Olvasónk tisztázza: nem magyar diákot szúrtak le Szabadkán 2008-04-02. 19:36
Jó napot. Láttam, hogy cikkeznek a szabadkai esetről. Nos, én itt élek, és hallottam is róla.
Szóval, a helyzet az, hogy mindkét fél szerb, ráadásul az egész egy "focibalhé" volt, mindössze azért késelte meg, mert egy másik csapatnak szurkolt.
Biztos infóm van, édesanyám abban az iskolában tanít.
Szerettem volna szólni, hisz az oldal megkövetelheti a pontos hírek leadását - írja olvasónk.
Korábban írtuk:
Magyar diákot szúrtak le Szabadkán?
Leszúrták kedden a szabadkai egészségügyi középiskola egyik harmadikos tanulóját. A mentők súlyos, életveszélyes állapotban szállították a helyi kórházba, majd Újvidékre, a kamenicai intézet kardiológiai osztályára, mivel a lépén kívül a szívburok is megsérült. A nemzetiségét, a legfontosabb információt persze nem közölték, viszont az áldozat magyar, a késelő pedig rác iskolába jár, tehát velószínűsíthető, hogy újabb magyarellenes támadás történt.
A tettes - maga is tanuló, egy másik szabadkai középiskola diákja - mindjárt a rendőrségre ment és feladta magát. Később gyanúsítottként az ügyvéd, a szülők és az ügyészhelyettes jelenlétében hallgatták ki. Gyilkossági kísérletért tesznek ellene bűnvádi feljelentést.
A szemtanúk elbeszélése szerint a késelés a nagyszünetben történt. A két fiú hosszasan veszekedett mielőtt a tettes kést rántott volna. Soós Edit, az egészségügyi középiskola igazgatója megerősítette, hogy kedden súlyosan megsebesítették intézményük egyik tanulóját. Információja szerint megműtötték, és állapota stabil.
A leszámolás indítéka egy korábbi veszekedés, állítják. A 17 éves áldozat az iskola szerb osztályának a tanulója.
(FH) |