"Azoktól fél a román hatalom, akiket szolgasorban tart" - interjú a Wass-szobrot őrző lelkésszel
2008-04-03. 13:39

Bartha József egy évig őrizte templomában Wass Albert hamvait, négy éve pedig az író szobra áll Isten házában. 2008 márciusában ugyan forrást sem engedtek elnevezni – a magyar családtól elrabolt területen – Wass Albertről, a holtmarosi lelkész ígéri: még az idén lesz emléktábla is a forrásnál elhelyezett kövön, s az üldözött író szobra is újból elfoglalja helyét a templomkertben lévő talapzaton.

Kapcsolódó: Videó: Megrongálták a Wass Albert kedvenc forrását jelölő követ + képek + olvasó

Bartha József 1975-től lelkész, van „két lánya és egy gyermeke”, négy unokája, 120 évig akar élni, mint Mózes, mert a Wass Albert Alapítvány által működtetett gyerekotthonban lévő gyerekek még aprók, és szeretné látni, ahogy felnőnek és megállják helyüket az életben.

– Nem sok lelkipásztor mondhatja el 2008-ban, hogy Wass Albert tagja a gyülekezetének. Hogyan lett a templom „lakója” az író szobra?

– Amíg a Wass Albert itthoni temetése körüli bonyodalmak tartottak, egy esztendeig a templomban őriztük a hamvait. Elismerésének jeléül ajándékozta meg dr. Kolozsi Sándor Ausztráliában élő szobrászművész a „holtmarosi székely gyülekezetet” a szoborral, melyet 2003-ban küldött el ide. Annak az évnek júniusában avattuk fel, de mindössze fél évig állhatott a templom előtt, mert eljárás indult ellenünk, hogy háborús bűnösnek emeltünk szobrot, 2004 tavaszán pedig le kellett vennünk a szobrot az egykori koncepciós perből máig ható Wass Albert-ellenesség miatt. Ettől kezdve lett híres Holtmaros, s én Pilátusként kerültem bele a krédóba. De rokoni szinten is érint az ügy, hiszen a legkisebb Wass-fiúval rokonok vagyunk. Én ‘96-tól ismertem meg igazán Wass Albertet az írásai alapján.

– Sokat elárul az erdélyi magyarság helyzetéről, hogy az egyik legelismertebb írónak nem lehet szobra egy templom udvarán…

– A kérdés nehéz, mégis könnyű felelni rá: Románia nem jogállam. Hiába tagja az Európai Uniónak, a kisebbségi sorsba kényszerített erdélyi magyarság nagy egyéniségeit szándékosan megalázza, megcsúfolja. Amikor őket alázza meg, bennünket aláz meg. Az emlékállítás megtiltása nemcsak Wass Albertről szól. A Wass Albertnek állított emlékművek a nemzeti öntudat újjáéledését jelentik, a tiltakozást az uralkodó hatalommal szemben, melyet egyre nehezebben tud elviselni az anyaországi magyarság is és mi is. A tiltás viszont azt jelenti, hogy én másodrendű polgára vagyok ennek az államnak. Ezt nemcsak lelkészként érzem, hanem egyszerű erdélyi magyarként is. Tőlem elvárják az adófizetést, a jogaim érvényesítésére viszont mindig a sor végén várhatok. Itt már nemcsak arról van szó, hogy egy híres író nevét csorbítják egy hajdani koncepciós perre alapozott vádaskodással, hanem engem, az erdélyi magyart is pofon ütnek. Ilyen értelemben Wass Albert hagyatékának a vigyázása az én fajtám kulturális örökségének a megörzését jelenti. Azt őrizni pedig kötelességünk – én apa és nagyapa is vagyok, mit hagyok az utódaimra? Érvényes, amit Erdély katolikus püspöke mondott, hogy nekünk itt nincsenek jogaink, de vannak kötelességeink. Én kötelességemnek tartom, hogy Wass Albert hagyatékát, egyben az én népem hagyatékát másokkal együtt megőrizzem, megóvjam a jövendőnek, hogy az unokáink is ennek a gyümölcsét élvezhessék.

– Ha a szobor sorsa a közösség sorsa, akkor a jövője is jelzi a közösség szándékait, lelkiállapotát. Marad-e az alkotás a templomban, azt üzenve, hogy az erdélyi magyarság továbbra is meghátrál?

