Munk Artúr író, költő és orvos szobra Szabadkán a városháza közvetlen közelében található. Még a múlt hét közepén történt, hogy ismeretlen személy(ek) kezük nyomával beszennyezték emlékművét. Konkrétan a következő feliratot festették fel a műemlék homlokzatára: „Anyátok p…ja” Természetesen szerb nyelven - számol be az esetről a Délhír.
Zoom
Vladimir Rebić, a szerb belügyminisztérium rendőrigazgatója a minap, szabadkai látogatása során kifejezte elégedettségét a helyi rendőrség munkáját illetően. Rebić többek között azért is elégedett, mert szerinte „40 százalékkal csökkent a nemzeti alapú összetűzések száma”. Nos, ezt igyekeztek valakik megcáfolni.
A haladó önkormányzat mélyen hallgat, ami nem meglepő - mutat rá a lap.
Ami viszont felháborító, hogy a helyi magyarság ún. „képviselői” (beleértve elsősorban a VMSZ-t) szintén nem nyilatkoztak, sőt a firka maradt úgy, ahogy van.
De mit is várunk a Pásztor-féle kollaboránsoktól, ha a "saját" külügyminiszterünk sem győzi szerb nyelven bizonygatni, hogy micsoda történelmi barátság van a két nép között.
Munk Artúr nem csak irodalmi tevékenységével szerzett nevet magának, a Carpathia nevű utasszállító hajó orvosaként számos emberéletet mentett meg, amikor 1912. április 15-ének hajnalán elsüllyedt a brit White Star Line hírhedt hajója, a Titanic.
(Délhír nyomán)
Kapcsolódó: