Kuruc.info - Korlátlanul magyar: Délvidéken is magyart vertek március 15-én (méghozzá szerb-magyar állampolgárt)

Délvidéken is magyart vertek március 15-én (méghozzá szerb-magyar állampolgárt)
2008-03-27. 09:39

Nemcsak Kolozsváron ütötték március 15-én a magyart, Szabadkán is bűnhődnie kellett egy fiatalnak, amiért még mindig létezni mer nemzete a Kárpát-medencében. A Szenttamási Emberi Jogi Központ szerint a nevét elhallgató magyart két szerb bántalmazta anyanyelvhasználata miatt, a rendőrség pedig mindent megtesz az ügy eltussolása érdekében, sőt, még a megrugdalt fiút vádolták szerbellenességgel. Az eset annyiban tér el a többitől, hogy az áldozat magyar állampolgár is. A magyar külügynek tehát kötelessége volna lépni (ahogy a többi esetben is az lenne): pl. konzuli védelmet nyújtani, segíteni a feljelentés megtételében, majd a szerb hatóságokhoz fordulni az ügy államközi síkra terelése végett - ha lenne magyar külügy.

Alább közöljük a Szenttamási Emberi Jogi Központ szerkesztőségünkbe eljuttatott anyagát.

Kapcsolódó: Elkezdődött: verik a magyar gyerekeket rác iskolatársaik Délvidéken

Intézményünk a napokban szerzett tudomást egy újabb magyarellenes kilengésről, amely Szabadkán történt. Az esetről a megtámadott fiatal tájékoztatott bennünket, akit - elmondása szerint - anyanyelvhasználata miatt bántalmaztak.

Kérésünkre részletesebb leírást adott az eset körülményeiről. A fiatalember érthető okokból neve elhallgatását kérte, ezért csak nevének kezdőbetűit tüntetjük fel.

G.Á: Nincs félnivalóm, félnie annak kell, aki ilyen súlyos bűncselekményt elkövet. Szabadka nem olyan nagy város, biztos vagyok benne, hogy a támadókat fel fogom ismerni és így lehetővé válik a feljelentésük. Az áldozat szerepét viszont nem szeretném felvállalni, ezért nem vállalom nyilvánosan a nevem, de szó nélkül sem szeretném hagyni a történteket.

EJK: Mikor és hol történt a támadás?

G.Á.: Szegeden élő kettős (magyar-szerb) állampolgár vagyok, egyetemi hallgató. A hétvégi ünnepséget szülővárosomban, Szabadkán töltöttem. Az incidens március 15-én hajnalban történt, amikor hazafelé igyekeztem egyik barátnőmmel. A gubógyár és a pesti vasút közötti utcán haladtunk és közben magyarul beszélgettünk. Két 25 év körüli fiatalember haladt el mellettünk, akik teljesen váratlanul nekem rontottak – nyilvánvalóan azért, mert magyarul beszélgettünk. Nekilöktek a falnak és megpróbáltak a földre lökni és rugdosni.

EJK: A támadás közben elhangzott - e valamilyen szidalmazás vagy utalás a nemzetiségedre?

G.Á.: A támadás közben azt mondogatták, hogy „madar, madar“ („magyar, magyar”).

EJK: Mi történt a továbbiakban?

G.Á.: Miután a rúgásokat sikerült kivédenem, kiszabadítottam magam és elfutottam, így szerencsére sérülés nélkül megúsztam az incidenst. A helyszínről barátnőmmel közösen futottunk el - őt nem bántották. Az egyikük megpróbált utánam futni, de lemaradt.

Az arra jövő autósok nem voltak hajlandók megállni, illetve kihívni a rendőrséget. Ekkor bementünk a szabadkai rendőrkapitányságra és elmondtuk, hogy mi történt.

EJK: A rendőrök milyen magatartást tanúsítottak? Segítőkészek voltak?

G.Á.: A kapitányságon szakszerűen álltak a történtekhez. A kirendelt rendőrök, akikkel felkerestük az eset helyszínét, már kevésbé voltak ennyire körültekintőek. Először megpróbálták velem elhitetni, hogy meg fognak büntetni, mert szerintük - mivelhogy kettős állampolgár vagyok - minden egyes beutazás alkalmával be kellene jelentkeznem a rendőrségen. Ezt természetesen nem vettem komolyan, elmondtam ismét, hogy Szabadkán is bejelentett lakcímmel rendelkezem, és ezt dokumentumokkal igazoltam. A helyszínen ismét elmondtam a történteket. Ezután az egyik rendőr megjegyezte, hogy valószínűleg ittasak voltak a támadók és én is valószínűleg az vagyok, ezért nem történt semmi különös. Megjegyzésére felháborodtam és megkérdeztem, mit mondana ellenkező esetben, ha én támadtam volna meg egy szerbet? Ők erre azt válaszolták, hogy én biztos utálom a szerbeket és különben se tudhatom, hogy szerbek voltak, hiszen horvátok is lehettek a beszédük alapján. Erre megjegyeztem, hogy nem mondtam olyat, hogy utálom a szerbeket, de meggyőződésem, hogy szerbek voltak. A rendőrök több más állításomat is megkérdőjelezték, viszont a támadókról nem kértek személyleírást. Kértem, hogy adják meg az azonosító számukat, de nem voltak hajlandók. Arról nem szóltak, hogy indítanak-e bármilyen eljárást. Másnap a rendőrség emberei megkeresték barátnőmet, kikérdezték a történtekről, velem is szerettek volna beszélni, de ekkor már nem tartózkodtam Szabadkán.