– Nem marad a templomban Wass Albert. Ha megfigyeljük, a szobor tekintete felfelé irányul, mintegy jelezve, hogy kikívánkozik a templomból. Látható, hogy ideiglenesen helyeztük el egy egyszerű padon – ez szándékos volt. Oda száműzte a romániai jogtalanság a Wass Albert igazságát s ezáltal a mi igazságunkat is. Idén ünnepeljük születésének százéves évfordulóját, ezelőtt tíz évvel halt meg. Ebben az évben Wass Albert „ki fog lépni” a templom nyújtotta biztonságból, és elfoglalja méltó helyét a talpazaton. Fel vagyunk készülve a fekete levesre is. A mai eseményekre is fel voltam, ilyesmire azért mégsem számítottam, nem gondoltam, hogy ilyen durván ránk támadnak. Bennünket csak a nyilvánosság tud megvédelmezni. Ugyanakkor hiszem: a tiltás ellenére mi győztünk. Nekünk valahol a javunkat szolgálta ez a megalázó eltiltás. Azok lettek szegényebbek, akik bennünket akartak megrövidíteni, mert a nyilvánosság sokat jelent, és ez Brüsszelig fog hatni.

– És a szobrot ki védi meg? Láthattuk, a fizikai erőszaktól sem riadnak vissza.

– A szobrot nem fogják bántani, nemcsak Isten és a pap, hanem Holtmaros népe is őrzi.

– Elképzelhető olyan jelenet, amilyen Kolozsváron történt, amikor Mátyás király szobrát védte a magyarság a barbároktól?

– Igen. Én nagyon bízom az erdélyi fiatalokban, az EMI-ben, de ott lesz Holtmaros népe is. Ebben az ügyben nem leszek egyedül, mindnyájunkat érint. Ezeket a dolgokat csak a többség erejével tudjuk megoldani. Ezt a segítséget ma is tapasztaltuk a helyiek részéről és az anyaországiak részéről is. Potápi Árpád képviselő például hétfőn fog felszólalni a magyar parlamentben, hogy elmondja, mi történik itt.

– Miért fél a román hatalom attól a Wass Alberttől, aki az erdélyiek békés egymás mellett élését hirdeti műveiben?

– A tolvaj kitől fél? Hát a hazug? Az igazságot szólótól. Akik ma így ránk támadnak a hatalom erejével, azok félnek. Azért érik akkora támadások mostanság az erdélyi magyarságot, mert Koszovó precedenst teremtett. Nézzük meg, ki nem ismerte el a függetlenségét: Románia, Szlovákia, Spanyolország – azok az államok, amelyek egy életképes nemzeten élősködnek ma is. Félnek, de éppen ez adja nekünk az erőt: hogy mi, akiket meg akarnak félemlíteni, tudjuk, hogy azért teszik ezt, mert ők maguk félnek. Most éppen Wass Albert okán gyalázkodnak, és nem gondolnak arra, hogy ránk egy nagyobb hatalom vigyáz, a Jóisten. Ezt mindennap tapasztalom. Sokszor olyan kilátástalan helyzetből tudtam kilábalni, hogy mással nem is lehetne magyarázni. De nem is akarom.

– Böjte Csaba is gyakran mondja ezt.

– Én végtelenül hiszek az Istenben, és valahányszor nagy gondban voltam, segített. Ezt emberként mondom, nem papként. Csabát csodálatos embernek tartom, felnézek rá, örülök, hogy azonosságot lehet tapasztalni a gondolatainkban.

– Az még csak érthető volna, hogy a románok számára vörös posztó Wass Albert neve. De miért félnek tőle az úgynevezett magyar liberálisok? Elég, ha csak a debreceni őrjöngésükre gondolunk...

– Ezek az emberek is az igazságtól félnek. Viszolygás van bennük azzal szemben, aki mindig kimondta az igazságot. Wass Albertet is megkeresték Amerikában azzal az ajánlattal, hogy írjon az ő szájuk íze szerint, és milliomos lesz. Ő ezt nem vállalta, helyette bennünket tett lelki milliomossá azzal, hogy megírta szegényen a csodálatos, lelki gazdagsággal telített műveit számunkra.

– Hogyan merült fel a forrásavatás ötlete?

– Tavaly szeptemberben meghívtak két helyre szolgálni, és útközben gondoltam arra, hogy jövőre lesz száz éves Wass Albert, kellene mozdítani valamit itthon is. Hallottam a feleségem nagymamájától, (szül.) Éltető Máriától, aki Wass Alberttel vadászott, s a gróf plátói szerelmének tárgya volt, hogy Albi sokat tartózkodott ennél a forrásnál, ott olvasgatott, írogatott. Így született meg a gondolat „a kő marad” jegyében, hogy egy követ vigyünk oda, és nevezzük el róla a forrást. Amit, ugye, nem tehettünk meg.

– Nem magánterület?

