November elejéig újra akarja alakítani területi szervezeteit a Tőkés László által vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), hogy "hatékonyabban tudja képviselni a székelyföldi autonómia ügyét" - szól a hír.


Az "összefogás" folytatódik - csak éppen a nemzeti oldal 90%-a marad ki belőle

Ha esetleg az erdélyi ügyekben kicsit jártasabb olvasó felteszi a kérdést: miért a nagyváradi vezetőségű szervezet akarja a székelyföldi autonómia ügyét képviselni, mikor ott a Székely Nemzeti Tanács, akkor ez teljesen rendjén való, hiszen logikus gondolkodás eredménye. Tőkéséknek viszont szükségük van egy látszólag nagyobb legitimitású, egész Erdélyt átfogó szervezetre, hogy úgy jelenhessenek majd meg a Markóékkal való további egyezkedések porondján, mint akik az "ellenzéki", "autonomista" erőket fogják össze, képviselik - akiknek, mily csodás, sikerül kiegyezni Szekus Béláékkal egy-két EP-képviselői helyért, néhány autonómiatanácsos helyért és még ezért-azért cserébe.
No és ott van a kormányra készülő, szövetséges Fidesz, aki csak úgy keresi, hogy kit támogathatna meg egy kicsit Erdélyben (némi klientúraépítésért cserébe)...
A Székely Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt pedig mehet a süllyesztőbe, mert ők nem elég "párbeszédkészek", "konstruktívak" és együttműködők (azaz szélsőségesek - ismerős, ugye?). Mármint a román hatalmat feltétel nélkül kiszolgáló RMDSZ-szel, ugyebár. Itt tartanak az erdélyi közállapotok is.

"2003-ban a frissen megalakult EMNT és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) munkája révén az autonómia ügye felkerült a politikai közbeszéd napirendjére, ehhez egy erős országos testület munkája akkor elegendőnek bizonyult" – idézi pénteki számában Toró T. Tibort, az EMNT ügyvezető alelnökét a Krónika című kolozsvári napilap. Toró szerint "az elmúlt időszakban azonban bebizonyosodott, hogy nem elegendő országos ügyként kezelni, emberközelibbé kell tenni az autonómia ügyét a regionális képviselet megerősítése révén".
Toró T. Tibor tájékoztatása szerint a területi szervezetek megújítását célzó ülésekre mindazokat várja az EMNT, "akik pártállástól függetlenül fontosnak tartják az erdélyi magyarság megmaradását szavatoló belső önrendelkezési jog gyakorlását, hogy cselekvő részvevői legyenek az EMNT települési és regionális szerveződéseinek megerősítésében".
Az ügyvezető alelnök ugyanakkor elmondta, a területi szervezetek újraalakítását az is indokolja, hogy az SZNT – azt követően, hogy az európai parlamenti (EP) választásokon a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az EMNT közös listaállításban egyezett meg – bejelentette, hogy kilép a magyar tanácsból, és önálló szervezetként kíván működni.
Az SZNT kiválásával az EMNT elveszítette küldötteinek felét, így nyilván a regionális és területi szervezetek újraszervezése is időszerűvé vált – magyarázta Toró. Az EMNT regionális és területi szervezeteinek újraalakítását a szervezet elnöki kabinetje novemberig kell hogy lebonyolítsa, majd november 7-én, Kolozsváron plenáris ülést hívnak össze, amelynek keretében elfogadják az EMNT új szervezeti felépítését és szabályzatát. A plenáris ülésen ugyanakkor az EMNT küldöttei új vezetőséget is választanak (ami vélhetően a régi marad - a szerk.).
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: