Nagyváradon imával, Kolozsváron táncházzal indította választási kampányát a Magyar Polgári Párt (MPP). Váradon „Hajrá Erdély! Hajrá Partium! Hajrá Bihar!” – jelszavakkal biztatták szavazásra az érdeklődőket a felszólalók a Királyhágómelléki Református Egyházkerület zsúfolásig megtelt dísztermében, ahol a székeken kártyanaptárakat és az MPP keretprogramját találták az érkezők.
Sokaknak MPP-lufi is jutott, egy idősebb hölgy pedig magyar zászlót tartott a kezében. Orbán Mihály, az MPP országos alelnöke, a váradi tanácsosi lista vezetője Szász Jenő pártelnök és Tőkés László EP-képviselő szavazásra buzdító üzenetét tolmácsolta, majd elmondta: „Vetélytársunknak négy és fél hónapja volt az 1989 utáni euforikus hangulatban a választási felkészülésre, nekünk mindössze másfél hónapunk. A székelyeknek azt üzenem: Bihar veletek van, ti is legyetek velünk”. Lengyel György, az MPP Bihar megyei elnöke közölte, négy polgármesteri, négy alpolgármesteri, négy-négy városi és megyei tanácsosi, valamint 80 helyi tanácsosi tisztségre számít Bihar megyében a párt.
A hozzászólások során ugyan köszöntötték a kampánynyitón részt vevő Biró Rozália alpolgármestert, de élesen bírálták az RMDSZ-t. Fetco Mihály székelyhídi polgármesterjelölt azt rótta fel városa RMDSZ-es vezetőinek, hogy nem teremtettek munkahelyeket, Bereczki András paptamási lelkipásztor pedig „a Szekuritáté és az RMDSZ üldözöttjének” mondta magát. Hermán M. János lelkipásztor megáldotta a jelenlévőket, majd nemzeti imánkat énekelték el az egybegyűltek. Egy hang a tömegből a Szózatot javasolta, egy másik pedig a Székely himnuszt, végül az utóbbi hangzott el. A jelenlévők az Arany János Kollégium udvarán két fenyőfát ültettek el, ezek egyike Nagyváradot, a másik Bihar megyét jelképezi.
Kolozsváron mintegy ötven szimpatizáns előtt mutatta be a városi, illetve a megyei tanácsba való bejutásra esélyes jelöltjeit kedden este az MPP. A Heltai Alapítvány székházában lezajlott kampánygyűlésen a párt vezetői az RMDSZ legfőbb stratégiai partnereként határozták meg alakulatukat. Gergely Balázs, az MPP kolozsvári elnöke, egyben városi listavezetője arról beszélt: az önkormányzatban az MPP a kezdeményezésekben az RMDSZ előtt, a közös célok érdekében a szövetségiek mellett, utóbbiak nem megfelelő hozzáállása esetén pedig mintegy ösztönzőként a hátuk mögött fog állni. Az esélyekről szólva Gergely Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényének azt a részét idézte fel, amikor Lukács hadnagy az esélytelenség okán magára hagyja csapatát, de Dobó István várkapitány a sokszoros túlerő láttán is addig küzd, amíg a török ostromot végleg visszaverik.
„Mindannyiunkban él egy-egy kis hadnagy, illetve nagy kapitány. Engedjük, hogy utóbbi kerekedjen felül” – fogalmazott Gergely Balázs. Az MPP megyei elnöke, Sándor Krisztina úgy vélte, Erdélyben megfér egymás mellett két magyar politikai képviselet, megfelelő körülmények között ez csakis a közösség javára válhat. „Célunk nem a versengés, hanem a magyar közösség ügyeinek következetes szolgálata” – mondta Sándor Kriszina.
Ebben a szellemben szólaltak fel a párt jelöltjei is. A kolozsvári tanácsosi mandátumra pályázó Herédi Zsolt és Csép Sándor az élhető Kolozsvár megteremtését, a megyei tanácsba bejutni szándékozó Bárdos Csaba a magyar nyelv hivatalokban való szabad használatát, Makkay József a mezőgazdaság fellendítését, Bakó Ernő pedig az ipar újraélesztését kívánja előmozdítani az önkormányzatban. A kampánynyitót kupa borral és táncházzal ünnepelték meg a résztvevők.
(Krónika)