A Hazám-díj alapítói által nagyra értékelt Károlyi-féle köztársaság emlékére odaítélt elismerés idei kitüntetettjeinek rövid bemutatása előtt nem árt fölidézni az első világháború utáni eseményeket. Az 1918-as köztársaság kikiáltásának közvetlen előzményeként, 1918. november 13-án Károlyi Mihály Belgrádban újabb „megállapodást” kötött az antant hatalmak képviselőivel, amelynek lényege az volt, hogy a hazánkat megszálló idegen hadseregek még beljebb tolhatták az ország belseje felé az úgynevezett demarkációs vonalat. 1918. november 16-án Budapesten kikiáltották a Károlyi Mihály vezette köztársaságot, vagy népköztársaságot, miközben a vörös gróf által Belgrádban elért megállapodás értelmében az országrabló cseh, román és szerb katonaság megjelent Magyarországon.

Ahhoz, hogy a megszálló idegen haderők szabadon garázdálkodhattak, rabolhattak hazánk területén, majd szinte ellenállás nélkül csonkíthatták meg Magyarországot, kellett az is, hogy az 1918. október 31-én hadügyminiszterré kinevezett szélhámos zsidó, Linder Béla az 1918. november 13-án, Belgrádban általa aláírt „fegyverszüneti megállapodás” értelmében lefegyverezte, magyarán szólva, szélnek eresztette a frontokról hazatért magyar katonaságot. Tette ezt azért, mert soha többé nem akart katonát látni... Mármint magyar katonát, aki teljesen megakadályozni talán nem tudta volna, de esetleg mérsékelhette volna az országrablás mértékét.

József Attilának a versileg örök értékű, ám a zsidó kommunisták által gerjesztett erős németellenes éllel, 1937-ben megírt versfűzérét, a tragikus sorsú költő személyiségét előtérbe helyezve a XXI. Század Társaság MSZP-s, SZDSZ-es (valószínűleg most már LMP-és) kötődésű, magyargyűlölő figurái a magyar haza földarabolásának előjátékaként 1918. november 16-án kikiáltott, Károlyi Mihály vezette népköztársaság jelképes üzenettel bíró évfordulóján jutalmazgatják egymást a Hazám-díjjal. Ám szinte minden esztendőben ügyelnek arra, hogy a kitüntetettek között legyen legalább egy, vagy két kakukktojás, magyarán, díszgoj, azaz, egy tisztességes, a magyar nemzetéért kiálló személy.

Nézzük meg, hogy kik az idei, a 2010-es Hazám-díj kitüntetettjei. A névsorhoz nem kell különösebb kommentár, de mi azért röviden írunk:

1. Erdős Tibor elvtárs, közgazdász, a Rákosi-rendszer idején a Marx Károly Közgazdasági Egyetemen a politikai gazdaságtan oktatója. Kutatómunkája során főként a tőkés gazdasági ciklust elemezte. Gyurcsány Ferenc előterjesztése nyomán 2008-ban Sólyom Lászlótól a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal állami kitüntetést kapta.

2. Halász Judit színművész.

3. Kaján Tibor elvtárs, karikaturista, aki a munkaszolgálat után a Vörös Hadsereget a magyar katonák legyilkolására versben biztató, moszkovita zsidó Gábor Andor alapította, s a kommunista pártpropagandát kiszolgáló Ludas Matyi vezető munkatársa volt. 1975-ben a Kádár-rendszer az érdemes művész elismeréssel, 1981-ben a Munka Érdemrend aranyfokozatával tüntette ki.

4. Romány Pál elvtárs, aki 1952-ben, a Rákosi-féle zsidóterror idején Hegedűs András miniszter személyi titkára, majd később az MSZMP Bács-Kiskun megyei első titkára. 1975-1980 között a Kádár-rendszer mezőgazdasági minisztere.

5. Ranschburg Jenő elvtárs, pszichológus, a Gyurcsány Ferenc szolgálatában (is) állt magyarellenes Magyar Demokratikus Charta egyik hangadója.

6. Szakcsi Lakatos Béla zenész, a zsinagógák és zsidó fesztiválok állandó föllépője, aki a Hazám-díjnak a Pető Irodalmi Múzeumban történt átadásakor valószínűleg ezért felejtette fején a sapkát.

7. Kántor Lajos kolozsvári író, irodalom- és művészetkritikus, a díszes „társaság” egyetlen magyar nemzeti elkötelezettségű kakukktojása, díszgoja.

A magyarsággal, beleértve a határon túliakkal nem nagyon rokonszenvező, többnyire egymást belterjes módon kitüntetgető anyaországi „társaságok” egyelőre még ügyelnek arra, hogy a díjazottak között egy, vagy két nemzeti érzelmű díszgoj is legyen. Ezt a szerepet persze nem kötelező elfogadni, ám a tapasztalat az, hogy csak kevesek tudnak ellenállni a kísértésnek. De azért vannak ilyenek is.

Farkas Árpád

Az elmúlt években a tisztességes, tartásos kevesek egyike volt a sepsiszentgyörgyi Farkas Árpád költő, a Háromszék korábbi főszerkesztője, aki 2005 elején visszautasította a határon túli magyarokat mélységesen megalázó Gyurcsány Ferenc és „társasága” által fölkínált Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal állami kitüntetést.

Sajnos az ellenpélda a gyakoribb. A különböző díjak, elismerések elfogadása terén nincsenek fenntartásai az említett anyaországi „társulatokkal” igen szívélyes kapcsolatokat ápoló, szintén erdélyi Kányádi Sándornak, aki a 2004. december 5-ét közvetlenül megelőző magyarellenes MSZP-s, SZDSZ-es uszítás, valamint a Gyurcsány és a „társaság” által elrendelt 2006-os anyaországi rendőrterror után, 2008-ban szívfurdalás nélkül átvette Gyurcsány Ferenctől és Lamperth Mónikától a Táncsics Mihály-életműdíjat.

Amint azt a mellékelt fotón is jól láthatjuk, a vele együtt díjazott Kaján Tibor és Ádám Ottó társaságában egyúttal a díszgoj szerepét is örömmel, mosolyogva vállalta. Kányádi egy esztendővel később, 2009-ben ismét ölelkezhetett az őt kitüntető Gyurcsánnyal, amikor megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét.

Kántor Lajos

Kántor Lajos, más tiszteletre méltó tevékenysége mellett, 1990-től 2008-ig a Korunk című kolozsvári folyóirat főszerkesztőjeként, korábban tanárként, közéleti emberként, író és kritikusként már régen beírta nevét a magyar kultúra aranykönyvébe. A többi között kapott már Pulitzer-emlékdíjat, József Attila- és Széchenyi-díjat, s valószínűleg Budapesten nemsokára magasabb állami elismerésben is részesül, hiszen megérdemli. Éppen ezért kár volt Kántor Lajosnak elfogadnia egy ilyen magyargyűlölő, a határon túli magyarok kettős állampolgársága ellen uszító Gyurcsány Ferenc és holdudvarába tartozó „társaság” díját.