Az ukrán külügyminisztérium nemkívánatos személlyé nyilvánította a beregszászi magyar konzult, akinek 72 órán belül el kell hagynia az ország területét – tájékoztatott csütörtökön a kijevi tárca a honlapján megjelent közleményében.
Zoom
A tájékoztatás szerint a tárca a Keskeny Ernő kijevi magyar nagykövetnek átadott jegyzékben közölte, hogy a beregszászi diplomata a tisztségével összeegyeztethetetlen tevékenységet folytatott, ezért a konzuli kapcsolatokról szóló 1963-as bécsi egyezménnyel összhangban távoznia kell az országból.
A közleményben nem szerepel a kiutasított konzul neve. Az ukrán külügyminisztérium szerint a kijevi vezetés arra számít, hogy a magyar fél a továbbiakban tartózkodni fog mindenfajta barátságtalan lépéstől az Ukrajnához fűződő kapcsolatokban, a kiküldött tisztségviselői pedig a törvénysértésektől.
"A magyar származású ukrajnai állampolgárokra egyesítő tényezőként tekintünk a két ország közötti kapcsolatokban, és ugyanerre szólítjuk a magyarországi partnereinket is" – áll a külügyi közleményben.
Frissítés: itt az "arányos válaszlépés"
Ukrajna intézkedésére tett arányos válaszlépésként Magyarország is kiutasít egy ukrán konzult – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A tárcavezető hangsúlyozta: Magyarország a jó kapcsolatokban érdekelt minden szomszédos országgal, de az elmúlt hónapokban Ukrajna folyamatosan élezte a konfliktust Magyarországgal. Kiemelte: az Ukrajna területéről kiutasított magyar konzul semmilyen jogszabály ellen nem vétett.
Csütörtökön bekérették a tárcához a budapesti ukrán nagykövetet, és közölték vele, hogy 72 órán belül el kell hagynia Magyarországot egy, a budapesti ukrán nagykövetségen dolgozó konzulnak – mondta Szijjártó Péter.
2. frissítés: még van képük visszaszólni
"Teljességgel és alapvetően nem megfelelőnek" nevezte Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter azt, hogy a beregszászi magyar konzul kiutasítására Magyarország egy ukrán konzul kiutasításával válaszolt: "mi nem sértjük meg a nemzetközi jogot, a magyar törvényeket, és általában úgy járunk el, ahogy diplomatáknak kell" – írta az ukrán tárcavezető csütörtökön a Facebook-oldalán tett bejegyzésében.
Klimkin közölte, hogy a Magyarországról kiutasított diplomata az ukrán külügyminisztérium ungvári kirendeltségén fog dolgozni. "Ott nagy szükség van erősítésre" – fűzte hozzá Klimkin.
Számos más ország adott állampolgárságot
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke szerint az egyik beregszászi magyar konzul nemkívánatos személlyé nyilvánítása tovább élezi a Magyarország és Ukrajna közötti feszült viszonyt. Brenzovics László az M1-nek nyilatkozva csütörtökön azt mondta: ez a lépés beleillik a jelenleg is folyamatban lévő magyarellenes propaganda-hadjáratba. Megjegyezte továbbá, hogy Ukrajnában az állampolgárság ügye nem rendezett. Furcsának nevezte, hogy nemcsak Magyarország, hanem számos más ország adott ki állampolgárságot ukrán állampolgároknak, "de ezekről a propagandagépezet nem szól".
"Ez a mi magyar közösségünk"
Lezárt kérdésnek nevezte a beregszászi magyar konzul kiutasítását csütörtökön Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter, hozzátéve, hogy már csak a konzul távozásának "technikai megvalósítása" maradt hátra, továbbá a konzultációk Magyarországgal arról, miként valósul meg a jövőben a konzuli szolgáltatások teljes "spektruma" Ukrajnában. Az ukrán tárcavezető erről Kijevben beszélt, a Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszterrel együtt tartott sajtótájékoztatón.
