Továbbra is érvényben marad a szlovák állampolgársági törvény azon kitétele, amely szerint elveszíti szlovák állampolgárságát az a személy, aki egy másik ország állampolgárságát felveszi, a jogszabály módosításáról szóló ellenzéki javaslatot ugyanis csütörtökön elutasította a pozsonyi törvényhozás. A módosítást a Bugár Béla vezette Most-Híd nevű asszimiláns párt képviselői sem szavazták meg, azzal az aljas ürüggyel, hogy a kezdeményezők ezzel csupán szét akarták verni a koalíciót.
Zoom
Az ominózus szlovák állampolgársági törvény megváltoztatását célzó törvénymódosítási javaslattal a pozsonyi parlament legerősebb ellenzéki csoportosulása, a Richard Sulík vezette liberális Szabadság és Szolidaritás (SAS) mozgalom állt elő.
A módosítás lényege abban állt, hogy visszaállította volna a szlovák állampolgársági törvény 2010-ben történt megváltoztatása előtti helyzetet, vagyis ismételten bevezette volna, hogy a szlovák állampolgársággal rendelkező személyek kizárólag saját kérésük alapján veszíthetik el szlovák állampolgárságukat.
A törvénymódosítási javaslatot 61 nem szavazattal, 27 igen ellenében, 44 képviselő tartózkodása mellett hagyta jóvá a a pozsonyi törvényhozás.

A jogszabály elfogadását a kormánykoalíció részét képező, Bugár Béla vezette, Most-Híd szlovák-magyar párt frakciója sem támogatta, képviselőik a voksolás során tartózkodtak. Igennel szavazott viszont a vegyes párt listáján mandátumot szerzett Simon Zsolt, aki Bugárék a kormányba való belépését követően lépett ki a párt frakciójából.
Az, hogy a Most-Híd frakciója nem támogatta a törvénymódosítási javaslatot, azért is érdekes, mert Robert Fico előző kormánya idején ők is tartalmilag ezzel megegyező javaslattal álltak elő.
A magyarellenes párt frakciójának szavazása ugyanakkor nem számít meglepetésnek, azt, hogy a párt nem fog kiállni a szlovák állampolgársági törvény módosítása mellett, már korábban jelezték.
Ezt azzal indokolták, hogy a törvény módosításáról "nem tudtak megegyezésre jutni" a kormánykoalíció kialakítása során folytatott tárgyalásokon. (Azaz a magyar érdek helyett a hatalmat választották - a szerk.) Gál Gábor, a Most-Híd egyik parlamenti képviselője a vita során azt mondta: azzal a kormánykoalíció szétverése céljából álltak elő a módosítás előterjesztői, de erre - mint megjegyezte - nem fog sor kerülni.
(MTI nyomán)