Lefújta az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a szeptember 5-i székelyudvarhelyi önkormányzati nagygyűlést. A rendezvényt korábbi, egyelőre ismeretlen időpontban és más helyszínen szervezik, s nem kapnak meghívót rá a Magyar Polgári Párt önkormányzati vezetői – tudtuk meg az RMDSZ ügyvezető elnökétől - írta tegnap az RMDSZ bukaresti lapja, az Új Magyar Szó. Mára kiderült a helyszín és az időpont is: Csíkszereda, egy nappal a Székely Nemzeti Tanács által összehívott Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés előtt.


Mára mindenki számára egyértelművé vált, mit is jelent az "összefogás"

Amit azt korábban megírtuk, a nagygyűlést a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezte, de mivel ahhoz szükség van az RMDSZ településvezetőire és tanácsosaira is (s ők vannak többségben az MPP tisztségviselőihez képest), az RMDSZ megpróbálta kisajátítani ezt a rendezvényt is - úgy tűnik, ezt is Tőkés Lászlóval karöltve -, hogy a saját égisze alatt megszervezve kiüresíthesse azt. Ha az RMDSZ-eseket és MPP-seket az ügy érdekében összefogni akaró SZNT vezeti az ülést és fogalmazza meg az ott elfogadásra kerülő dokumentumokat, az igen kellemetlen lehetett volna Szekus Béláéknak, mert abban akár még konkrét cselekvési terv is szerepelhetne (ne adj' Isten, határidőkkel), ezért szegték meg inkább a szavukat ezredszerre is, s bojkottálják az autonómia ügyét előremozdítani hivatott nagygyűlést.

Mára azonban még tovább bonyolódott a helyzet: immár "saját" nagygyűlés megszervezése mellett döntött a román nemzetpolitikai törekvések hű kiszolgálója, hogy ezzel próbálja meg kihúzni a székelyek sereglésének "méregfogát".
És kivel összefogva? Bizony.
RMDSZ: Játékszer az SZNT elnöke
Kelemen Hunor, az RMDSZ magyar értékekre és hagyományokra köpő államfőjelöltje elmondta: azért döntöttek így, mert "időközben" a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) is nagygyűlést hirdetett szeptember 5-re Székelyudvarhelyre, a városban pedig szeptember 27-én időközi helyhatósági választásokat tartanak.
„Nem akartuk, hogy a nagygyűlés Szász Jenőnek, az MPP elnökének kampányindító rendezvényévé váljon” – magyarázta a politikus, utalva arra, hogy Szász várhatóan jelölteti magát pártja tanácsosi választási listáján. (Ő persze államelnök-jelöltként egészen biztosan nem fog kampányolni Csíkban.)
Kelemen sajnálatosnak nevezte az SZNT hozzáállását a nagygyűlés megszervezéséhez (!). „Mi elismerjük, hogy korábban a nagygyűlést az SZNT kezdeményezte. Ám a testületnek nincsenek önkormányzati képviselői, így az RMDSZ és az EMNT hirdette meg a rendezvényt valamennyi székely elöljáró részvételével. Ezek után hirdette meg újra az SZNT a maga rendezvényét. Elnökük, Izsák Balázs sajnos nem számolt azzal, hogy így Szász Jenő politikai játékszerévé vált” – jelentette ki Kelemen.
Ha a Maszol nem lenne pártlap, esetleg megkérdezhette volna Kelement: és az EMNT-nek (a Tőkés által vezetett néhány fős "mozgalom") ezek szerint vannak önkormányzati képviselői? De ez persze kényelmetlen lett volna.
Ha a tartalom ugyanaz, miért kell másikat szervezni?
Az SZNT elnöke korábban a Krónikának azt nyilatkozta, nem látná értelmét egy külön, RMDSZ-szervezte székely nagygyűlésnek. „Ha a tartalom ugyanaz, akkor miért kellene máskor és máshol nagygyűlést szervezni?” – tette fel a kérdést Izsák Balázs. Szász Jenő szerint amit az SZNT szervez, az a székely nagygyűlés.
