Rosszul teszi a Magyar Koalíció, hogy a területi autonómia kérdésével kampányol – kelti a zavart a délvidéki fejekben Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség tiszteletbeli elnöke, aki rác fizetségért az úgynevezett radikális partnerek túlzott befolyásától akarja "óvni" a kihalásra ítélt magyarokat.
A pártpolitikai tevékenységtől szerencsére visszavonult szabadkai politikus az Autonomija internetes portálon azt fejtegette, hogy a Magyar Koalíció meggondolatlanul cselekedett, amikor autonómiakoncepcióját állította választási kampányának középpontjába.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) tiszteletbeli elnöke szerint meg kellett volna várni, hogy a választások után milyen erőviszonyok alakulnak ki, és akkor párbeszéd útján keresni megoldást törekvésükre (lásd Markó és az elmúlt 18 év teljes eredménytelensége - a szerk.). E "téves lépés " azonban elriasztja a potenciális koalíciós partnereket, s így sokkal nehezebb lesz együttműködést teremteni a "demokratikus szerb pártokkal", pedig a magyaroknak meg kell találniuk velük a közös nevezőt.

A szerb szólamokat hangoztató vén gazember úgy látja, hogy a VMSZ vezetői a "radikális" partnerek, azaz a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt ollójába kerültek, s előbb-utóbb nagy árat fog fizetni a velük való koalícióért. "Ha az autonómiához olyan véres eseményeken át vezet az út, mint amilyenek a volt Jugoszláviában lejátszódtak, akkor az nem kell a délvidéki magyaroknak" – vészmadárkodott a szégyentelen Kasza.
Az egykori első számú magyar nyelvet beszélő politikus azt próbálta elhitetni, hogy eljön az idő, amikor a magyargyűlölő, elvakultan nacionalista, frusztrált szerb társadalom felfogja, hogy a kisebbségi autonómia egyaránt szolgálja a többségi és a kisebbségi közösségek érdekeit. 
(Kuruc.info - Magyar Hírlap)