Meghökkenve olvastuk soraidat, amelyben arra biztatsz bennünket, hogy szavazzunk az MKP-ra. Arra az MKP-ra, amely Tőled és a Jobbiktól mindig is elhatárolódott. Hihetetlen, hogy ezt Szegedi Csanád, a Jobbik radikális szárnyának legkarakánabb képviselője mondta volna.

Arra a pártra kellene szavaznunk, amely a nyáron még nyíltan etette a civil szervezeteket az autonómiás elképzeléseivel, hogy aztán novemberben négyszer tagadja meg szimpatizánsait azáltal, hogy szövetkezni akart a nemzetáruló hidasokkal?! Ezzel a cselekedetükkel nemcsak a felvidéki radikálisoknál, hanem a gondolkodó magyar embereknél is kiverték a biztosítékot. Feladtak volna mindent a közös MKP-HÍD-lista érdekében, csakhogy újra a parlamentbe kerülhessenek, a zsíros bödön közelébe.

Az MKP járta a Felvidéket az Esterházy Jánosról készült filmmel, amely arról szólt csupán, hogy Esterházy mikor és hogyan mentette át a felvidéki zsidókat Magyarországra. Ennyi erővel szólhatott volna a film Esterházy szerelmi életéről vagy kedvteléseiről is. Eszük ágában sem volt egy olyan előadást tartani, amely büszkeséggel tölthette volna el a hallgatóságot, megerősíthette volna magyarságtudatukat. Ennyi lenne tehát Esterházy az MKP szemével...?!

Rimaszombatban, az MKP kongresszusán ugyan felmerült az autonómia kérdése, viszont a több mint 200 küldöttből csupán nyolcan támogatták... Úgy gondoljuk, ez önmagáért beszél.

Az MKP tessék-lássék módra felemeli szavát a Benes-dekrétumok eltörléséért, ennek ellenére a komáromi megemlékezést a kitelepítésről és deportálásról, amely március 3-án került megrendezésre, nem vállalták fel…

Lehet az MKP mellett vagy ellen agitálni, lehet őket támogatni vagy szidni, viszont az, hogy Szegedi Csanád az MKP mellett agitál, az egyszerre felháborító, meghökkentő és elgondolkodtató.

Civil szervezetként tudatosan nem akartunk belefolyni a választásokba, mert számunkra nincs támogatható párt, és szerintünk örökösen nem lehet a kisebbik rosszra szavazni. A népszámlálási eredmények is bennünket igazolnak, miszerint az MKP rossz úton jár idestova 14 éve. Számon kérni a hibákat viszont csak a saját magát is az egyedüli magyar pártként aposztrofáló MKP-n lehet.

A területi autonómián kívül nincs más megoldás, amely megállítaná a magyarság fogyását. Ezt viszont az MKP ismét nem vállalta fel. Eljött az idő a változásra, mert elveszünk. Ezért, mélyen tisztelt Szegedi Csanád, kérlek, ne támogass olyan pártot, amely, ha bejut a parlamentbe, ismételten nem fog csinálni megmaradásunkért semmit sem. Felgyorsul az asszimiláció, és olyan méreteket fog ölteni, hogy 10 év múlva nem 10%-kal, hanem nagyobb arányban fogunk megfogyatkozni. Onnan már képtelenek leszünk talpra állni…!

A Magyar Megmaradásért Polgári Társulás, Dunaszerdahely

Szegedi Csanád úr levele és az arra született dunaszerdahelyi válasz engem is levélírásra sarkallt.

Magam Rimaszombaton élek, itt őrzöm a magam és a családom magyarságát. Ez nem kis feladat azok után, hogy magyar képviselet nélkül tétlenül kellett végignéznünk, végignéznem, hogyan vonják meg földimtől, Ilonka nénitől a szlovák állampolgárságát. Szégyen és gyalázat, hogy nincs Pozsonyban olyan politikai erő, amely ezt legalább megpróbálta volna megakadályozni.

Kedves dunaszerdahelyi barátaim! Én már „benne vagyok a korban”, nem fogom megváltani a felvidéki magyarságot. És úgy gondolom, már nem is nekem kell. A fiataloké a jövő, bennük kell hogy meglegyen az az energia, tettvágy, hogy megvalósítsák azokat a célokat, amelyek, ahogy Ti is fogalmaztatok, biztosítják a megmaradásunkat. Ez pedig a területi autonómia.

Én azt mondom, bárcsak volna nekünk, felvidékieknek legalább egy, csak egy Vona Gáborunk, Morvai Krisztinánk vagy Szegedi Csanádunk, aki karakán módon, de mégis a realitások talaján maradva képes lenne utat törni a magyar érdekeknek. Jelenleg ilyen nincs. Sajnos nekünk egyelőre nincs Jobbikunk, nincs olyan pártunk, aki felvállalná azokat a kérdéseket, mint az autonómia vagy a kétnyelvű Felvidék. Nekünk jelenleg csak egy MKP-nk van. Bár lenne egy fiatal felvidéki nemzeti radikális csapat, akik nem civilként, hanem - nem megkerülve a sűrűjét - pártként venné fel a harcot értünk, magyarokért. Amíg azonban ilyen nincs, addig kénytelenek vagyunk, igen, a kisebbik rosszat választani. Én pont ezért fogok az MKP-ra szavazni. Nem azért, mert szimpatikusak, hanem mert nincs más. Illetve ami van, ami megmaradt bennem, az a bizodalom abban, hogy az MKP, az elmúlt időszak tanulságaiból levonva a következtetést, képes volt újragondolni saját magát. Most nem tudunk, nem tehetünk mást, mint hogy utoljára bizalmat szavazunk nekik. Ha élnek vele, jól döntöttünk, ha nem, akkor nekünk – és legfőképp a tetterős fiataloknak – kell levonniuk a konzekvenciát, s el kell indítaniuk a „Felvidék Jobbikját”, amely képes lesz legalább úgy kiállni Pozsonyban értünk, mint ahogy Szegedi úr kiállt értünk megannyiszor akár Strasbourgban, akár Budapesten.

Végezetül itt szeretnék köszönetet mondani Szegedi Csanád képviselő úrnak, hogy egyedüli anyaországi politikusként felmerte vállalni ezt a valóban kényes ügyet. Higgye el, képviselő úr, bennünk itt, Rimaszombaton fel sem merült, hogy Ön bárkit is ki akarna oktatni a levelével. Érezzük a jó szándékát, ráadásul józan ésszel mérlegelve igazat is kell adnunk Önnek.

Köszönjük, hogy a Jobbik a magyarországi politikai erők közül egyedüliként hajlandó volt belenyúlni a felvidéki darázsfészekbe. Most már rajtunk a sor, kedves barátaim: belekapaszkodunk az utolsó lehetőségbe, vagy letesszük a fegyvert. Én azt mondom, kapaszkodjunk és építkezzünk!

Tisztelettel:

Csontos Attila
Rimaszombat