„Az elnökválasztások közeledtével az RMDSZ legfeljebb egy nagygyűlésnek álcázott kampánygyűlést rendezhet, amelyen a polgári oldal semmiként nem vesz részt” – jelentette ki az MPP elnöke.
Még csak meg sem hívják az MPP-s elöljárókat
Szeptember 4-én, pénteken Csíkszeredában tartja meg a székelyföldi önkormányzati nagygyűlést az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács — erősítette meg a korábban felröppent híreket Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Az elmúlt napokban számos nyilatkozat látott napvilágot, ezekből kiderült, az RMDSZ nem vesz részt a székelyudvarhelyi nagygyűlésen, melynek szervezését a Székely Nemzeti Tanács vállalta fel. Kelemen Hunor ügyvezető elnök azt is kijelentette, Csíkszeredába nem hívják meg az MPP-s önkormányzati képviselőket, polgármestereket. Antal Árpád erről nem tudott, szerinte politikai hovatartozástól függetlenül mindenki részt vehet a sportcsarnokban megrendezett fórumon, tudomása szerint erről egyeztetett az EMNT és az RMDSZ. Az SZNT egyelőre semmilyen formában nem reagált az egy nappal korábbi, konkurens nagygyűlés hírére.
Izsák Balázs utolsó utáni próbálkozása
Érthetetlennek tartjuk a sajtóban megjelent hírt: „Lefújta az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a szeptember 5-i székelyudvarhelyi önkormányzati nagygyűlést", illetve annak indoklását, miszerint: azért döntöttek így, mert időközben a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) is nagygyűlést hirdetett szeptember 5-re Székelyudvarhelyre, a városban pedig szeptember 27-én időközi helyhatósági választásokat tartanak. „Nem akartuk, hogy a nagygyűlés Szász Jenőnek, az MPP elnökének kampányindító rendezvényévé váljon” – nyilatkozta Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke.
Szeretnénk hangsúlyozni, egyetlen Székelyföld létezik, s minden egyes községének, városának egyetlen önkormányzata van, melyekben különböző pártok képviselői, illetve függetlenként megválasztott képviselők vannak. Ezek összességét hívtuk meg a szeptember ötödikei nagygyűlésre, s ezeket várjuk oda továbbra is, pártszínektől függetlenül. A székelyföldi önkormányzati nagygyűlést egyetlen párt sem sajátíthatja ki, ennek garanciája az összehívó, a mindkét magyar párt helyi képviselőivel, valamint a helyi független képviselőkkel és polgármesterekkel kiegyensúlyozott viszonyra törekvő Székely Nemzeti Tanács.
Indokolatlan az RMDSZ-vezetők félelme, illetve érthetetlen az, hogy olyan ellenrendezvényt szándékoznak megszervezni, ahonnan pártállásuk miatt a székelyföldi helyi képviselőknek közel felét ki akarják zárni.
Ezúton is felkérjük Markó Bélát, az RMDSZ szövetségi elnökét, hogy fogadja el többször megismételt meghívásunkat, és az RMDSZ legyen társszervezője a székelyudvarhelyi nagygyűlésnek. Ez a legkézenfekvőbb módja annak, hogy a Kelemen Hunor által említett állítólagos veszélyt maga az RMDSZ hárítsa el!
Emlékeztetünk arra, hogy az első kitűzött határidő május 23-a volt, akkor a Székely Nemzeti Tanács soros munkaülését halasztotta el, hogy támogató részese lehessen az eseményeknek, de végül az RMDSZ-vezetők döntése miatt a májusi önkormányzati nagygyűlés elmaradt. Elfogadtuk az újabb határidőt, de újabb halasztást, hetente változó indokokkal már nem tudunk elfogadni.
Sürget a küszöbön álló közigazgatási reform, a régiók várható újrafelosztása, és nem ismétlődhet meg a 2003-as év súlyos mulasztása, amikor a magyar képviselők a fejlesztési régiók kijelölésekor nem hogy nem álltak elő saját elképzeléssel, de a törvényhez módosító indítványt is csak öt évvel később nyújtottak be, amikor már a javaslatukon túllépett az idő.
