Elkapták a csendőrverő oláhokat 2008-05-10. 14:57
Ioan Pacurar rendőr-főbiztos, a Kolozs megyei rendőrség parancsnoka és Aurel Litan dandártábornok, a megyei csendőrparancsnok beszámolt a szerdai labdarúgó mérkőzést megelőző randalírozás fejleményeiről. Mint ismeretes, a sorsdöntő Kolozsvári U FC–Kolozsvári CFR 1907 találkozó előtt az egyetemisták galerije a Béke téren gyülekezett. A biztonsági emberekkel rögzített útvonal helyett a Jókai utcán indultak el, ugyanis feltett szándékuk volt összecsapni a mérkőzésre készülő CFR-szurkolókkal.
– Ha találkoztak volna, mészárlásnak lehettünk volna szemtanúi – mondotta a rendőrparancsnok, akiknek elmondása szerint a huligánok kisebb kövekkel a zsebükben készültek erre az összecsapásra. A csendőrség kénytelen volt könnygázt bevetni, a randalírozok a rendfenntartókat kövekkel, maroktelefonokkal dobolták meg. A folytatás a parkban történt, amikor a felvonulást filmező csendőrt egy betondarabbal leütötte egy támadója, további három huligán pedig megrugdosta. A vérző filmest kórházba szállították, jelenleg is ott van, az első vizsgálatok szerint 45–55 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
A felvételek és filmek alapján a rendőrség csütörtökön reggel már azonosította és őrizetbe vette az első agresszort, estig a többi három is rendőrkézre került (egyeseket odahaza, másokat az utcán fogtak el – utóbbiak az eset után nem mertek hazamenni). A négy fiatal 16, 18, 19 és 20 éves, a legidősebbet leszámítva kolozsváriak. A húszesztendős fiatalember kudzsiri egyetemista, büntetett előéletű, korábban is verekedés miatt került összetűzésbe a törvénnyel. A rendőrség őrizetbe vett egy 21 éves fiatalt is, aki különösen erőszakosan viselkedett a Wesselényi utcában, belerúgott két csendőrbe, akik a kordonban álltak, és másokat is szított, hogy hasonlóképpen cselekedjen – az akció folytatódik, még több törvénysértőt azonosítanak majd a napokban a felvételek alapján.
Tettükért a négy csendőrverő többéves börtönbüntetésre számíthat: súlyos bántalmazás, hatósági közeg megsértése és jó erkölcsbe ütköző magatartás alapos gyanúja miatt indult nyomozás ellenük. Pacurar kijelentette: mindig teljes szigorral lépnek majd fel a hasonló cselekedetek ellen.
(Szabadság)
Kapcsolódó: Videó: súlyos oláh zavargás Kolozsvárott a CFR bajnoki győzelme után, tavaly ugyanők meglincseltek egy magyart |