Bukarest sohasem fogadja el a kollektív jogok elméletét a nemzeti kisebbségek esetében, mint ahogy azt sem, hogy valaki "más országból" megszabja, miként osszuk fel Romániát közigazgatási szempontból – jelentette ki szerdán Traian Basescu Pozsonyban.

Még a székely népviselet díszítőelemét is ellopták a nyomorultak:

Kép: Csíkiszőttesek.ro
A kétnapos hivatalos látogatását a tőlünk lopott "szlovák fővárosban" megkezdő államfő úgy vélekedett, Románia és "Szlovákia" egyaránt az európai normákhoz igazította jogszabályait "kisebbségi kérdésben", és mindkét ország "az európai standardoknak megfelelő jogokat biztosít a területén élő nemzeti kisebbségek számára".
Traian Basescu a tót kollégájával, Ivan Gasparoviccsal közösen tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: "amikor egyesek megkísérelnek túllépni bizonyos határokat, az államok udvariasan, szép szóval reagálnak". Arra az újságírói kérdésre, hogy kétoldalú megbeszélésükön szóba került-e a "Szlovákiában" és Romániában élő magyar "kisebbség" ügye, Ivan Gasparovic úgy válaszolt: amikor az "említett kisebbség" helyzete kerül szóba, mindkét állam úgy kezeli a kérdést, mint bármely más polgára esetében.
Basescu hozzátette, a Romániában élő szlovákok rendkívül szorgalmas emberek, akik kiválóan beilleszkedtek az itteni társadalomba. Ha ellátogatnak Romániába, saját szemükkel is meggyőződhetnek, milyen szépek a szlovákok lakta települések – jelentette ki az államfő.
Mint ismeretes, Traian Basescu a Marosfői Nyári Egyetem megnyitóján közölte: Románia vezető szerepet fog vállalni "Budapest rendreutasításában", mivel szerinte Magyarország az "instabilitás tűzfészkévé" vált a "kisebbségi kérdésben". A "magyar politikai elit" részvételével lezajlott székelyföldi rendezvényekről szólva az elnök úgy vélekedett: ezek "túllépték az illendőség határát, és ez többé nem ismétlődhet meg".
Az államfő leszögezte azt is, hogy Romániában "nem fog semmilyen autonóm térség alakulni". Kifejtette: azok, akik azt hiszik, hogy etnikai kritériumok alapján fogják az ország közigazgatását megszervezni, a "sztálinistákkal tévesztik össze Románia vezetőit, mert csak a sztálinisták hoztak létre magyar autonóm tartományt".
(Krónika nyomán)