A székely nép azonnali cselekvést vár, megoldásokat és határozott, a népek önrendelkezési jogára épülő jövőképet.
Izsák Balázs
a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Marosvásárhely, 2009. VIII. 20.
Egy hónapja még mást mondtak Tőkésék
"Az EMNT határozott álláspontja, hogy Székelyföld területi autonómiája az egész erdélyi magyarság és azon belül a székelység közös ügye, és azt kisajátítani vagy arra rátelepedni senkinek, sem pártnak, sem egyéb szerveződésnek nincs joga" - írta Toró T. Tibor alelnök az EMNT egy hónappal ezelőtti nyilatkozatában. Ma pedig azt olvassuk: az RMDSZ-szel együtt szervez ellenrendezvényt a székelyek ellenében. Csak hogy értsük, ki kivel fogott össze - és miért.
Még egy idézet ugyanabból a nyilatkozatból:
"Az EMNT határozott kiállásának köszönhetően a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, valamint a polgári-nemzeti oldal jelen lévő delegációinak sikerült megállapodniuk a székelyföldi önkormányzati nagygyűlés megszervezésének időpontjában (2009. szeptember 5.), helyszínében (Székelyudvarhely) és a szervezéssel kapcsolatos további részletekben, többek között az SZNT kezdeményező szerepének elismerésében, továbbá az autonómiaigényt egyértelműen megfogalmazó Székelyföldi Memorandum kidolgozásában."
További kommentárt nem látunk szükségesnek, a fejleményekre visszatérünk.
Homályos EMNT-nyilatkozat
Alig néhány perccel összeállításunk megjelenése után közlemény érkezett szerkesztőségünkbe Toró T. Tibor EMNT-alelnök aláírásával. Ebben értetlenségének ad hangot, amiért az RMDSZ nem hívta meg az MPP elöljáróit a nagygyűlésére - egyes szám harmadik személyben beszélve a szervezőkről, holott az eddigi nyilatkozatok szerint az RMDSZ az EMNT-vel közösen szervezi a csíki ellenrendezvényt.
Ennek fényében nem egyértelmű, hogy része-e az ellenrendezvénynek az EMNT, az ugyanakkor tény, hogy a közlemény nem ítéli el sem az SZNT által összehívott nagygyűléstől való távolmaradást, sem az RMDSZ-es gyűlés összehívását, sőt, mindkettő ellen kifogást emel, így próbálva meg visszahelyezkedni középre.
Tőkés László sajtóirodájának az alábbi kérdést tettük fel (válasz még nem érkezett):
Igaz-e Kelemen Hunor azon kijelentése, hogy az RMDSZ és az EMNT közösen bojkottálja az udvarhelyi gyűlést, továbbá igaz-e, hogy az RMDSZ az EMNT-vel együtt kívánta/kívánja megszervezni a csíkszeredait?
Alább a közlemény:
Ne engedjük, hogy a székelyföldi önkormányzati nagygyűlés a pártpolitika áldozatává váljon
Az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) egyik ügyvivőjeként értetlenül állok az RMDSZ ügyvezető elnöke, Kelemen Hunor kijelentése előtt, miszerint „a (székelyföldi önkormányzati) nagygyűlésre csak az RMDSZ és a független önkormányzati vezetőket hívják meg”.
