Szlovákia elveti a trianoni békeszerződés revíziójának minden lehetséges változatát – jelentette ki csütörtökön a pozsonyi parlamentben Robert Fico álláspontját tolmácsolva Robert Kalinák belügyminiszter. A tót kormányfő szerint mellesleg hazánk 1989 óta nem teljesíti a népünket halálra ítélő diktátum azon pontját, mely szerint "nem lehet" revizionista propagandát kifejteni. Van képe ezt annak ellenére a szemünkre hányni (holott sajnos messzemenően teljesíti az elmúlt 18 év egypártja, elárulva nemzetet és hazát), hogy az utódállamok közül egy sem tartja be a rá vonatkozó kisebbségvédelmi kritériumokat, mi több, minden erejükkel a területekkel együtt megkapott magyarság eltüntetésén fáradoznak.
Noha Magyarország (az 1920-as trianoni diktátumot megerősítő 1947-es párizsi "békében") „elkötelezte magát, hogy területén nem tűri meg a szövetségesek elleni tevékenységet kifejtő csoportokat s a revizionista propagandát sem, ezt 1989 óta nyilvánvalóan nem tartja tiszteletben” – uszított a miniszter.
Fico szerint ennek bizonyítéka az, hogy Magyarország „eltűri az olyan szélsőséges csoportok tevékenységét”, mint amilyen a Magyar Gárda, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Jobbik és más hasonló szervezetek. A Fico vezette, Smer-SD nevű vezető kormánypárthoz tartozó Kalinák saját pártbeli képviselőtársa, Stanislav Kubánek kérdésére válaszolva olvasta fel a távollevő miniszterelnök álláspontját.
Fico az 1920-as "trianoni békeszerződést" tekinti a mindenkori, „így az egykori Csehszlovákia keretében fennállt és a jelenkori önálló Szlovákia tartópillérének is”. Azt hangoztatta, sajnos ismét alaptalanul,, hogy „Magyarország ugyan hivatalosan aláírta, de elvben mindig elutasította a trianoni békeszerződést”.
„Mintha a legyőzöttön esett vélt sérelmek felmentést adnának a háború egyik kirobbantójának cselekedeteire” – hangzott a Kalinák által felolvasott arcátlan válasz.
„Mintha a legyőzöttön esett vélt sérelmek felmentést adnának a háború egyik kirobbantójának cselekedeteire” – hangzott a Kalinák által felolvasott arcátlan válasz.
Fico sajnálatosnak nevezte, hogy a „Trianon 88. évfordulójára emlékező rendezvényeken a magyar parlamenti ellenzék képviselői is részt vettek, és a szomszéd országok elleni kijelentéseket tettek”.
Fico nagyon jól tudja, mennyire elkötelezett a magyarság ügye mellett az "ellenzék" - hogy kormányról ne is beszéljünk -, hiszen ha nem így lenne, nem csúfolkodnának nap mint nap a felvidéki magyarsággal s dicső kúrmányunk diplomatáival; mindössze hazabeszélés volt ez, hiszen, mint ismeretes, a tót nemzettudat jobb híján csak a mindenkori, fenyegető ellenségképre tud építeni, akárcsak a kommunizmus.
(Kuruc.info - MTI)
A degenerált Slotától lassan megszokjuk a mocskolódásokat (rá lehet fogni, hogy hülye, szélsőséges, nem az egész szlovák népet képviseli, stb.).
De Fico a tótok hivatalos vezére, aki az egész retek tót népet képviseli, és szintén rendszeresen olyan szintű kijelentéseket tesz, mint slota. Ficóra pedig ugye nem lehet mondani, hogy "kis szélsőséges", mert hivatalosan a többséget, és nem a soviniszta barmokat képviseli (pedig a tótok elsöprő többsége az – a szerk.). Szóval röviden a lényegre térve: most túlmentek minden határon.
Szerintem most Fico számát is megkérdezhetnétek, vagy a pártja elérhetőségeit. A "kedves" Slotánk is annyira szívén viselte a magyar leveleket... meg nem lenne rossz többet "foglalkozni" a tótokkal az oldalon.
A.A.
A.A.





