Tótra cserélik a felvidéki magyarórák egy részét 2008-04-25. 12:51
A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) tett állítólagos ígéret ellenére a felvidéki magyar iskolákban mégis csökken a magyar nyelv oktatására szánt eddigi óraszám, amit pedig elvesznek, azzal a szlovák nyelvoktatás óraszámait bővítik.
A magyar iskolák elsősei most heti hét órában tanulják a magyart és négy órában a szlovákot, a csütörtökön aláírt programtervezet értelmében azonban szeptembertől mindkét nyelvet heti öt órában fogják tanulni. A magyarázat az, hogy a magyar iskolákban tanuló gyerekek nem tudnak rendesen szlovákul, "márpedig tudniuk kell".
Az MKP heteken át alkudozott a szlovák oktatási miniszterrel, és a magyar oktatás mellett fellépő érdekvédelmi szervezetek, szülők, pedagógusok szövetségei jelezték: ha a magyar oktatás sérelmére történő tervek megvalósulnak, a polgári engedetlenség jeléül az utcára vonulnak. Csütörtökön este már sok felvidéki magyar iskolában tartottak szülői értekezleteket, és aláírták az oktatási miniszternek és a házelnöknek címzett tiltakozó állásfoglalást.
(MTI) |