Első kézből, a legutóbbi sajnálatos kolozsvári magyarverést követő ominózus napon értesültünk a szomorú hírről, amely szerint a 2008. augusztus 9-én délelőtt 10 órai római katolikus magyar mise helyett a Szent Mihály templomban román nyelvű, ortodox szertartás zajlott - adja hírül a Szent Korona Rádió.
A sajnálatos hír még aznap futótűzként terjedt el szerte Kolozsvárott, hatalmas felháborodást kavarva az ott élő magyarság körében. Természetesen mindenkit az foglalkoztatott, hogyan is történhetett ez, miként juthattunk eddig és ki a felelős mindezért. Ennél tovább azonban mindeddig senki sem lépett az ügyben - tudósítanak Kolozsvárról - közöltük néhány órával korábban. Úgy tűnik, nem kellett volna, kolozsvári olvasónk ugyanis határozottan cáfolta a Rádió híradását.
Mint írja, több hozzátartozója is ott dolgozik, így 100%-osan biztos igazában, ha azonban mégis megtörtént volna, amit a Szent Korona állít, akkor annak nyilván visszhangja lett volna a helyi újságban, s nemkülönben a Kolozsvárott kiadott Krónika nevű napilapban is (főleg ha hatalmas felháborodást okozott volna a helyi magyarság körében). Ráadásul augusztus 9-e szombatra esik, nem pedig vasárnapra, ekkor viszont - 10 órától - nincs is mise a Szent Mihályban, így aligha lehetett (volna) helyette román szertartás.
Olvasóink elnézését kérjük a félrevezető - átvett - híradásért.
Kuruc.info