"Ebben az esetben ez egy teljesen alapvető kérdés számunkra. A konzuli szolgálatról szóló bécsi egyezmény Magyarország általi megsértésének kérdése, hiszen képzeljék el, ki gondolta volna, hogy magyar konzulok a magyar konzulátuson magyar útleveleket adhatnak ki ukrán állampolgároknak. És ez megtörtént, ráadásul nem burkoltan, igen úgy, a konzul bizonyos instrukciókat ad az ukrán iratokkal való manipulációkra. Ezért ez elvi kérdés számunkra" – fejtette ki a külügyminiszter hozzátéve, hogy "ezen a kérdésen már túlhaladtak".
"Egyúttal hangsúlyozom viszont, hogy nagyon keményen és következetesen kell előmozdítanunk nemzeti érdekeinket Kárpátalján. Nem szabad nyomást gyakorolnunk a mi magyar közösségünkre, mert ez éppen a mi magyar közösségünk, amelynek segítséget kell nyújtanunk" – hangoztatta. "Kapcsolatban állunk vele (a kárpátaljai magyar közösséggel). Beszélni fogunk minden kérdésről, beleértve az oktatási törvényünk megvalósításának kérdéseit. Ez nagyon fontos" – szögezte le, hozzátéve, hogy azokon a területeken, amelyeken Magyarország kész az együttműködésre, az ukrán fél is "következetesen" együtt fog működni.
Klimkin kijelentette, hogy nem áll szándékában a magyar-ukrán kapcsolatok elmérgesítése. Szavai szerint Ukrajna stratégiája a konstruktív és következetes párbeszéd Magyarországgal. "A magyar fél ígéretet tett nekünk arra, hogy megváltoztatja a Kárpátaljáért felelős biztosi tisztség megnevezést" – emlékeztetett az ukrán külügyminiszter, majd hozzátette: "Úgy kell megoldanunk minden kérdést, hogy ne ártsunk magyar közösségünknek, és át kell venni a kezdeményezést ott, ahol lehetséges".
Szavai szerint Ukrajnának "fontos dolgokat" magának kell megtennie, és együttműködnie ott, ahol ez lehetséges. A külügyminiszter ígéretet tett arra, hogy hamarosan Kárpátaljára látogat, ahol eszmecserét folytat majd nemcsak a magyar, de a szlovák és a román közösség tagjaival is.
***
Korábban írtuk: "Ukrajna civilizált ország", ezért holnap közlik velünk, hogy a beregszászi magyar konzulnak mennie kell
Az ukrán külügyminisztérium csütörtökön diplomáciai jegyzékben tájékoztatja Magyarországot arról, hogy a beregszászi magyar konzulnak el kell hagynia Ukrajnát – közölte Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter szerdán Kijevben azon a sajtótájékoztatón, amelyet Tudor Ulianovschi moldovai külügyminiszterrel közösen tartott.
Zoom
Az ukrán miniszter az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése szerint kijelentette, hogy "civilizált országokban, mint amilyen Ukrajna, erőszakkal nem dobnak ki az országból diplomatákat".
"Civilizált emberek vagyunk, udvariasak, de ugyanakkor kemények és következetesek... Természetesen önként hagyja el az országot, ahogy már mondtam. Javasoltam Szijjártó Péter (magyar külügyminiszternek), hogy rendelje haza. (...) Ha ez nem történik meg, és ahogy értelmezem a magyar álláspont miatt ez nem fog, holnap a magyar félnek átadunk egy jegyzéket arról, hogy fel kell hagynia munkájával Ukrajnában, így értelemszerűen távoznia kell az országból" – fejtette ki Klimkin.
Frissítés: a "viszonosság elvén alapuló választ" fogunk adni
Ukrajnának nincs jogalapja a beregszászi magyar konzul kiutasítására, ezért Magyarország az ilyen cselekedetekre a viszonosság elvén alapuló választ fog adni – jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter szerdán Moszkvában az orosz hivatali partnerével, Szergej Lavrovval folytatott megbeszéléseit követően.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: a beregszászi magyar konzul nem követett el semmilyen szabályellenes cselekedetet, tevékenysége nem sértette sem a magyar, sem az ukrán, sem a nemzetközi jogot. A magyar külügyminiszter kiemelte: Kijev rontotta el az ukrajnai magyar kisebbség ellen irányuló intézkedéseivel a korábban meglévő jó viszonyt Ukrajna és Magyarország között.
(MTI)