A megszálló bocskorosok Sepsiszentgyörgy és Előpatak között magyar katolikus temetőből kilopott sírkövet alakítottak át román katonai "hősi emlékművé" és örökítették meg rajta Észak-Erdély "felszabadítását az idegen megszállás alól." A cigány munka eredményeként azonban a "hősi emlékművön" egyebek mellett halványan még mindig olvasható az "Erzsébet" magyar keresztnév. Várjuk az illetékes "magyarok" tiltakozását.
Zoom
Előpataki képeslap a XX. század elejéről
A Sepsiszentgyörgy közelében levő Előpatak hajdanában, a második világháború előtt, de főleg az Osztrák-Magyar Monarchia idejében, amikor kultúrnép volt az országrész ura, keresett fürdőtelepülés volt, vonzotta a boldog békeidők neves zene- és színművészeit. Évekig itt volt körorvos a szabadkai születésű zseni, Csáth Géza író, zeneesztéta, irodalomkritikus és orvos. Előpatakot, az egykori virágzó fürdőközpontot a megszálló románok sikeresen lerohasztották: a településen manapság alig néhány tucat magyar lakik, míg a mintegy félezer cigány, s a tőlük nem sokban különböző majdnem ennyi bocskoros olyanná tették, ahogyan az kinéz.
Az előpataki katolikus magyar temető még létezik, habár Sántha Imre Géza sepsiszentgyörgyi muzeológus, művészettörténész facebookos beszámolója szerint egyre kevesebb az egy évtizeddel ezelőtt még szép számú, a sírkertet ékesítő magyar föliratos, művészi sírkő. Az oláhok ugyanis iparszerűen lopják és vésik, alakítják át őket román sírkövekké, s amint néhány órával ezelőtt megtudtuk, még "katonai hősi emlékművévé" is. Ami a Sepsiszentgyörgy közelében levő Előpatak határában történt, az hitelesen tanúsítja, beszédes példája annak, hogy amilyen egy nép, olyanok a hősei és a hősi emlékművei.

Az új román "hősi" emlékmű Előpatak közelében (Fotó: Sántha Imre Géza)
Az Előpatak és Sepsiszentgyörgy között, valószínűleg a székelyek bosszantására emelt román katonai "hősi emlékmű" egyben híven tanúsítja azt is, hogy a bocskorosok miként ültek bele, lopták el, románosították el az elmúlt évszázadokban az erdélyi magyarok, s az innen nem messzire, a Barcaságban, a szászok által megteremtett építészeti és más tárgyi, szellemi javakat, más népek egyéni és kollektív jussát.
A sepsiszentgyörgyi Sántha Imre Géza tegnap észrevette és máris közzétette a tolvaj románok legújabb "hőstettét": az Előpatak és Sepsiszentgyörgy határában, az út mentén fölállítottak egy régi sírkőből kialakított emlékművet, a fölirat szerint "azon román katonák emlékére, akik 1944 szeptemberében elsőként estek el Észak-Erdély idegen megszállás alóli felszabadításáért." Meg kell jegyezni, hogy innen nem messze húzódott az 1940-ben visszatért Észak-Erdély és az akkor továbbra is a tolvajok kezén maradt Dél-Erdély határa.

A kereszt mellett még olvasható az "Erzsébet" magyar név (Fotó: Sántha Imre Géza)
Az út menti új román "hősi emlékmű" tehát lopott, mint majdnem mindenük, amit ez a tolvajnép magáénak tulajdonít. Kiloptak egy jó magas sírkövet az előpataki katolikus magyar temetőből, lecsiszolták a hajdanában elhunyt személy adatait, s az egyéb föliratokat, majd ráhelyezték a román "hősi halott" katonák emlékét megörökítő fehér márványtáblát, föléje pedig a jellegzetes ortodox keresztet. Igen ám, de a cigány munka eredményeként, főleg a sírkő felső részén, az ortodox kereszt szárainál, még mindig kiolvasható a többi között a magyar "Erzsébet" keresztnév. A bocskorosok tehát katolikus temetőből kilopott, egy Erzsébet keresztnevű magyar asszony sírkövét románosították, alakították át román katonai "hősi emlékművé".
Mi pedig, mint más esetekben, ezúttal is várjuk a "magyar" Külügyminisztérium, Erdő Péter bíboros, a kollaboráns RMDSZ, vagy az utóbbival mostanában szívélyesen együttműködő Csaba testvér erélyes tiltakozását.
Hering József - Kuruc.info