Kovács István unitárius lelkészt Kovászna megye tanácselnöki tisztségébe, Csinta Samu újságírót pedig Sepsiszentgyörgy polgármesteri funkciójába jelöli a Magyar Polgári Párt (MPP) - ezt ma jelentette be hivatalosan Szász Jenő, az MPP elnöke. Kovács István indulása ma került nyilvánosságra, Csinta Samu jelölése már több napja ismert.
Éveken keresztül mindennapos és élénk követője voltam a közélet, a politika formálódásának illetve történéséinek, és úgy gondolom, hogy az eddigi munkásságommal egyetlenegy pillanatig sem mondok ellent annak a szerepvállalásnak, amelyet mostantól kezdve egyértelműsítünk - mondta Csinta Samu polgármester-jelölt, aki hozzátette, hogy újságíróként is az egyensúly, a párbeszéd, a kritikus attitűd híve volt. Ha egészséges választási alternatívát nyújtunk a sepsiszentgyörgyiek számára, akkor máris jót tettünk városunknak - közölte Csinta, aki elismerte, hogy a győzelembe vetett hit jegyében nagyon kemény versenyre számít. A polgármester-jelölt ugyanakkor elmondta, kampánya során fontosnak tartja megszólítani Sepsiszentgyörgy románságát is, ezért párbeszédet szeretne folytatni román kulturális és politikai szervezetek képviselőivel egyaránt.
Csinta Samu kérdésre válaszolva elmondta, érték-központú és értékeket felvonultató kampányra készül, amit elvár ellenfeleitől is. Az etikai kódex bennem van - jelentette ki Csinta, aki szerint az Antal Árpád RMDSZ-es polgármester-jelölt által javasolt választási etikai kódexet nem kell papírra vetni és írásba foglalni. Csinta ugyanakkor szükségszerűnek tartja, és szorgalmazza azt, hogy a város legfontosabb dolgairól egyeztessen az RMDSZ jelöltjével. Az MPP polgármesterjelöltje az elkövetkező napokban megkeresi Antal Árpádot azzal a javaslattal, hogy közös nyilatkozatot írjanak, amelyben felkérik az RMDSZ csúcsvezetését, hogy a Communitas Alapítvány pénzalapjait ne használja kampánycélokra. Ugyanakkor arra szeretné megkérni Antal Árpádot, hogy a közelgő Szent György-napokat, amikor az emberek szórakozni, kikapcsolódni szeretnének, ne használja senki kampánycélokra.
Az ujjunk mögé bújás lenne, ha nem vállalnám a felkérést - mondta Kovács István megyei tanácselnök-jelölt, aki úgy gondolja, hogy „a lelkésznek nem csak a szószék a cselekvési tere, hanem az egész társadalom, a közösség, amelynek szolgálatára vállalkozott”. Kovács szerint sokan hiányolhatják azt, hogy a tisztség betöltéséhez nincs meg a kellő közgazdasági, közigazgatási, szakmai ismerete, de mint mondta: tanulni szeretne, és úgy gondolja, hogy a legfontosabb a lelki hozzáállás, és az értékek felmutatása, mert ezek hiányában „a gazdaság a maffia kútjába hull”. A lelkész kijelentette: azért vállalta a jelölést, mert úgy érzi, hogy történelmi lehetőség van az autonómia ügyének a szolgálatára. Ugyanakkor Kovács indulásával azt a kényszerképzetet is szeretné rombolni, miszerint csak az a személy alkalmas egy önkormányzat vezetésére, aki tudja, hogy „Bukarestben merre nyílnak az ajtók”. A tisztességgel és következetesen vállalt értékrenddel nem csak Bukarestben nyílnak meg a kapuk - mondta a megyei tanácselnök-jelölt.
Szász Jenő pártelnök a sajtótájékoztatón elmondta, április 16-án lezárják az RMDSZ-szel történő párbeszéd-próbálkozásokat, addig készen állnak tárgyalásokat folytatni az összefogásról azokon a településeken, ahol szükség van erre. Az MPP helyi választási egyezségek megkötését javasolja Bihar, Szatmár, Kolozs, Szilágy és Maros megyékben valamint Nagyvárad, Nagyszalonta, Margitta, Szatmárnémeti, Zilah, Kolozsvár és Marosvásárhely városokban.
Nyitottak vagyunk például paritásba állítani Marosvásárhelyt és a megyei tanácselnök-jelölt kérdését, úgy gondoljuk, hogyha Borbély László ragaszkodik a polgármesteri székhez, akkor természetes dolog lenne, hogy Maros megyében az MPP indítson tanácselnök-jelöltet, aki mint közös jelölt mérettessen meg - mondta kérdésre válaszolva Szász Jenő. Az MPP elnöke szerint Maros megyében a román összefogásra magyar összefogással kellene válaszolni, és RMDSZ-MPP tárgyalásra lenne szükség.
Hargita megyében van egy község, ahol a polgármester és a testület 90 százaléka még az előválasztások előtt jelezte szándékát, hogy át akar igazolni az RMDSZ-ből az MPP-be - fejtette ki Szász, aki hozzátette: hogy a szóban forgó település vezetői kérték, hogy egyelőre ne hozzák nyilvánosságra kilétüket.
Ha az RMDSZ elzárkózik a párbeszédtől, akkor április 17-e után az MPP véglegesíti listáit - mondta Szász, aki szerint egyelőre „az RMDSZ háza tájáról a gyűlöletet lehet kitapintani”. A mi álláspontunk az, hogy aki gyűlöletet vet, félelmet arat, ettől a rossz múlttól szeretnénk megszabadítani az erdélyi magyarságot - jelentette ki Szász. A választásokat illetően Szász Jenő bizakodó, mint mondta: „meglepetés lesz az RMDSZ-nek, hogy az MPP egészen jó eredményeket fog elérni Kovászna és Hargita megyékben”.
(Ludvig Nagy Zsuzsanna - Góbévilág - Erdély Ma)