– Még nem. A család visszaigényelte a telkeket, de a román állam nem akarja visszaadni, ezért elővettek egy régi, Ceausescu által törölt törvényt, mely szerint a család az állam ellensége. A Casbi-törvény, melyet ‘45-ben írt alá a román király, kimondja, hogy a front közeledte miatt hajlékaikból elmenekült emberek az állam ellenségei. Nos, a család valóban elmenekült, de hazajött, a törvényt pedig törölték a Ceausescu-rendszer idején. Nem létező törvényt akarnak alkalmazni, ennek alapján nem hajlandók visszaadni a család vagyonát. Most áprilisban lesz az első tárgyalás, melyben több család is érintett – közel 140 ezer hektár erdő jár vissza a Maros völgyében.

– Konkrétan hogyan tiltották meg az avatást?

– Maros megye prefektusa adta ki a parancsot a megyei rendőrkapitánynak, hogy ne engedje emlékplakett elhelyezését háborús bűnös tiszteletére. A parancsot előttem kapta meg a dédai polgármesteri hivatal titkára, mely kategorikusan megtiltotta, hogy ünnepséget rendezzünk. Mondtam, hogy mi ott istentiszteletet akarunk tartani, a válasz az volt: nem szabad. Imádkozni szerettünk volna – nem szabad. A hatalom képes még az istentiszteletet, az imádság elmondását is megtiltani. Ez a hatalom nem akar a jog értelmében működni, ez a hatalom fél, mégpedig azoktól, akiket szolgasorban tart. A magyar nemzettől fél, melyre ráfogja, hogy szeparatista, mert meghallotta Koszovó függetlenség-kiáltását. Olyan kemény szavú politikus kellene most Erdélyben, aki ki merje mondani, hogy autonómiát követelünk ennek a nemzetnek. Mi nem megtűrt vagy betelepült nemzet vagyunk, hanem országalapítók. Ez az igazság.

– Mikor lesz az a forrás Wass Albert-forrás és mi lesz a megcsúfolt kővel?


– Jövő héten kimegyünk, és a szó szoros értelmében lemossuk a gyalázatot a kőről, és még a tavasz folyamán felkerül a megáldott plakett. Ha széttörik, a kőfaragó belevési a kőbe a forrás nevét. Ha a követ elviszik, visszük a másik követ, és belevéssük abba is. Mi leszünk a kitartóbbak, mert tudjuk, hogy a mi oldalunkon van az igazság. Kő van elég, mi győzni fogjuk a magunk igazságtudatában. Wass Albert nem a magyar Erdélyről írt, hanem a három nemzet Erdélyéről. De közülük egy, feltörekedve mások segítségével és a történelmi szerencsének köszönhetően uralkodó nemzetté vált, amely nem ismer toleranciát – de ez nem teszi nálunk erősebbé.

– Miért nem mentünk fel a forráshoz az eredetileg meghirdetett időpontban?

– Az embereket féltettem. Visszajelzéseket kaptam, hogy figyel az ellenség, ráadásul ismerem a környék lakosságát. Nem tudtam, hogy mire készülnek. Annyit viszont igen, hogy Déda polgármestere toborozta az embereket, hogy ha mi megyünk a kőhöz avatni, ők is jönnek.

– Azt mondta a templomban, hogy most szomorúak a magyarok, de fognak még mosolyogni. Mire alapozza e derűlátást?


– Látom a szemeket, hallom a beszédeket. Most szomorúak az emberek, de a szomorúság mulandó, s felválthatja a vidámság. Amit a magyarság tett történelme folyamán, arra egyetlen más nemzet sem volt képes. S valahányszor a szomorúság teljesen elborította volna, akkor jött nagypéntek után a feltámadás. Én hiszem azt, hogy nemzetem arra hivatott, hogy ismét csodát tegyen Európában. Ismervén történelmünket, megállapíthatom: mindig akkor tudott a magyarság feltámadni, amikor mindenki halálra ítélte. Nézzük Trianont. Halálra ítéltek bennünket, erre 1938-ban egy magyar pengőért négy amerikai dollárt fizettek. Az elszegényített ország az értelem erejével tudott csodát művelni. A mostani csonka Magyarország, amely december 5-én bennünket megtagadott, csodálatos lelki ébredésre készül. A maga későn felismert tévedése készteti arra, hogy tenni kell. Érződik ez a kormány kapkodásán – a nemzetáruló kormány a vesztét érzi. Wass Albert népe lesz az, amely megmenti Európát. Ezt nemcsak én mondom, hanem osztrák, spanyol katolikus lelkészek, akik erről könyveket írtak. Ők felismerik a magyar Szent Korona küldetését. Erkölcsiségben a magyarok fogják megmenteni Európát. Hogy ez mekkora csata lesz, meddig tart, nem tudni. Viszont be fog következni.

(Bagoly Zsolt - Erdélyi Napló)