek, majd a Hír Televíziónak adott interjúban is azt állította, hogy rajta keresztül mintegy 70 millió forint jutott el Hagyó Miklóshoz. Ebből 15 milliót személyesen adott át a volt szocialista főpolgármester-helyettesnek. Másik 15 millió, egy informatikai vállalkozástól származott, a céget a volt BKV-vezér nem nevezte meg.
Balogh elmondása szerint a maradék 40 millió a szentendrei HÉV utastájékoztató rendszerét kiépítő társaságtól, a ma már felszámolás alatt álló C. C. Soft Kft.-től folyt vissza Hagyó köreihez. A cég nem tagja az Informatikai Vállalkozások Szövetségének. „Szerencsére nem tagjaink. Utoljára 3 éve volt rá példa, hogy az APEH adóslistáján megjelent egy olyan cég, ami tagunk volt. Az etikai szabályzatunk alapján mi azonnal kizárjuk ezeket a cégeket. Ez, amit tudunk tenni” – nyilatkozta Klotz Tamás, az Informatikai Vállalkozások Szövetség főtitkára.
Az érdekképviselet főtitkára a BKV-ügytől elvonatkoztatva, általánosságban elmondta, a korrupciós ügyekben az informatikai vállalkozások egy része is érintett, de szerinte az ágazat nem fertőzöttebb az átlagnál. Hozzátette, a törvénytelenségen ért tagokat azonnal kizárják.
A BKV hűtlen kezeléssel gyanúsított volt igazgatósági elnöke nem tud arról a vacsoráról, amelyről a közlekedési társaság egykori megbízott vezérigazgatója beszélt a Magyar Nemzetnek és a Hír Televíziónak adott interjúban. Balogh Zsolt azt mondta, Hagyó Miklós egyszer órákig várakoztatta egy étterem előtt, amit a volt vezérigazgató elunt. Bement, és leült az asztalhoz, ahol Hagyó Miklós Mesterházy Ernővel, Demszky Gábor főtanácsadójával és Tóthfalusi Györggyel, a BKV igazgatósági elnökével vacsorázott. Balogh Zsolt állítása szerint Hagyó Miklós úgy fogalmazott, hogy a jövőben azt is teljesíteni kell, amit Tóthfalusi György kér. A volt SZDSZ-es igazgatósági elnöknek ingatlanokkal, ingatlan-hasznosítással kapcsolatos kérései voltak - nyilatkozta Balogh Zsolt az interjúkban.
(hírTV)

Érdekes cikk, megosztom Iwiwen!  Érdekes cikk, megosztom Facebookon!  Érdekes cikk, elküldöm e-mailben! Nyomtatóbarát változat
Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Ajánló

Támogassa a Kuruc.infót! Részletek
Legolvasottabb hírek
Linkek
További linkek
Humoros kép 
Szavazás
Dossziék
További dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2012 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Ingyenes linkcsere | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle Hirlapom ipv6 ready