Irodát nyitottak és Bethlen-szobrot ajándékoztak a Tőkések 2008-05-29. 18:14
Marosvásárhelyen nyitotta meg hetedik irodáját Tőkés László EP-képviselő csütörtök délben. Az eseményen jelen volt többek között Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Fodor Imre volt SZNT-elnök, Dávid László, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, valamint Kincses Előd ügyvéd.
A Kinizsi utca 7 szám alatti képviselői irodának – mely Kincses Előd szerint Európához kapcsolja Vásárhelyt – a Magyar Polgári Párt ad otthont, így Tőkés András MPP-alelnök, a polgáriak megyei tanácselnök-jelöltje köszöntötte a megjelenteket, akik megismerhették Szász László ifjú jogászt, az iroda vezetőjét is.
Tőkés László hangsúlyozta, szeretnék lefödni egész Erdélyt az irodahálózattal, mert szükség van arra, hogy hallassuk a hangunkat Európában, hiszen az RMDSZ bevallottan feladta ügyeink külföldi képviseletét. Ugyanakkor arra kérte az RMDSZ-t és az MPP-t, úgy kampányoljanak az utolsó száz méteren, hogy ne játsszák azzal el a parlamenti választásokra szükséges összefogás lehetőségét, moderálják az egyre erőteljesebb negatív kapmány-megnyilatkozásokat annak érdekében, hogy ne lehetetlenüljön el a szükségszerű dialógus.
Az irodaavató után Tőkés László püspök részt vett Gernyeszegen azon a bensőséges ünnepei eseményen, amely alkalmából a Magyar Polgári Párt megajándékozta a községet gróf Bethlen István nemrég ellopott mellszobrának újraöntött másával. Az ideiglenesen az imaházban elhelyezett szobor köszöntése során Tőkés András, az MPP országos alelnöke röviden így foglalta össze az ajándékozás lényegét: „Ellopták a szobrot, visszaadtuk, ellopták a történelmünket, vissza fogjuk szerezni." Tőkés László gróf Bethlen István történelmi érdemeire emlékezett röviden, ehhez kapcsolódva Deutsch-(még)Für Tamás, a Fidesz alelnöke olyan vonását emelte ki köszönő, és nem köszöntő beszédében, amelyre talán kevesebben emlékeznek: a sportszeretetét és –támogatását.
Hiszen a sportban mindaz megvan, mondta, amit polgári értékekként szokás sorjáztatni: a csapatmunka, a kemény munka utáni siker, az egymásra figyelés, a szolidaritás és az összefogás. A zsidók pedig legalább akkora sport-szakértők voltak mindig is, mint amennyire körültekintő politikusok azok, akik dajcsokkal kampányolnak... - a szerk.
Marosvásárhely, 2008. május 29.
Tőkés László
EP-képviselő
sajtóirodája |