Lakatos Pál fia vezeti a zsidók fegyveres gárdáját Magyarországon + videó 2007-09-10. 10:03
 Itthon egyelőre csak céltáblára lőnek | A médiában nem sokat hallunk a Krav-Maga nevű, izraeli központú erőszakszervezetről, pedig fekete egyenruhájuk és lőfegyvereik is vannak, rendszeresen gyakorlatoznak hazánkban, rohamrendőröket és civileket is képeznek. Hazai vezérük Lakatos Pálnak, a Vasárnapi Újság volt főszerkesztőjének fia, Péter. Lakatos Pál - Kőrösi Imrével és Rozgics Máriával együtt - ennek ellenére a hazai Moszad-ügynöközők bajnoka.
A Krav-Maga magyarországi ügyködéséről már korábban beszámoltunk, most egy megdöbbentő kapcsolatról rántjuk le a leplet. Mármint megdöbbentő lehet azok számára, akik nem ismerik a Rozgics Mária-Lakatos Pál-Kőrösi Imre-Kozenkai Jenő klánt, maffiát - vagy inkább csak piti szélhámosokat? Miközben szélsőjobbként adják el magukat és lapjukat, 640 milliós off-shore céget alapítottak felháborító körülmények közt, nyíltan merényleteket hirdettek büntetlenül, halálbrigádos fenyegetést küldtek az MVSZ vezetőinek, és még sorolhatnánk, lásd a linkelt cikkeket és kapcsolódó anyagait.
Amin tehát már meg se lepődhetnénk: a Krav-Maga hazai igazgatója Lakatos Pál fia, Lakatos Péter. Az apától telefonon bizonyosodtunk meg erről az információnkról, aki büszkén vállalta ezt, mint mondta: nagyon jóban vannak, kölcsönösen segítik egymást, amiben tudják...
Lakatos Péter - a www.krav-maga.hu szerint - a világszervezet központi, izraeli vezetőjének, Eyal Yanilovnak a közvetlen asszisztenseként több országában is részt vett számos katonai és rendvédelmi képzésen. Jelenleg - Eyal Yanilov felkérésére - az International Krav-Maga Federation üzletfejlesztési tanácsadójaként segíti a szervezet munkáját.
 Lakatos Péter (jobbról) az izraeli katonai Krav-Maga képzés parancsnokával (Fénykép és aláírása: krav-maga.hu) |
Magyarországon az edzéseket és az oktatást 38 ún. instruktor végzi 17 vidéki városban és Budapesten 12 helyszínen, köztük az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskolában. Korábban már közzétettük egy szadista rebiszes iwiw-adatlapján találtakat, mely szerint ő is a Krav-Maga büszke harcosa.
 Természetesen hazánkban is angol és héber nyelven állítják ki az okleveleket |
A Krav-Maga támogatói között ott találjuk többek közt a UPC Magyarország Kft.-t, a VII. kerületi önkormányzatot, valamint nem meglepően az izraeli nagykövetséget. Nem tüntették fel a BKV Zrt.-t, pedig az alábbi videó tanúsága szerint e közüzemünk is segítséget nyújt Lakatos Péterék gyakorlatozásaihoz.
Héjjas Iván - Kuruc.info
Kapcsolódó oldalak: Cikkünk a Krav-Magáról Egy krav-magás rendőr iwiw-es adatlapjáról A Krav-Maga honlapja Halálbrigádos fenyegetés az MVSZ vezetőinek: Kőrösi és Kozenkay a háttérben Kőrösi (NBH) merényleteket hirdet, de nem indul ellene eljárás Volt III/II-es és "pártja" a Kossuth téren Hirdessen fegyveres felkelést! - kaphat száznegyvenmillát |