Felvidéken is egyre kevesebb a magyar 2008-07-04. 12:12
Folyamatosan csökken a Felvidéken a magyarok száma - derül ki a pozsonyi statisztikai hivatal legfrissebb adataiból.
1993-ban még 568 500 magyar nemzetiségű polgár élt az úgynevezett Szlovákiában, ami az összlakosság 10,7 százalékát jelentette. Tavaly már csaknem 55 ezerrel kevesebben, mindössze 513 700-an vallották magukat magyarnak, ami a lakosság 9,5 százalékát teszi ki.
Teljesen pontos adatok csak a 2011-es népszámlálás után lesznek, azonban a statisztikai hivatal a tízévenként ismétlődő népszámlálások között a községekből érkező jelentések alapján is figyeli és frissíti a demográfiai mutatókat.
Ludmila Benkovicova, a statisztikai hivatal elnöke szerint a magyarok arányának csökkenése elsősorban nem az asszimiláció következménye. A többségében magyarok által lakott régiókban ugyanis kisebb a népszaporulat és alacsonyabb az átlagéletkor, mint a mesterséges ország északi területein. A cigány lakosság száma viszont mindenhol folyamatosan növekszik.
(InfoRádió nyomán) |