A viperákat ma még nem velünkfizettetik ki
Interpellációval fordul az igazságügyi és rendészeti miniszterhez két szocionista képviselő hétfőn az Országgyűlésben az október végi be nem jelentett demonstrációk okozta károk megtérítése ügyében. No nem a jogtalan oszlatásokra és előállításokra gondoltak, hanem pl. a taxisblokád által okozottakhoz hasonló, bár jóval kisebb károkra. Ezt az interpelláció két beterjesztője, a menórát Erzsébetváros címerébe javasló Szabó Zoltán (36-20-466-8143) és a felmenői nevén élősködő, buta zsidó Bárándy Gergely (36-30-942-0503, 36-20-922-4212) közölte Budapesten, sajtótájékoztatón.

Arra szeretnénk ösztönözni az állampolgárokat és az állami szerveket, hogy az október 22-i, 23-i és 26-i törvénytelen demonstrációk okozta károk ellenértékét ne kívánják maguk viselni, hanem indítsanak polgári pert a károk megtérítésére - közölte Szabó Zoltán, ugyanerre biztatva az állami szerveket és a BKV-t is. Ha ez megtörténne, a felelősök (döntéshozók, ügyvédek stb.) privát elérhetőségei természetesen közzétételre kerülnek a Kuruc.info-n, hogy személyesen is bárki elbeszélgethessen egy velük egy sötét estén...

A képviselők arra szeretnének választ kapni, hogy miközben az evidencia, hogy a bejelentett törvényes demonstrációkkal kapcsolatos költségek az adófizetőket terhelik, evidencia-e ugyanez a be nem jelentett demonstrációk esetében is. Azaz nem elég, hogy adóforintjainkat milliárdos fegyverkezésekre költik, mindezt arcátlanul kifejezetten a célpontokkal akarják megfizettetni. Oda jutottunk, hogy a zsidók már a hatalmuk fenntartását szolgáló lőszerre is sajnálják a közpénzt.

Bárándy Gergely szerint ezekre a szituációkra is igaz a polgári jog azon passzusa, hogy aki kárt okozott, az köteles megtéríteni. Elmondta: ismert, hogy a károkat, kik és hogyan okozták, mivel büntető ügyeket, szabálysértési eljárásokat folytattak le ellenük, és vannak ügyek, amelyekben már jogerős ítéletek születtek. Valójában ilyenekről nem tudunk, legfeljebb jogerős megszűntető határozat lehet, vagy nem is indítottak egyesek ellen eljárást. Az olyan esetekben, amikor minden következmény nélkül kiengedik az előállítottakat, ugyanúgy milliós kártérítés jár, mint a felmentettek esetében, hiszen - ilyenkor bevallottan - indokolatlanul korlátozták személyes szabadságukat.

A képviselő szerint "senkinek nem kötelessége azt anyagilag fedezni, hogy valaki randalírozhasson az utcán, senkinek nem kötelessége utána a kárát saját magának állni". Nem várható el, hogy a jogkövető állampolgárok fizessék néhány randalírozó hobbiját - fűzte hozzá, de mindezt nem a rendőrállatokra értette.

Az MSZP-s képviselő közölte: az államnak, az önkormányzatoknak, az önkormányzati fenntartású vállalatoknak kifejezetten kötelességük ezeket a kártérítési eljárásokat elindítani. Mint mondta, remélik, hogy interpellációjuk után elindulnak ezek az eljárások.

A Kuruc.info pedig reméli, hogy miután felmentik jogtalanul előállított tüntetőinket, kártérítési pert indítanak. Bár ennek megkezdésére 5 év van, de nem árt a szabálysértési eljárás megszűntetése után rögtön ügyvédet keresni - ha addig nem lett volna.

(HírExtra / MTI)

Olvasói kommentár:

Bárándy szerint a károkozónak kötelessége a kár megtérítése. Ezt ha lehet, közölje a politikai "elittel" is, miniszterekkel, képviselőkkel, akik döntései miatt itt áll az ország, és a nép fizeti az általuk okozott kárt.

A hídblokádról: Ha a rendőrök voltak olyan okosok, hogy végigtolták a tüntetőket a Rákóczi úton, ahelyett, hogy az Astoriához felállnak, azért inkább a rendőri vezetés felelős...

VJack


Persze, majd még mi álljuk a számlát...

Kapcsolódó cikkünk:
Görényi megint szabotálta a jogerős ítéletet, megint végrehajtással emelték le a BRKF-tól a pénzt