Nemsokára felújítják a Kovászna városa és Kommandó közti kisvasutat erdélyben. A megyei tanács már elindított egy kisajátítási pert, hogy visszaszerezze a tulajdonjogot a vasút nyomvonalán. Kommandó a Kárpát-medence legmagasabban fekvő magyarlakta falva, a festőinél is szebb magashegyi környezetben. Egykor virágzó határőrtelepülése volt a történelmi Magyarországnak, amely azonban a román megszállás alatt fokozatosan lepusztult és elszegényedett. A komoly műemléki értékkel bíró kisvasút is szétrohadt, hosszú évek óta nem működik, a maradék berendezéseket is kezdték elmutyizni, pedig a világ távoli pontjairól érkező vasútiműdók is megcsodálták maradványait. Ha újraindulna, az az egész településnek lendületet adhat, amely ma túlnyomórészt áfonya és gombaszedésből, idénymunkából él.
„Most egyelőre már meg is vásároltunk egy mozdonyt, illetve ilyen vagonokat, és el van indítva egy peres ügy, hogy visszakapjuk a nyomvonalat. Szeptember 18-án lesz egy tárgyalásunk. Nyilván ez a kisajátítás ez egy irányított felvásárlás. Csak ezután lehet majd pályázni a felújításra.” - mondta el híradónknak Henning László-János, a Kovászna (egykori Háromszék vármegye) megyei tanács alelnöke. A kisvasút főként turisztikai célt szolgálna. Az erdei kisvasút és a tündérvölgyi sikló ipartörténeti műemléknek számít, egyike Kovászna megye kedvelt turisztikai látványosságainak.
(erdelyfm.ro)