Ez a nyilatkozat ellentétes az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács azon – többször is megfogalmazott – szándékával, hogy lehetőséget teremtsen az összes székelyföldi magyar választott önkormányzati tisztségviselőnek közösen elfogadott dokumentumban fejezni határozott igényüket a Székelyföld sajátos közigazgatási jogállásának kialakítására. Ugyanakkor Kelemen Hunor nyilatkozata ellentmond az EMEF júniusi ülésén született konszenzusos álláspontjának is, miszerint az autonómia ügye – és azon belül a Székelyföld területi autonómiája – az erdélyi magyarság közös célja és azt senkinek nem áll jogában kisajátítani, ezért az önkormányzati nagygyűlésre pártállásuktól függetlenül minden székelyföldi önkormányzati tiszségviselőt meg kell hívni. De nincs összhangban azon – az EMEF ügyvivői minőségünkben folytatott – tárgyalásaink szellemiségével és következtetéseivel sem, amelyeknek kifejezett célja a nagygyűlés kivonása a pártpolitika áldatlan befolyása alól.
Határozottan kérem Kelemen Hunor ügyvezető elnök urat szerencsétlen nyilatkozatának visszavonására, továbbá arra, hogy legyen az EMNT partnere az EMEF döntésének érvényesítésében, tételesen annak megakadályozásában, hogy a székelyföldi önkormányzati nagygyűlés a székelyudvarhelyi időközi választási kampány vagy az őszi elnökválasztási kampány pártpolitikai szempontjainak áldozatává váljon.
Az EMNT továbbra olyan integráló megoldásra törekszik, amely lehetőséget teremt minden önkormányzati tisztségviselőnek a részvételre és autonómia-igényének megjelenítésére.
Toró T. Tibor
az EMNT alelnöke, az EMEF ügyvivője
Igen, együtt menetel az RMDSZ és az EMNT a Székely Nagygyűlés ellen
Tőkés László sajtóirodája azóta sem méltatta válaszra portálunkat, segít viszont eligazodni az Index erdélyi nyúlványának híre, benne Kelemen nyilatkozatával.
Ebből szépen kiderül, hogy igen, együtt szervezi az RMDSZ és az EMNT, azaz Markó Béla és Tőkés László a Székely Önkormányzati Nagygyűlést ellehetetleníteni hivatott ellenrendezvényt.
Alább az anyag.
Csíkszeredában, szeptember 4-én 13 órától tartja meg az RMDSZ és az EMNT a székely önkormányzati képviselők nagygyűlését, ebben a két szervezet vezetősége már a hét elején megegyezett – jelentette ki a Transindexnek Kelemen Hunor.
Így nem egy, hanem két nagygyűlés is lesz, hiszen az SZNT és az MPP szeptember 5-én, Székelyudvarhelyen rendezi meg a magáét.
Az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, soha nem nyilatkozta azt, hogy a nagygyűlésre csupán az RMDSZ-es és a független önkormányzati képviselőket várnák, amint azt mai közleményében Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke nehezményezte. “Mindenki az Új Magyar Szó napilapban megjelent nyilatkozatomat idézte, azonban félreértés történt, ugyanis nem azt mondtam, hogy nem hívjuk meg az MPP-s önkormányzati képviselőket, hanem azt, hogy akkor is megtartjuk a nagygyűlést, ha az MPP-s önkormányzati vezetők nem jönnek el” - pontosított Kelemen, és hozzátette, nemcsak szívesen várnak mindenkit, hanem minden székelyföldi település vezetőségének elküldik a meghívót.
Kelemen kérdésünkre elmondta, azért nem született egyezség az MPP-SZNT táborral, mivel az SZNT soha nem keresett alkalmat a tárgyalásra, csupán a sajtón keresztül üzengetett. “Izsák Balázs teljesen Szász Jenő MPP-elnök irányítása alatt áll, ez minden egyes közleményéből kitűnik. Sajnos ezzel a hozzáállással az SZNT-elnök hamarosan maradék erkölcsi tőkéjét is elveszíti” – így Kelemen.
Elmondta, mindennek ellenére bíznak a szeptember 4-i nagygyűlés sikerében, amelynek a tavasszal megállapított célja nem változott, ugyanis itt fogják bemutatni az autonómiáról szóló memorandumot, illetve egy dokumentumot is elfogadnak Székelyföld jelenéről és jövőjéről.
(Kuruc.info - Erdély Ma - Maszol - Transindex nyomán)
Kapcsolódó:
További kapcsolódó anyagok: