Mint ismeretes, a két évvel ezelőtti EP-választásokon az RMDSZ és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke külön vívott meg az erdélyi magyarság brüsszeli képviseletéért.
Az RMDSZ akkor 282 929 szavazatot kapott, míg az EMNT-elnökre 176 533 polgár szavazott. Az országos részvételi arány a 2007-es EP-választásokon 29,46 százalék volt, s becslések szerint az erdélyi magyar szavazók körülbelül 45 százaléka járult az urnák elé.
A június 7-i voksoláson az RMDSZ és az EMNT közös listája összesen 431 739 szavazatot gyűjtött össze 27,67 százalékos országos részvételi arány mellett, kevesebbet, mint az RMDSZ és Tőkés 2007-ben, úgy, hogy a szavazásra jogosult magyar választópolgárok körülbelül 43 százaléka járult az urnák elé.
A számok azt mutatják, hogy 2007-ben az RMDSZ a szavazatok 5,52 százalékát kapta, Tőkés László pedig a voksok 3,44 százalékát tudhatta magáénak: ez a leadott voksok 8,9 százalékát jelenti, ugyanennyit kapott vasárnap a magyar összefogás listája is.
A megyénkénti lebontásból kiderül, Kovászna megyében 53 315-en szavaztak a "magyar összefogás listájára", 1196-tal többen, mint amennyit 2007-ben ért el Tőkés és az RMDSZ együttvéve.
Hargita megyében 97 164 voksot gyűjtött be a magyar jelöltlista, 2985 szavazattal kevesebbet, mint 2007-ben az RMDSZ jelöltjei és Tőkés László. Kevesebben szavaztak az összefogás listájára Maros megyében is: két éve összesen 75 185 szavazópolgár választotta Tőkést és a szövetség jelöltjeit, míg vasárnap 74 516-an támogatták a közös listát.
A két erdélyi magyar szervezet közös ajánlatát Bihar megyében is kevesebben tisztelték meg bizalmukkal: az összefogás listáját 11 367 választópolgárral kevesebb jelölte be a szavazószelvényen, mint két évvel ezelőtt, amikor a szövetség és az EMNT elnöke külön utakon indult a brüsszeli mandátumokért.
(Erdély Ma nyomán)