Tisztelt Szerkesztőség!
A tótok nem hallgatnak a jó szóra. Slovenské Nové Mesto tótfalu, tót-náci polgármestere Ján Kalinics most már plakátokat terjeszt, hogy a Ronyván átvezető, egykori kis-határátkelő (korábban rendes közúti átkelő 1986-ig) útjának a megnyitása szerinte megengedhetetlen.
Teszi ezt annak ellenére, hogy semmi joga nincs lezárni a határátlépési pontot. Továbbá ez a útszakasz nincs a község kezelésében, hanem Kassa megye érdekeltségébe tartozó harmadrendű főút. Azon kívül az EB is felszólította Slovenské Nové Mesto-t, hogy tartsák tiszteletben a Schengeni Egyezményt.
A Slovenské Nové Mesto község által kiadott kampányiratban többek közt az áll, hogy pihenőövezetet akarnak az említett határátlépési pontnál, ezért nem lehet azt megnyitni. Ez persze hazugság, mert az adott terület mindössze 4x6 m, ugyanis a vasútállomáshoz vezető utat mindenképp meg kell hagyni.
Mi a valóság?
1. Elesik a község a parkolási bevételtől, mert sokan nem akarnak 10 km-t kerülni az egykori nagy-határátkelőn keresztül Sátoraljaújhelybe a piacra és a belvárosba, így Slovenské Nové Mesto-ban fizetnek a parkolásért, és gyalogolhatnak Magyarországra.
2. Feltételezhető, hogy nemcsak a polgármester, hanem a Tesco és a Plus is érdekelt abban, hogy az autósok feléjük haladjanak. Valamint az OMV üzemanyagtöltő-állomás is szeretné kiiktatni a község másik végén található konkurens magánbenzinkutat, mely az a magyarországi autósoknak közel 20 kilométernyi megtakarítást jelentene.
3. A polgármester magyarellenességből is teszi ezt, nem véletlen, hogy M. R. Stefánik szobrát a Ronyvától pár méterre az állomás mellett állíttatta fel.
4. Ez a lépes kemény és méltánytalan támadás Felső-Bodrogköz és Ung-vidék lakosai ellen, akik kisebb költséggel és időmegtakarítással tudnák megközelíteni a hagyományos úton Sátoraljaújhelyt, továbbá folytatni útjukat ezen a vonalon.
4. Ezt a határátlépési pont (Trianon előtt határ sem volt, de ez az út mindig is használatban volt), így természetes útvonalnak számít, ezt persze a tót-náci polgármester legszívesebben az emberek fejéből is kitörölné és elfeledtetné. Minek akar ebből egy kis mitugrász alak politikai tőkét kicsiholni?
5. Nem elég szemtelenség, hogy lezárták a határt, és még van képük, hogy tartsák a markukat a környékbeli falvak lakosai elé, mert templomot építenek a községben és nincs rá pénzük. Persze több tízezer a behajtani tilos táblákra és a határt lezáró masszív virágtartókra jutott!
Amikor a határt kell lezárni, akkor a Slovenské Nové Mesto-iak a nagylegények. De ha templomot építenek, akkor pedig meg kell őket szánni? Nézzenek a tükörbe!
Meddig fogja még jogellenesen sakkban tartani egy kis község bunkó jöttment polgármestere a bodrogközi és a környékbeli lakosokat? Egy ilyen határlezárással precedenst teremtenek, hogy egy község bármikor lezárhatja az utat, félő ugyanis, hogy más községek is ugyanezt teszik majd mindig valami ürügyre hivatkozva a nemrég megnyílt határoknál.
Üdvözlettel
Szabó Tímea
Királyhelmec