Szó szerint vérre menő csatát vívott az egyik csíkszeredai szórakozóhely nyári kertjében kedden Szondy Zoltán, a Magyar Polgári Párt helyi önkormányzati képviselője Fábián Lászlóval, Csíkszentsimon RMDSZ-es polgármesterével. A nézeteltérés menetrendszerû volt: szópárbajjal indult, majd tettlegességgel folytatódott. Mindkettőben az RMDSZ-es volt a kezdeményező, a korrekt MPP-s csak keményebben védekezett. A Szász Jenő vezette új párt csíkszeredai tanácsosa hét-kilenc napon át gyógyuló sérüléseket szenvedett ágyékzúzódás formájában, míg a Markó-csicska sérülésének orvosi minősítése még nem történt meg, de komolyabbnak tûnik: a vérzés nem akart elállni, ezért kórházba szállították, ahol orrcsonttörést állapítottak meg, s éjszakára benntartották.
Szondy: ő megrúgott, én leütöttem
„Egyszerû a történet, idejött a szentsimoni polgármester az asztalunkhoz, mert jóban van azzal az emberrel, akivel voltam. Elkezdtünk vitatkozni politikai témákról, s adott pillanatban azt mondta, hogy én Csibinek a pénzéből élek (2003-ban három hónap leforgása alatt ismeretlenek kétszer is brutálisan megverték Szondy Zoltánt, aki a csíkszeredai alvilágról írt tényfeltáró cikkeket, és cikkeiben gyakran szerepelt a csíkszeredai Csibi István neve - a szerk.). S erre, mivelhogy ez nem igaz, én nagyon durván válaszoltam, azt nem fejteném ki, hogy mennyire durván, mire ő megrúgott, majd én leütöttem. Ennyi volt az egész. Én védekeztem, s be is fogom perelni” – fogalmazott Szondy Zoltán, hozzátéve, hogy az mégiscsak valószerûtlen, hogy ő akarta volna megtámadni a termetes polgármestert, aki a szintén jó magasra nőtt fia társaságában volt.
Fábián: én nem verekedem
Fábián László a mentőkre várva, vérző orral, feldúltan próbálta összefoglalni az eseményeket. „Belém kötött, jelzőkkel illetett, elküldött az anyám p...ba, hazugnak, gazembernek nevezett. S akkor nekem szökött... Oda felszökött, utána nekem futott, s itt ütött orrba, né” – mutatott a földön szép számmal szétszóródott vércseppek közül néhányra a községvezető. „Felszökött, ellöktem, s akkor puff, megütött. A gyermekem, a családom jelenlétében. De én nem verekedek” – mondta, kihangsúlyozva, hogy ő nem ütötte meg Szondyt, csak ellökte. A csendőrség és a rendőrség képviselői kiszálltak a helyszínre, Szondy Zoltánt csendőrkocsival az őrsre szállították nyilatkozattétel céljából. Fábián Lászlóhoz az egyenruhások megérkezése után hívtak mentőt, mivel orrvérzése nem akart csillapodni. A mentősök a megyei kórházba szállították, ahol orrcsonttörést állapítottak meg, és beutalták a sebészeti osztályra, az éjszakát ott töltötte a községvezető.
Orvosi vélemények
Hogy hány napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett Fábián László, ami az eset büntetőjogi szempontból való besorolása szempontjából döntő, még nem lehet tudni. Szondy Zoltán azonban járt tegnap a törvényszéki orvosnál, ahol megállapítást nyert, hogy az MPP csíkszeredai tanácsosa kedden hét-kilenc napon át gyógyuló sérüléseket szenvedett, ágyékzúzódás formájában. „Ennyit arról, hogy csak én ütöttem volna” – mutatott rá Szondy. A tanácsos tegnap is kitartott azon nyilatkozata mellett, miszerint ő csak védekezett, a polgármester támadott először. „Már kedden feljelentettem a rendőrségen, de a törvényszéki orvosi megállapítás birtokában be is fogom perelni” – szögezte le Szondy.
Közvélemények
És, bár a médiahatás elsősorban abból a látványból – fényképből – alakul ki, amelyen az egyik szereplő vérző orral üldögél, miközben a másik látszólag épen és sértetlenül magyaráz, nehogy azt higgyük, hogy Fábián László csíkszentsimoni polgármester jól jön ki ebből a történetből. Élete végéig rajta marad az incidens árnyéka, sok víz le kell folyjon majd az Olton, hogy a polgármester felbukkanásakor ne véres arca jusson először az ember eszébe. Annyival könnyebb a helyzete, hogy ő mégiscsak egy községvezető, s feltehetően nem akar magas szinten politizálni. De otthon a faluban azért sokáig össze fognak súgni a háta mögött, azon csodálkozván, hogy miképpen tudott egy ekkora emberen vézna ellenfele ilyen sérülést okozni.
(SZKR / Csíki Hírlap, Plusz Portál nyomán Kuruc.info)