A hagyományőrző közösségekben a konfirmálás a legénnyé és lánnyá érés pillanatát is jelezte, Kibéden viszont ennek nemcsak a templomban kellett tanúságát tegyék a fiúk, hanem a mindennapokban is nehéz erőpróbák vártak a frissen konfirmáltakra.

Református település lévén, Kibéden a konfirmálás hagyományosan virágvasárnap történik. Erre az alkalomra a fiúk (természetesen családjuk segítségével) fenyőfát (ritkább esetben fenyőágat) díszítenek papírszalagokkal, színes papírvirágokkal, kifújt, festett tojáshéjakkal. Ezeket virágvasárnapra virradó éjszaka a templomba viszik és az „első” és „hátsó” karzatban felállítják, közszemlére teszik, így másnap a nagyszámú gyülekezet megcsodálhatja és minősítheti azokat. Ma már kevés fenyő kerül a karzatba, de régen sok fenyő és sok fiatal volt, és bizony megtörtént, hogy a feldíszített fa csakhamar a földön kötött ki.

A fenyők hat napon át a templomban maradnak, majd húsvét szombatjának éjszakáján a legények leveszik azokat, hogy ezentúl a lányok házának tetejét díszíthessék.

A fenyőt általában a tizennégy éves fiú nagyobb pajtásai segítségével viszi ki a templomból és viszi el a lány házához. A négy-hat fős csapatban vagy egy húsz év körüli nagylegény, vagy az apa is ott van, hiszen a faállítás nem egyszerű és könnyű feladat: hosszú létrát visznek magukkal, amely segítségével feljutnak a háztetőre, ott egy-két sor cserepet leszednek, majd a feldíszített ágat a szarvazathoz erősítik, ami ugyancsak felelősségteljes feladat, mert nagy szégyen az, ha valakinek a fáját a szél netán kimozdítja, leveri a háztetőről.

Régen a feladatot úgy kellett teljesíteni, hogy a háziak ne vegyék észre. Ma viszont lámpagyújtással jelzi a család, hogy tudomásul vette az ajándékot, de legtöbbször be is hívják a legényeket és egy pohár itallal is megkínálják. Régen ekkor ihatta meg első pohár italát a gyerekből legénnyé cseperedett fiú. Ilyenkor viszont a ház leánya nem lehet jelen a szobában.
A fáradozás természetesen nem maradt fizetség nélkül: locsoláskor a legény hímzett zsebkendőt, pénzt és egy puszit is kap a lánytól – (elméletileg) életében az elsőt. Locsolni a legény azzal a csapattal jár, amellyel a fenyőt is állította.

A legénnyé válás egy másik mozzanata és erőpróbája a húsvéti kapulopás. Ugyanis miután a legények feltették a fenyőt a háztetőre, nem hazafelé indulnak, hanem ellopni egy-egy lány kapuját. Főleg azokét, akik büszkébbek, gőgösebbek, lenézik a legénykéket. Ilyen esetben a lányos ház kapuját kiemelik sarkából és elviszik, de a kertet, udvart szénával, szalmával szórják be, régebben pedig lenmaggal és murvával is, ami később igencsak sok bosszúságot okozott a nőszemélyeknek a kerti gyomlálás során. Ha valakitől ellopják a kaput, az apa húsvét első napján korán felkelti a lányát és kizavarja összetakarítani az udvart, utána pedig a lánynak el kell indulnia a faluban megkeresni a kaput, ugyanis nagy szégyen, ha a vásárnap templomba menő emberek észreveszik ennek hiányát (ebből tudják, hogy „rossz volt a lány”). Ha a kapu nem kerül meg, akkor húsvét másodnapján mindenki betérhet locsolni a házhoz, ami egyáltalán nem könnyű és kellemes a háziak számára. Ezért mostanában az apa is segít a lánynak a keresésben. Ha kiderült, hogy kik lopták el a kaput, akkor azoknak kötelessége volt visszaszállítani azt. Azonban ha a kapu nem került meg, locsoláskor a legények elárulták annak hollétét, de ennek ára is volt: általában egy veder bor. Ugyanis a legények egyre lehetetlenebb rejtekhelyeket találnak ki: volt amikor a Küküllő hídja alá cipelték el, máskor a temetőbe vitték ki és kötelekkel felhúzták egy fára, vagy éppen a szomszédos portán a széna alá rejtették el azt. De olyan eset is volt, amikor a családnak két hétig nem volt kapuja.

Voltak néha „merészebb” csínytevések is: a levett kapuval a lakás ajtaját torlaszolták el, de az is megtörtént, hogy ha már egy előző csapat ellopta a kiskaput, a másik csapat elvitte a nagyot, vagy ha már az sem volt, akkor az árnyékszék vagy a pajta ajtaját is levették. Ezért ezen az éjszakán az apáknak nagy feladata van: meg kell őrizni a kaput és a ház becsületét. Így sokszor esett meg, hogy amikor a legények ki akarták nyitni a kaput, hogy leemeljék, a sötét éjszakában a ház urával szembesültek, az pedig jobb esetben szép szóval, máskor fenyegetően vagy bottal bírta jobb belátásra a csíntalankodókat.

A fenyőfaállítást szigorú íratlan törvények szabályozzák Kibéden. Egy legény életében csak egyszer tehet fát, abban az évben, amikor konfirmált, továbbá egy legény csak egy lánynak vihet fenyőt. A lányok esetében sem túlságosan engedékeny a „közrend”: a lány abban az évben kaphat fenyőt, amikor konfirmál, vagy esetleg az azt megelőző évben is, de később soha. Így általában az ugyanabban az évben született legények és lányok részesei ennek a szokásnak. Hogy melyik fiú melyik lánynak tesz fát, az egymás közötti megegyezés eredménye: általában a legjobban tetsző, kedvenc lányt ajándékozza meg a fiú. Az utóbbi években azonban egyre kevesebb legényke (és családja) vállalja fel a fenyőfaállítással járó feladatokat. Amikor a kommunista rendszerben félig-meddig tilos volt a hagyományőrzés, mindenki jól szórakozott rajta és kedvelte ezeket, ma azonban egyre kevesebb a konfirmandus tizenéves is, de a jókedv, közösségi összefogás is – taglalják a kérdést Barabási Attila Csaba és Orbán Sándor helyi értelmiségiek, szülők, akik ma büszkén mesélnek gyermekeiknek az egykori fenyőágazásokról, illetve biztatják a legénykéket, hogy életük eme nagy és egyetlen pillanatát ne hagyják nyomtalanul elillanni.

Néhány éve tapasztalható, hogy a környező településekről érkező legények feldíszített ágat tesznek egy-egy lány kapujára, de ez ritka, nem is nézi jó szemmel a közösség.

(Székelyhon.ro)