A háromszéki Sepsiszentgyörgy kulturális életének irányítói mindenáron és minél hamarabb meg akarták ismertetni a jó székelyekkel a témája, alkotóinak és a nemzetközi szakmai elismerések, így az Oscar-díj kiosztóinak hovatartozása miatt eleve sikerre ítélt Saul fia című holokausztfilmet. A film ma esti vetítését mintegy beharangozva már február 19-én megnyílt a Saul fia portréinak tárlata. A szentgyörgyiek tehát már korábban megismerhették azoknak az alkotóknak a portréit, akiknek egy része az izraeli és más országok televízióiban hirdeti, hogy nem magyar, hanem inkább érzi magát zsidónak vagy éppen franciának.
Zoom
Sepsiszentgyörgyön a portréjuk után a filmjüket is megnézhetik (fotó: hollywoodreporter.com)
Hogy miért kellett Sepsiszentgyörgyön ilyen hihetetlen gyorsasággal felkarolni ezt a legújabb holokausztfilmet, arra a felelet igen egyszerű: tehetséges és kevésbé tehetséges erdélyi alkotók, előadók csak akkor kerülhetnek be a jórészt Saul hozzátartozói által irányított anyaországi kulturális élet vérkeringésébe, ha előtte az erdélyi hozzátartozóik, csókosaik leteszik a garast, például a ma este, a Tamási Áron Színház Nagytermében vetítendő film bemutatásával, alkotóik ajnározásával. Sepsiszentgyörgyre rendszeresen hívnak meg és honorálnak jó gázsival olyan anyaországi irodalmárokat, előadóművészeket, akik gúnyos hangvételű „művekkel” mocskolják a magyarságot, vagy olyan előadókat, akik a már elviselhetetlen magyar antiszemitizmusra hivatkozva a kivándorlásukkal fenyegetőznek...
Zoom
A Tamási Áron Színház Sepsiszentgyörgyön
A mindenkori magyarországi kormányok kulturális vezetői bőkezűen osztják a pénzt a különféle zsidó témájú, főleg a holokauszttal foglalkozó filmalkotásokra, amiképpen tették ezt legutóbb a Saul fia esetében is. Viszont egyetlen fillér állami támogatást nem kapott a Kassai Lajos életéről szóló, az ő főszereplésével készült A lovasíjász című film, ám a közönség, a magyar emberek az anyaországban, meg Erdélyben is – már ahol vetítetik - tömegesen mennek a mozikba. Úgy tudjuk, Sepsiszentgyörgyön még nem vetítették a hungarikumnak számító lovasíjászatról, annak ma élő legrangosabb művelőjéről szóló dokumentumfilmet, de állítólag az egyeztetések már folynak.
Mindenesetre Sepsiszentgyörgy kulturális életének vezetői A lovasíjász vetítésének esetében nem lépnek olyan gyorsan, mint ahogyan a Saul fiát nagy sietséggel a székelyek orra alá dörgölték. A nagy sietséget valószínűleg az is motiválja, hogy miközben Szentgyörgyön Sault tömjénezik, Budapesten Saul hozzátartozói – a román megszállókkal tökéletesen egy húron pendülve – rendre megtiltják (!), hogy az anyaországban köztereket nevezzenek el olyan kiváló székelyekről, mint például Nyirő József vagy Wass Albert. Természetesen teszik mindezt a kölcsönösség jegyében. A ma esti filmvetítésre szóló jegyek egyébként egységesen 12 lejbe kerülnek, ami az ottani árakat béreket figyelembe véve egyáltalán nem számít reklámárnak.
Hering J. - Kuruc.info