Mint azt korábban már megírtuk, a dúsgazdag csempésznek, Vojin Djordjevicsnek a fia a késelő Szlobodan Djordjevics, aki már nem először kerül szembe a törvénnyel garázda magatartása miatt, de pénzes apja mindig sikeresen elsimította ügyeit.  Ez várható most is, pontosan úgy, ahogyan megjósoltuk.
Szabadkán azt beszélik, hogy Szlobodan Djordjevics rábeszélte a vele levő másik támadót, Ilija Tubicsot - aki mellesleg a szabadkai női röplabdaklub ifjúsági csapata edzőjének a fia -, hogy vállalja magára a késelést, mert majd az apja úgyis kimenti.
Ezeket a híreszteléseket azonban hivatalosan nem erősítették meg, de annyi bizonyos, hogy először Ilija Tubicsot gyanúsították meg a késelésért - ezt közölték első hírként a helyi médiumok is a rendőrségre hivatkozva -, ám újabb közlés már arról szólt, hogy Szlobodan Djordjevics ellen tettek feljelentést gyilkossági kísérlet alapos gyanújával, mindkettőjük ellen pedig nemzeti gyűlölet szításának gyanújával.
Djordjevics is, Tubics is vizsgálati fogságban van. A további vizsgálat majd kideríti, kinek a kezében volt a kés. Az áldozat azt nyilatkozta, hogy nem ismeri támadóit, sőt, ha most látná sem ismerné fel egyiket sem.
(MR)